Apostoli hitvallás

Teljes szövegű keresés

Apostoli hitvallás Az Apostoli Hitvallás (Symbolum Apostolorum, Symbolum Apostolicum, Credo) a keresztyénség egyik legismertebb és legtöbbet használt hitvallása, ill. kötött liturgiai szövege. Teljes mai alakjában a 8. szd.-ban tűnt fel először. A hitvallás apostoli eredetét a középkorban a NY-i egyház kétségen felül állónak tartotta, a K-i keresztyénség azonban magát a hitvallást sem ismerte. Ezt az magyarázza, hogy az Apostoli Hitvallás mai formája akkor alakult ki, amikor a K-i és a NY-i egyház teológiai és liturgiai fejlődése már egymástól függetlenül történt.
Ma általánosan elfogadott nézet szerint az Apostoli Hitvallás őse a római gyülekezetben keletkezett 3. szd.-i keresztségi hitvallás (Symbolum Romanum), mely a keresztségi oktatásban (katekhumenátus) használatos kérdésekre adott feleletekből állt össze. Az eredetileg g. nyelvű hitvallás mellett - szinte azzal egyidejűleg - megjelent a latin szövegű változat is. Bár az egyes helyi gyülekezetek saját, egyéni útjukat járták, a római keresztségi hitvallás mégis kulcsszerepet töltött be az egyházi hitvallásfejlődésben NY-on. K-en hiányzott egy hasonló tekintélyű hitvallás. Ennek az lehetett az oka, hogy ott több olyan gyülekezet is volt, amelyik apostoli alapításúnak tekintette magát.
A Symbolum Romanum továbbfejlesztett változata a Karoling-korban, Nagy Károly liturgiai egységesítési törekvései következtében vált általánosan elfogadottá. Az Apostoli Hitvallás így a liturgia szerves alkotórészévé vált, bár nem szorította ki teljesen az addig használt Nicea-Konstantinápolyi Hitvallást.
Az Apostoli Hitvallás a Symbolum Romanumhoz képest a következőkben változott: 1. belekerül az Atya Isten teremtő voltának hangsúlyozása (mennynek és földnek teremtője). 2. Jézus születésének titkát árnyaltabban fogalmazza meg (»fogantaték Szentlélektől, születék Szűz Máriától« változattal). 3. Jézus szenvedésének és pokolra szállásának külön említése aláhúzza a Krisztus-esemény valóságos voltát és mindenre kiterjedő hatását. 4. A Szentlélekbe vetett hit megvallása után pedig külön hangsúlyt kap az egyház »egyetemes« volta, a »szentek közössége« és az örök élet hite.
A reformátorok saját hitük kifejeződését látták benne, s így az Athanasius-féle és a Niceai Hitvallással együtt az Apostoli Hitvallás a protestáns felekezetek megbecsült hitvallásává lett. Fontosnak tartották katechetikai használatát, mert a B-i hit summáját látták benne.
BG

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages