Állam
Állam 1. Isten népének államformája alapvetően TEOKRÁCIA: Isten uralma. Az eszmei, teológiai alap és a valóságos helyzet közötti feszültség végigkíséri egész történelmét. Az ősidőkben nem volt külön állam és család. A családfő és a családtagok engedelmességétől függött, hogy Isten akarata megvalósul-e életükben. Amikor nagyobb közösséggé váltak, a VÉNEK lettek a közösség irányítói. Velük tárgyal Mózes először, amikor megy a népet kihozni Egyiptomból (2Móz 3,16), ők az egész nép vezetői, de a kisebb közösségeké is (törzs, a város vénei). Szerepük megmarad a királyság alatt, a fogság idején és az ÚSZ-i korban is.
2. Izráel földjén, mint TÖRZSI SZÖVETSÉG jelennek meg. Ezt a közös hit, közös kultuszhely tartotta össze. Szervezetéről keveset tudunk, törzsfőkről szinte semmit. Papi uralom nem volt. Döntő szava a vének tanácsának lehetett. A közös fellépés nem mindig sikerült (Bír 5,16k), belső villongásokról tudósít a Bír. Ez a laza szervezetben élő nép kapott időről időre karizmatikus vezetőket. MÓZES küzdelmei a versengőkkel, lázadókkal, a nép ellenállásával ismeretesek. JÓZSUÉ a honfoglalás harcainak a vezetője, a szövetségmegújítás eszköze (24) ismét nem választás révén kerül az élre. A BÍRÁK megint szükséghelyzetben lépnek színre, Isten parancsára ragadva magukhoz a kezdeményezést. Ők már valami folyamatosságot képviselnek: békeidőben is ítélkeznek, pl. Debóra a harc előtt is (Bír 4,4k). Az első idők jellemzője tehát: laza közösségi szervezet, időről időre fellépő nagy vezetőkkel, akiben felismerik Isten küldöttét. Az utolsó ezek sorában Sámuel, akinek fiait már nem fogadja el a nép, sőt őt magát sem, amikor öregsége miatt lankadnak az erői (1Sám 8,5).
3. A KIRÁLY megválasztásával a teokratikus gondolat szenved csorbát (1Sám 8,7kk). Végül is Isten választja ki Sault (1Sám 10,24.27), spontán győzelemmel indul, mint a bírák, a nép fölismeri benne a vezetőt (1Sám 11). DÁVID lépésről lépésre emelkedik, de királlyá a nép beleegyezésével lesz (2Sám 2,4; 5,3). Ő szervezi aztán meg a királyi hatalmat, amiben már nincs helye a karizmatikus föllépésnek, vagy a nép által való elismerésnek. Hódít, uralma alatt már nemcsak Izráel népe van. Birodalmat és dinasztiát alapít. Válságos belpolitikai helyzetekben a döntést Izráel testétől idegen zsoldosaival csikarja ki ( KERÉTIEK ÉS PELÉTIEK). Ezeket kezdetben még ellensúlyozza a nemzeti hadsereg JÓÁB vezetésével, Salamon idejében azonban a zsoldosok parancsnoka, BENÁJÁ lesz mindkét haderő parancsnoka (1Kir 2,35).
Júdában Dávid dinasztiája uralkodik. Ez azonban Isten ígéretén alapul. A teokrácia abban nyilvánul meg, hogy ha a király bűnt követ el, Isten megfenyíti. Kötelessége az Úr akarata szerint kormányozni (2Sám 7,12-17). Az ország kettészakadása után Izráelben nem alakul ki tartós dinasztia. A királyok nagy része elődje meggyilkolása révén lép trónra. JÉHÚ minden buzgósága ellenére sem állította helyre a teokráciát. Túl sok vért ontott.
4. Az ország közigazgatási kerületekre oszlott. Isbóset öt terület királya lett (2Sám 2,9): Gileád, Ásér, Jezréel, Efraim, Benjámin. Ha ehhez hozzávesszük Júdát, ahol akkor már Dávid uralkodott, megkapjuk Saul királyságának hat kerületét. Salamon (valószínűleg már Dávid) alatt Izráel tizenkét kerületre oszlott, egy-egy helytartó vezetése alatt (1Kir 4,7-19). Júdát már valószínűleg korábban ugyanannyira osztották föl (Józs 15,20-61). Júdában olyan - a királyság korából származó - korsófüleket találtak, melyeknek puha agyagába kiégetés előtt pecsétet nyomtak bele. Ezek felirata: királyé + egy városnév. Összesen négy városnév szerepel. Ebből arra következtetnek, hogy a korsók természetbeni adók begyűjtésére szolgáltak, a négy városnév valamikori közigazgatási kerület székhelye. A meghódított területek vazallusok lettek, adófizetők (2Sám 8; 10,19; 1Kir 5,1).
A kerületek egyúttal adózási kerületek is voltak (1Kir 4,7). Az adó egyik formája a közmunka is lehetett (1Kir 9,15kk).
Hivatalnokok: hadseregparancsnok, főtanácsos, papok, kancellár, testőrparancsnok (2Sám 8,15). Salamon listája bővebb (1Kir 4,2-6), mert előrehaladt az állam szervezése. Ezekkel a címekkel később is találkozunk elszórva a B szövegében, meg a napvilágra került pecsétnyomók felirataiban. Hozzá jönnek még a kerületek helytartói, az alsóbb hivatalnokok. Ahogy az adminisztráció egyre bonyolultabbá vált, úgy vált a kisemberek számára egyre áttekinthetetlenebbé. Ez visszaélések forrásává lett. Lehetővé tette ezt, hogy a törvény nem intézkedett az újabb életformának megfelelő részletekről. Az ilyen visszaélések ellen szólaltak föl a PRÓFÉTÁK (pl. Ézs 10,1kk). (Ld. még IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS, KATONA, NÉPSZÁMLÁLÁS).
5. Izráel Kr. e. 722-től az asszír, Júda Kr. e. 587-től a babiloni birodalom tartománya. Előtte mindkettő vazallus, adófizető. Hogy lehet Isten népe pogányok alattvalója? Nem fogadták el, hogy ez Isten büntetése, amibe bele kell nyugodniok (vö. JEREMIÁS). Ez a magyarázata sok kapkodásnak, lázadásnak, ami a helyzetet tovább rontotta.
A fogságból hazatérve a perzsa birodalom alattvalói lettek. Nagy Sándor hadjárata, majd halála után (Kr. e. 320-tól) pedig Egyiptom, majd Szíria alattvalói. A makkabeusok szabadságharca után rövid ideig önállóak (164-63). A főpap, az ország vezetője, fölveszi a királyi címet is, pénzt veret. Isten uralma ezzel sem áll helyre, a papkirály visszaél a hatalommal. Kr. e. 63-tól Izráel földje a rómaiak hűbérese ( HERÓDES), majd provincia.
6. Az egész történelem folyamán működött a népképviseleti rendszer. Sajnos működéséről, összetételéről, választásáról semmit sem tudunk. A KÖZÖSSÉG (3Móz 24,13-16; 4Móz 15,32-36; 27,15-23; 35,12; Józs 20,6.9; 1Kir 12,20) a letelepedés után csak képviselői útján működhetett. A ">GYÜLEKEZET (2Krón 1,2.3.5; 30,2.4.23; Neh 5,7.13) szintén valami képviselőtestület. Az »ország népe« kifejezés mögött is képviselőtestületet sejtenek (2Kir 23,30), mert fogságba viszik őket, pedig a nincstelenek otthon maradnak (2Kir 25,19; Jer 39,8-10). Ezek helyét veszi át a NAGYTANÁCS.
CP
