Aranyborjú

Teljes szövegű keresés

Aranyborjú Áron főpap által készített borjúszobor Isten jelenléte kiábrázolására (2Móz 32,1-6).
Mózes a pusztai vándorlás során fölment a Sinai-hegyre, melyre ráereszkedett az Úr dicsősége. Ott színről színre találkozott Istennel, s ott maradt negyven nap és negyven éjjel és nem érkezett meg azon a napon, amelyen várták. A népen erőt vett a teljes elhagyatottság érzése, s ekkor unszolták Áront: »Jöjj és készíts nekünk istent, hogy előttünk járjon« (2Móz 32,1).
Noha a 2Móz 32,4 a borjúszobor öntéséről beszél, mégis a 20. vers alapján, ahol a szobor elégetéséről és porrá zúzásáról esik szó, inkább egy fából kifaragott és aranylemezzel bevont szoborra kell gondolni.
Salamon halála után, az ország kettészakadásakor, az É-i országrész (Izráel) királya Jeroboám két aranyborjút készíttetett, s az egyiket Bételben, a másikat pedig Dánban helyezte el, mellyel az volt a szándéka, hogy a jeruzsálemi kultuszhelytől függetlenné válva, népe ne kerülhessen a D-i országrész (Júda) szellemi befolyása alá (1Kir 12,25-32).
Voltaképpen sem az Áron, sem pedig a Jeroboám-féle aranyborjú nem Jahve-képmás volt, nem egy új isten képe, hanem az aranybika, ill. bikák talapzatul szolgáltak az azokon láthatatlanul trónoló Jahvének. Az aranyborjú alatt tehát nem istenképet, hanem posztamenst kell érteni. Azonban a kiábrázolás formája, a bikakép lehetőséget ad a bálványimádásra, hiszen Babilónia, Fönícia, Egyiptom nagy istenségeit mind-mind bikaalakban ábrázolták. Ezzel fennáll a valláskeveredés, a szinkretizmus veszélye, ezért is ítéli el keményen a B az aranyborjúkészítést és -imádatot (vö. 5Móz 9,8-21; Neh 9,18; Zsolt 106,19kk).
DI

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem