Asztal
Asztal A h. sulhán fordítására a LXX a g. trapeza fogalmát használja, amely etimológiája szerint a tetra-peza-ból származik: »négylábú«, ti. bútor.
Az ÓSZ szerint Izráel korai időszakában csak a fejedelmek, ill. nagyon előkelőek házában voltak asztalok (Bír 1,7; Ez 23,41; 1Sám 20,24-25).
A kitett kenyerek asztala a szent sátor, és a templom szenthelyének egyik igen szép és értékes berendezési tárgya (2Móz 39,36; 1Kir 6,20; 7,48). Ezen az aranyozott asztalon volt kitéve az a kétszer hat kenyér, amelyet csak a papoknak volt szabad megenniük (3Móz 24,5-9; Mk 2,26).
A családi asztal a család közösségi életének központja (Zsolt 128,3), akit emellett vendégül láttak, a közösség védelme alá került.
A pénzváltók asztala Jézus korában a templomnak a pogányok számára kijelölt részére került (Jn 2,13kk).
Az ÚSZ-i korban g. hatásra Izráelben is elterjedt, általánossá vált a mai értelemben ismert asztal használata, amely többnyire azonban alacsony volt, és félkönyökre ereszkedve feküdtek három oldala mellett a vendégek, a negyediket szabadon hagyták a felszolgáló rabszolgák számára (Mt 9,10; 26,7; Mk 16,14; Lk 7,36).
Az Úr asztala körül gyülekezik össze rendszeresen az ÚSZ-i gyülekezet (ApCsel 2,42.46; 20,7), és részesedik Krisztus megváltó munkájának javaiból együtt (Zsid 9,28), dicsőséges visszajövetelére várva (Lk 13,28k; 2Tim 2,12; Jel 19,6kk). Az Úr asztala az Úrral és a gyülekezet tagjaival való közösség szimbóluma. Krisztus asztalának vendége nem lehet jelen a démonok asztalánál, a Krisztussal való közösség kizárja az ellenséggel való kapcsolatot (1Kor 10,21).
LSK
