Augustus császár

Teljes szövegű keresés

Augustus császár Az első római császár, aki Kr. e. 27-től Kr u. 14-ig uralkodott. Ő rendelte el azt a népszámlálást (Lk 2,1), amely miatt József és Mária Betlehembe utaztak és így Jézus ősének, Dávidnak a városában született meg.
Kr. e. 63-ban született. Apja Caius Octavius. Nagybátyja, Caius Julius Caesar adoptálta és a végrendeletében örökösévé tette. Így vette fel a Caius Julius Caesar Octavianus nevet. Antoniusszal és Lepidusszal megalakította a 2. triumvirátust, amelynek során kivégeztek 300 szenátort, köztük a híres rétort, Cicerót és vagy 2000 lovagot. Előbb Brutust, Caesar gyilkosát győzte le, aztán Antoniust és 70 légio élén egyedül tért vissza Rómába. Ekkor azt ígérte, hogy helyreállítja a köztársaságot, de lassan minden hatalom az ő kezébe futott össze. A szenátus Kr. e. 27-ben az »Augustus«, vagy g.-ül »Szebasztosz« névvel tisztelte meg.
Mint katona és mint kormányzó egyaránt kiváló volt. Kora a világmegváltó várakozásában élt, aki majd egy új, boldog korszakot valósít meg. Vergilius római költő jövendölte meg ezt, Kr. e. 40-ben és ezek az ígéretek most mind a fiatal császárra, Augustusra koncentrálódtak, akinek a világuralma azt ígérte, hogy elhozza a várva-várt békét. A békéért hálás provinciák Augustust »Istenként« és »Szabadítóként« tisztelték és a születésnapját Kisázsiában »evangéliumként« ünnepelték. Maga Vergilius is az Aeneisben (6,771k) beismerte, hogy beteljesedett a jóslata: Augustus Caesar az ígéretek beteljesedése. Amikor templomot akartak építeni neki, a provinciákban is csak abba egyezett bele, hogy »Róma és Augustus« tiszteletére emelhetnek templomot.
Augustusnak jó kapcsolatai voltak a zsidósággal. A saját költségén naponta kétszer áldozatot mutattak be a jeruzsálemi oltáron és Heródessel is barátságosan tárgyalt, aki ügyesen meghúzódott a hivatalos császárkultusz mögött. Samária városát Heródes a császár címének g. formája után Szebasztéra változtatta és ott Augustusnak, valamint Rómának templomot építtetett. Ugyancsak templomot építtetett Augustusnak az újonnan épült, és a császár tiszteletére Caesareának nevezett kikötővárosban, a Földközi-tenger partján. Végül még egy harmadik Augustus-templomot is létesített, a később Tiberius császárról elnevezett Caesarea Filippiben. És mint korábban a perzsa királyért (Ezsd 6,10), naponként könyörgő áldozatot mutattak be a császárért Jeruzsálemben.
Halála után egy hónappal a szenátus istenné avatta.
BF

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages