Ásványok

Teljes szövegű keresés

Ásványok A Föld kérgének szilárd vagy cseppfolyós, egynemű (homogén), természetes eredetű anyaga. Vannak vegetációs eredetű ásványok is. Palesztina ásványokban meglehetősen szegény. A B-ban előforduló ásványok zömmel külföldi eredetűek, s a kereskedelem, vagy zsákmány, olykor ajándék révén kerültek Izráelbe. Az egyes ásványok azonosítása, különösen a drágakövek esetében, sokszor igen nehéz, mert többnyire külső megjelenésük vagy lelőhelyük után nevezték el őket. A B-ban előforduló ásványok három csoportba oszthatók.
I. Drágakövek
1. Agát (h. söból, g. akhatész).
Féldrágakő. Kvarcásvány, amit lelőhelyéről, a szicíliai Akhatész folyóról neveztek el. Szíria hegyi patakjaiban is szép példányok találhatók. Áttetsző, különböző színekben fordul elő. A belső vonalkák, képződmények miatt különösen értékelték. A hósen díszítésén a harmadik sorban a második kő (2Móz 28,19; 39,12).
2. Ametiszt (h. cahlámá, g. amethüsztosz).
Gyakran előforduló, bíborpiros, violakék, néha szürkésfehér vagy barnás, átlátszó, kristályos kvarc. Képződés közben hatoldalú hasáb- vagy prizmaalakot vesz fel. Edolmból, Egyiptomból, Galáciából, Ciprusról került Izráelbe. Különösen szép példányok származtak a mai Spanyolországból. Főleg pecsétgyűrűket készítettek belőle. A g.-ök szerint védett az ittasságtól. A zsidók úgy vélték, hogy szép álmot biztosít. A hósen díszítésén a harmadik sorban a harmadik drágakő. Az új Jeruzsálem kőfalának tizenkettedik alapköve (2Móz 28,19; Jel 21,20).
3. Berill (g. berüllosz).
Különböző, főleg zöld színű drágakő. Az új Jeruzsálem nyolcadik alapkövének a dísze (Jel 21,20), ahol valószínűleg a színtelen, vagy csaknem színtelen berillről van szó.
4. Gyémánt (h. jáhalóm, sámir).
A legkeményebb ásvány. Egyike a legértékesebb dragaköveknek. A B-ban mindössze háromszor fordul elő: egyszer gyakorlati felhasználásában (Jer 17,1), kétszer pedig átvitt értelemben (Ez 3,9; Zak 7,12). A B-ban az értékes drágakövek listáján sehol sem szerepel. Ez valószínűleg azért van, mert a gyémántot keménysége miatt a B-i korban még nem tudták csiszolni.
5. Jácint vagy hiacint (g. hüakinthosz).
Kemény, vörösbarna, sárga, olykor zöld és vízszínű drágakő. Ma cirkonnak is nevezik. Az új Jeruzsálem kőfala tizenegyedik alapkövének a dísze (Jel 21,20).
6. Jáspis (g. iaszpisz).
Az általunk ismert jáspis átlátszatlan, barnás, zöldes színű féldrágakő. A Jel 21,11 szerint a legtisztább, s igen nagy fényű drágakő. Valójában itt is a jáspis színjátszásáról és nem az átlátszóságáról van szó. Az új Jeruzsálem kőfala első alapkövének a dísze (Jel 21,19). Az Ez 28,13-ban a h. jáhalóm-ot fordították a B-ban jáspisnak.
7. Kalcedon (g. khalkédón).
Rejtett, azaz kriptokristályos, mikrokristályos kvarcváltozat. Nevét a Bizánctól nem messze lévő Khalkedon városról kapta, ahol nagyban kereskedtek vele. Lelőhelye Brussza vidéke, az Olümposz-hegy lábánál. Színtelen, vagy világosszürke féldrágakő. Szívesen használták pecsétnyomónak. Az új Jeruzsálem kőfala harmadik alapkövének a dísze (Jel 21,19).
8. Karbunkulus (h. nófek).
A vörös színű drágakövek (rubin, gránát, spinell) régi elnevezése. A hósen díszítésén a második sorban az első drágakő (2Móz 28,18), ami valószínűleg gránát lehetett.
9. Karneol (h. códem, g. szardiosz).
Féldrágakő, a kvarc egyik változata. Több színárnyalata van (barna, vörös, fehér). A Jel 4,3-ban az Isten dicsősége fényének a jelölésére szolgál. Az új Jeruzsálem kőfala hatodik alapkövének a dísze (Jel 21,20).
10. Kristály (h. kerah, g. krüsztallosz).
Színtelen, víztiszta kvarc, amit mi hegyi kristályként ismerünk. A régiek igen nagy hidegtől megkeményedett jégnek tartották. Vázákat, kelyheket készítettek belőle. A B az Úr trónusa előtti tengert a kristályhoz hasonlítja (Ez 1,22; Jel 4,6).
11. Krizolit (g. khrüszolithosz - aranykő).
Sárgászöld, átlátszó szilikát, ami főként Egyiptomban és Núbiában található. Az új Jeruzsálem kőfala hetedik alapkövének a dísze (Jel 21,20), s valószínűleg az ÓSZ-i topázzal azonos.
12. Krizopráz (g. khrüszopraszisz).
Áttetsző, zöldes, zsíros fényű féldrágakő, a kalcedon egyik fajtája. Könnyen összetéveszthető a krizolittal. Az új Jeruzsálem kőfala tizedik alapkövének a dísze (Jel 21,20).
13. Ónix (h. sóham, g. onüksz).
Féldrágakőként használt agát-fajta. Az ÓSZ emberei igen értékesnek tartották (Jób 28,16; Ez 28,13). Sötét és fehér rétegek váltakoznak benne, így sötét alapon fehér, fehér alapon sötét betűk véshetők rá. Az éfód két vállrészén egy-egy aranyba foglalt ónixkő volt, amelyekre Izráel tizenkét törzsének a neve volt bevésve, egyenlő (6-6) arányban (2Móz 28,9.12). A hósen díszítése negyedik sorának második drágaköve is ónix volt (2Móz 28,20). Dávid sok ónix-követ összegyűjtött a templom építéséhez (1Krón 29,2). Az 1Móz 2,11k szerint az Édenkert kincseihez tartozik, lelőhelye Havilá földje volt. A Jel 21,20-ban, amely a 2Móz 28,20-ra és az Ez 28,13-ra támaszkodik, egyik alfaja, a szárdonix áll helyette.
14. Opál (h. lesem).
Üveg-, gyanta-, viaszfényű ásvány. Változatai: a tarka színben játszó nemesopál, a tűzvörös tűzopál, a viaszsárga tompa fényű viaszopál, a tejfehér tejopál, az üvegszerű üvegopál. Az ókorban igen értékesnek tartották. A hósen díszítésén a harmadik sorban az első drágakő (2Móz 28,19).
15. Rubin (h. kadkód, nófek, códem).
Vérvörös színű, átlátszó nemes korund. A hósen díszítésén a második sor első drágaköve (2Móz 18,18). Jeruzsálem falainak párkánya rubinból lesz (Ézs 54,12). Az Ez 27,16-ban is rubin olvasható.
16. Szárdiusz (h. códem, g. szardiosz).
Barna, vörös, fehér rétegzésű agát. Az ónix egyik változata. Pecsétnyomónak használták. [A rev. Károliban a hósen díszítése első sorának első (2Móz 28,17), az új Jeruzsálem kőfala alapja ötödik kövének a dísze (Jel 21,20). A Jel 4,3-ban is szárdiusz van karneol helyett.] Nevét Szárdisz városról kapta.
17. Szárdonix (g. szardonüksz).
Barna, vörös, fehér rétegzésű agát. Az új Jeruzsálem kőfala ötödik alapkövének a dísze (Jel 21,20). A régiek általában a fehér, áttetsző fényű karneolt nevezték szárdonixnak.
18. Smaragd (h. báreket, g. szmaragdosz).
A K-i smaragd a zöld, világos berill. Lelőhelye Felső-Egyiptom volt. Szép színe és ragyogása miatt igen értékesnek tartották. Olykor betűket is véstek bele, de szívesebben használták vésés nélkül. A hósen díszítésén az első sorban a harmadik drágakő (2Móz 28,17). Tírusz piacán egyik kelendő áru volt (Ez 28,13). Az új Jeruzsálem kőfala alapja negyedik alapkövének a dísze (Jel 21,19). János apostol az Isten trónusa körül lévő szivárványt a smaragdhoz hasonlítja (Jel 4,3).
19. Társis-kő ld. Türkiz.
20. Topáz (h. pitödáh, g. topazion).
Kissé átlátszó, üvegfényű, részint víztiszta, részint sárgás színárnyalatú, ragyogó drágakő. Igen értékesnek tartották (Jób 28,18k). Lelőhelye Abesszíniában volt (Jób 28,19). Tírusz kincsei között is szerepelt (Ez 28,13). A hósen díszítésén az első sorban a második drágakő (2Móz 28,17). Az új Jeruzsálem kőfala kilencedik alapkövének a dísze (Jel 21,20).
21. Türkiz (h. tarsis).
A Sinai-félszigeten gyakran előforduló kalloit (réztartalmú alumínium-foszfát). A legpuhább drágakő. Színe átlátszó égszínkék, a gyengébb minőségűeké zöld. Könnyen munkálható. Kedvelt és elterjedt ékszer volt. Bibliánkban krizolit néven szerepel (2Móz 28,20, Ez 28,13), a rev. Károliban társis-kő (Ez 28,13; Dán 10,6).
22. Zafír (h. szappir, g. szapphirosz).
Szép égszínkék drágakő, amely értékben, keménységben, ragyogásban a gyémánt után következik (Jób 28,6). A Sinai-theofániánál Isten trónusának a zsámolya a zafírhoz hasonlított (2Móz 24,10). A hósen díszítése második sorának második köve (2Móz 28,18), az új Jeruzsálem kőfala második alapkövének a dísze (Jel 21,19; vö. Ézs 54,11). A JSir a nép vezetőit, az Énekek 5,14 a vőlegényt hasonlítja zafírhoz.
A drágakövek jelképvilága rendkívül gazdag. Szemléltetik: Isten leírhatatlan hatalmát, szépségét, tökéletességét, bölcsességét, igazságát (2Móz 24,10; Jób 28; Ézs 28,5; Ez 1; 10; Jel 4; 22,1); Isten országa, a Paradicsom, a menny, az új Jeruzsálem minden elképzelést felülmúló szépségét (1Móz 2,12; Ézs 54,11kk; Ez 28,12kk; Mt 13,44k; Jel 21); a Messiás, Jézus Krisztus, a mennyei lények tisztaságát, nagyságát, tökéletességét (Dán 10,6; Ez 28,13k; 1Pt 2,4; Jel 9,17); ruhákon, koronákon, jogarokon, trónokon a királyi hatalmat és jogokat (1Móz 41,42; Eszt 3,10; 4,11; 5,2; 8,4; Jer 22,24; Ez 28,12kk; Hagg 2,23); a papok tekintélyét (2Móz 28; 39); Isten népe, Isten gyermekei értékét, tisztaságát, erényeit (Péld 31,10; Énekek 5,14k; JSir 4,1; Ez 28,12-15; Hag 2,23; Zak 3,9; 9,16).
II. Fémek
A B-ban az ún. »klasszikus« fémek (arany, ezüst, ólom, ón, réz, vas) fordulnak elő.
1. Arany
(h. záháb, szögór, ketem, háruc, paz; 1Móz 2,10k; Jób 28,15-19; Zsolt 21,4; 45,10; Zak 9,3; az egyes h. szavak közötti különbséget ma már pontosan nem ismerjük; g. khrüszosz). Nemesfém, ami az ÓSZ-i korban Havilából (1Móz 2,11), Sábából (1Kir 10,2) és Ófirból (1Kir 9,28) került Palesztinába. Legtöbb arany Salamon korában volt Izráelben (1Kir 10,21).
Használták ékszernek (1Móz 24,22; 41,42; 2Móz 11,2; Bír 8,26), fizetőeszköznek (Józs 7,21), szent és közönséges tárgyak készítésére (1Kir 10,16; 2Kir 25,15; Dán 5,2kk; Jel 1,12) és bevonására (2Móz 25,10kk; 1Kir 10,18), ajándéknak (1Kir 10,2; Mt 2,11).
A B gyakran használja hasonlatokban a szellemi-lelki értékek kiemelésére: az isteni bölcsesség (Péld 3,13k; 8,10.19), az Úr törvénye (Zsolt 119,72.127), az értelmesen beszélő száj (Péld 20,15), a jóindulat (Péld 22,1), a hit (1Pt 1,7), Jézus vére (1Pt 1,18) értékesebb a színaranynál. A hit kiállja a tűzpróbát, mint az arany (Mal 3,2k; 1Pt 1,7; 1Kor 3,12; Jel 3,18). Az új Jeruzsálem utcája színaranyból lesz (Jel 21,21).
2. Ezüst (h. keszef, g. argürion).
Az arany után a legértékesebb nemesfém. Bányászására, előállítására, tisztítására több B-i hely utal (Jób 28,1; Zsolt 66,10; Péld 25,4; Ez 22,18kk). Az ókorban Kisázsia, Szíria, Mezopotámia, Perzsia, az athéni Laurion-hegy és az Ibériai-félsziget volt leggazdagabb ezüstben. Izráelbe leginkább Ófirból és Társisból került (1Kir 10,22; Jer 10,9; Ez 27,12). Fizetési eszközül csereként (1Móz 23,16; 37,28) és lemérve (Jób 28,15; Ézs 46,6) szolgált. Ezüst pénzek csak a babiloni fogság után kerültek forgalomba. A Szent Sátor és a salamoni templom építésénél sok ezüstöt felhasználtak (2Móz 25,3; 26,19.25; 38,25kk; 1Krón 28,14kk; 29,2kk). Készítettek belőle ékszereket (1Móz 24,53; 2Móz 3,22; Énekek 1,11), koronákat (Zak 6,11), hangszereket (4Móz 10,2), kelyheket (1Móz 44,2), edényeket (4Móz 7,13; Ezsd 1,9-11), bálványszobrokat (Zsolt 115,4; Ézs 2,20), templomok kicsinyített mását (ApCsel 19,24).
Az aranyhoz hasonlóan, vagy vele együtt, gyakran szerepel az olyan hasonlatokban, amelyek a lelki, mennyei javak értékét mindenek fölé emelik (Jób 28,15; Zsolt 12,7; 119,72; Péld 2,4; 10,20; 16,16; 22,1; 1Pt 1,18; 1Kor 3,12).
3. Ólom (h. cóferet).
Nagyon régóta ismert fém. Gyakran ezüsttartalmú ércből (galenit) nyerték olvasztás által (Ézs 1,25; Jer 6,29; Ez 22,18kk). Egyiptomban és a Sinai-félszigeten voltak ólombányák, s a kereskedelem révén jutott el Palesztinába (Ez 27,12). Midján leverésekor a zsákmány között ólom is volt (4Móz 31,22). Használták mérőzsinór nehezékének (Ám 7,7; ApCsel 27,28; 2Móz 15,10), fedőnek (Zak 5,7), súlynak, tetők, vízvezetékek építésénél, varázslási mesterkedésekhez. Gyakran összetévesztették az ónnal. A rómaiak az ólmot fekete ólomnak (plumbum nigrum), az ónt fehér ólomnak (plumbum album) nevezték. A B-ban többnyire a réz, ón, vas után szerepel (4Móz 31,22; Ez 22,18; 27,12).
4. Ón (h. bödil, g. kassziterosz).
Ezüstfehér színű, fényes felületű, puha, könnyen megmunkálható fém. Olvadáspontja kicsi. Legfontosabb érce a kassziterit, az ónkő. Kr. e. 2000 táján már ismerték. A Midjántól szerzett zsákmány között ón is volt (4Móz 31,22). Tiruszba Tarsis-hajókon szállították (Ez 27,12; 22,18.20). A B-ban nincs szó a felhasználásáról (ld. ólom). Ón és réz ötvözete a bronz.
5. Réz
(h. nöhóset, g. khalkosz), mindkét szó ércet, bronzot is jelent. Vöröses vagy sárgás színű, fémes fényű, nem nagyon kemény, könnyen megmunkálható fém. Az emberiség ezt a fémet fedezte fel legkorábban. Míg az olvasztást nem fedezték fel, a tiszta rézrögöket munkálták meg. Az olvasztás feltalálásával kezdődött el a rézkorszak (a Közel-Keleten Kr. e. 3500 körül). Egyiptom rézforrása a Sinai-félsziget volt, Kr. e. 2000 körül Ecjón-Geber is, mely utóbbi az edómiak és a kéniek leverése után Dávid kezére került. Salamonnak is voltak rézbányái és kohói Ecjón-Geberben. Salamon halála után a rézbányászat visszaesett. Jósáfát rövid időre felélesztette (1Kir 22,49k). Kr. e. 800 és 300 között pangott, s a nabateusok támasztották fel újra.
Kr. e. 3000 körül kezdték el a rezet ötvözni ónnal, ólommal bronzzá. De más ötvözetei is voltak. Egyik ötvözete lehetett a khalkolibanon (Jel 1,15), ami azonos lehetett a Dán 10,6-ban található fénylő rézzel (rev. Károli: izzó érc). Valószínű, hogy az ún. korinthusi ércről van szó, ami réz, arany és ezüst ötvözete volt.
Felhasználása nagyon sokrétű volt. Jelentős szerepe volt a Szent Sátor (2Móz 27; 30,18) a salamoni templom (1Kir 7,47) építésénél. Készítettek belőle fegyvert, vértet, sisakot (1Sám 17,5.38), bilincset (Bír 16,21), bálványszobrot (Dán 5,4.23), pénzt (Mt 10,9), hangszert (1Kor 13,1). Fontos kereskedelmi cikk volt (Ez 27,13).
6. Vas (h. barzel, g. szidérosz).
Tiszta állapotban fényes, fehér, jól megmunkálható. A meteor-vasat már a Kr.e.-i 4. évezredben ismerték Egyiptomban, amuletteket, kis dísztárgyakat készítettek belőle. Kr. e. 2000 körül, körülményes eljárással, már állítottak elő vasat, de ez nagyon költséges volt. A vaskorszak Kr. e. 1400 körül köszöntött be, a fújtatás feltalálásával. Első mesterei a hettiták és a kéniek voltak. Az 1Móz 4,22 szerint a réz- és vaskovácsok ősatyja Túbalkain volt. A hettita birodalom összeomlása után a kovács-törzsek szétszóródtak a Közel-K-en (Kr. e. 1200 körül). Palesztinában a kovácsmesterség sokáig a filiszteusok monopóliuma volt (1Sám 13,19kk), akik feltehetően É-ról hozták magukkal. Dávid uralkodása idején a helyzet gyökeresen megváltozott (1Krón 29,7). Nebukadneccar pedig több ezer kovácsmestert vitt fogságba (2Kir 24,14). Izráelbe a vas Társisból, Görögországból, a Fekete-tenger vidékéről került (Jer 15,12; Ez 27,12.19). A Libanon-hegységben is voltak érclelőhelyek, a hettiták itt építették fel az első vaskohókat.
A vas nagyon sokféle célra felhasználható. Készítettek belőle páncélt, nyilakat, kardokat, lándzsákat (1Sám 17,7; 1Sám 17,38k; 19,9k), harci kocsikat (Józs 17,16), gazdasági eszközöket (2Sám 12,31; Ám 1,3; Jób 19,24; Jer 17,1), bálványszobrot (Dán 5,4). Az oltár köveit nem volt szabad vassal érinteni (Józs 8,31). A salamoni templom felszerelése között nem voltak vasból készült eszközök.
Átvitt értelemben a vas a keménység, erő (5Móz 28,48; Zsolt 107,16; Jób 19,24; Jer 1,18; 17,1; Ézs 48,4; Ez 4,3), a vaskohó az elnyomás (5Móz 4,20; Jer 11,4), a vas és cserép keveredése a gyengeség (Dán 2,33.42kk) jelképe volt.
III. Egyéb ásványok
1. Alabástrom (g. alabasztron).
Fehér vagy halványpiros, gipsszerű anyag (calciumsulfat). Puhább a márványnál, így kiválóan alkalmas vázák, edények, szelencék készítésére (Mt 26,7; Mk 14,3; Lk 7,37; Jn 12,3). A szelencék nyaka összeszűkült, viasszal vagy agyaggal zárták le, ezért a benne lévő olaj felhasználásakor a szelence nyakát le kellett törni.
2. Aszfalt v. szurok, (h. hémár, kófer).
Kőolaj eredetű, ásványi anyagokat (homok, mészkő stb.) tartalmazó, de jelentős részben bitumenből álló, fekete színű, sűrűn folyó, vagy szilárd anyag. Az ÓSZ-i korban keresett ásvány volt. Fő lelőhelye az ókorban a Holt-tenger D-i része volt, amit ezért Aszfalt-tónak neveztek (lacus asphalticus). A Sziddim-völgyben is voltak aszfaltforrások (1Móz 11,3). Sokféle célra felhasználták: hajók, ciszternák, edények tömítésére (1Móz 6,14; 2Móz 2,3), téglák kötőanyagának (1Móz 11,3), művészi processziós utak padlózatának (Ur, Mari).
3. Bazalt, vulkáni eredetű kőzet.
Két fajtája van: a közönséges és az alkáli bazalt. Palesztina K-i részein gazdagon található.
4. Kén, kénkő (h. gaprit, g. theion).
A Jordán völgyében régtől fogva voltak kénforrások és kénlerakódások. A B-ban Isten büntető ítéleteivel kapcsolatosan van szó róla: Sodoma és Gomora (1Móz 19,24; Lk 17,29; 5Móz 29,22), Edóm (Ézs 34,9), Asszíria (Ézs 30,33), Góg (Ez 38,22), az istentelenek (Jób 18,15; Zsolt 11,6), az ördög és minden serege (Jel 14,10; 19,20; 20,10; 21,8).
5. Márvány (h. sés, g. marmarosz, parinosz).
Mészkőből vagy dolomitból keletkező metamorf kőzet. Színe változatos (fehér, sárga, zöld, vörös, barnásvörös). Lelőhelye a Libánon. Salamon fehér és sárga márványt használt a templom építéséhez (1Krón 29,2; vö. 1Kir 5,28kk). A heródesi templom építésénél fehér márványt használtak. A szuszai királyi palotában márványpadlók és márványoszlopok voltak (Eszt 1,6). Eszközt is készítettek belőle (Jel 18,12).
6. Mészkő.
Palesztina igen gazdag mészkőben. A B többnyire a mészkőből készített égetett mészről, s az ebből nyert oltott mészről beszél (Ézs 27,9; 33,12). Habarcsok készítéséhez és meszelésre használták (1Móz 11,3; 3Móz 14,41; Ez 13,10k; 22,28; Dán 5,5). A széttört mészkő a hasznavehetetlenség (Ézs 27,9), az égetett mészkő a szétmállás, megsemmisülés, az omladozott fal bemeszelése a hamis látszat jelképe (ApCsel 23,3).
7. Só (h. melah, g. halsz).
Az emberi élet nélkülözhetetlen dolgai közé tartozik. Az izráeliek a Holt-tenger vizéből lepárlás, és a Holt-tenger D-i partjain lévő sóhegyekből bányászás által nyerték.
A hétköznapi életben ételek ízesítésére és tartósítására használták. Mivel többféle mellékízt is tartalmazott, ezért fűszernek is számított. Ezeket a mellékízeket a napfény, a tűz és nedvesség hatására elveszítette. Valószínűleg erre utalt Jézus (Mk 9,49-50; Mt 5,13; Lk 14,34). Az újszülöttet sóval dörzsölték be (Ez 16,4). Szokás volt a mécses olajába is sót tenni, hogy fényesebb lánggal égjen. Talán ezért említi Jézus együtt a sót és a világosságot (Mt 5,13k).
Rendkívül fontos szerepe volt a kultuszban. Minden áldozatot sóval kellett meghinteni (3Móz 2,13; Ez 43,24). Az illatáldozat füstölőszerébe is kellett sót tenni (2Móz 30,35). A templomban külön hely volt a só tárolására (Ezsd 6,9; 7,22).
A B-ban gyakran szerepel jelképes értelemben. Isten szövetsége só-szövetség, örök, romolhatatlan (4Móz 18,19; 2Krón 13,5). Emberi kapcsolatokban a barátság, békesség, olykor a függőviszony elismerésének a kifejezője. Nemcsak az élet, hanem az ítélet, a pusztulás eszköze és jelképe is (Bír 9,45; Zof 2,9; 5Móz 29,22; Zsolt 107,34; Jer 17,6). Jézus követőit a föld sójának nevezi (Mt 5,13). A Mk 9,50; Mt 5,13; Lk 14,34 példázatos beszéd, amiben Jézus arra figyelmeztet, hogy ami a természetben lehetetlen, az az embernél lehetséges, és ami az embernél lehetetlen, az az Istennél lehetséges (Lk 18,27). AZ ÚSZ-ben is érvényes, hogy minden áldozatot meg kell sózni, de nem sóval, hanem tűzzel (Mk 9,49; vö. Mt 3,11; Lk 12,49k; ApCsel 2,3). A keresztyén ember szájából nem szabad semmi rothadt beszédnek kijönni, beszédének sóval fűszerezettnek kell lenni (Kol 4,6). Az eszkhatológikus reménységhez tartozik, hogy a templomból kijövő víz meggyógyítja a sóssá vált tengert, halak nyüzsögnek benne, partjain pedig gyümölcsfák virulnak (Ez 47,8kk).
NA

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages