Ázsia
Ázsia A B-i korban az Ázsia név még nem a mai értelemben vett kontinens jelölője volt. A földrajzi látóhatár az Indus folyón, vagy a Kaszpi-tengeren túl még Nagy Sándor korában sem igen terjedt. Elő-Ázsia ama részeinek, ahol az ÓSZ-i történetek játszódnak, különféle egykorú elnevezéseik voltak. Mezopotámia D-i részét az ÓSZ Sineárnak nevezi (1Móz 11,2); az É-i rész neve Arám-Naharaim (1Móz 24,10), e név második fele megfelel a g. Mezopotámia névnek; ugyanezt a területet arámul Paddan-Arámnak nevezték (1Móz 31,18). Később a nagy birodalmak nevével említették e területeket: a D-i rész Bábel, az É-i Assúr.
Egészen különálló terület Kisázsia. Ennek K-i felében a Kr. e. 2. évezredben a hettita birodalom volt a nagyhatalom, s mivel hódításai egy időben Szíria-Kánaán területére is kiterjedtek, az utóbbit az asszír krónikák a hettiták országáról Hattunak nevezik, még szd.-okkal azután is, hogy a hettita birodalom (Kr. e. 1200 táján) a tengeri népek inváziója nyomán összeomlott. - Kisázsia NY-i részén híres volt a líd birodalom, amelyet Círus perzsa király törölt el (Kr. e. 547). Ekkoriban már megjelentek az Égei-tenger partvidékén a g. kolóniák. A szárazföld belsejében pedig különféle népek, frígek, kelták stb. foglaltak helyet. A hellénisztikus korban elég korán függetleníteni tudták magukat az Elő-Ázsiában uralkodó Szeleukidáktól. Egyik legjelentősebb királyság volt Kisázsia NY-i részén Pergamon. Tőle keletre pedig olyan ismert nevű tartományok voltak, mint Pontusz, Bitinia, Galácia, Cilicia.
A rómaiak fokozatos térhódítása e területen a Kr. e. 2. szd.-ban kezdődött. Jellemző eset volt, hogy Pergamon utolsó királya, III. Attalosz országát »végrendeletileg« Rómára hagyta Kr. e. 133-ban. Ennek a területnek a neve lett azután »Ázsia-provincia«, és erre értendő, ha az ÚSZ az Ázsia nevet használja. Négy kisebb tartományra oszlott, ezek az ÚSZ-ben is említett Frigia és Mízia (ApCsel 16,6k), továbbá Kária és Lícia. A provincia székhelye Efezus városa lett, és procuratorok kormányozták. Gazdag terület volt földművelése, állattenyésztése és ásványi kincsei révén, és főleg a városi lakosság élt jómódban. Voltak itt zsidó kolóniák (mint ahogyan egész Kis-Ázsiában, vö. ApCsel 2,9k), és itt volt az a hét város, amelyeknek címezte János apostol a Jel elején álló leveleket: Efezuson kívül Szmirna, Pergamon, Thiatira, Szárdisz, Filadelfia, Laodicea (Jel 2-3). E városokban már az 1. szd. végén voltak keresztyén gyülekezetek, természetesen nagy számbeli kisebbségben a pogány környezethez képest. A felsoroltakon kívül is volt még több, az ÚSZ által is említett város, mint Kolossé, Tróász (az egykori Trója közelében), Milétosz. Egész Kis-Ázsiában ez a provincia volt leginkább a városi kultúra otthona, hellénisztikus-római műveltséggel. (Az ókori világ »hét csodája« közül kettő ezen a területen volt: az efezusi Artemisz-templom, a halikarnasszoszi mauzóleum; de a pergamoni Zeusz-oltár sem sokkal marad el mögöttük. Számos nagy g. filozófus élt a kisázsiai városokban.)
Pál apostol először a második térítői útján jutott el Ázsia-provinciába. Itt tartózkodása ekkor rövid volt. Kísérőivel együtt menetközben csak érintette Frigiát és Míziát, de aztán áthajóztak Európába, és macedón, ill. g. városokban hirdették Krisztus ev-át. Visszautazásuk során is csak rövid időt töltöttek Efezusban, de megígérték, hogy hamarosan visszatérnek (ApCsel 18,19kk). Valóban a harmadik térítői út során töltött Pál hosszabb időt EFEZUS városában (ApCsel 19,1k), ahol térítői munkáját olyan siker koronázta, hogy a g. istenszobrok készítői valóságos tüntetést rendeztek Pál ellen, mert portékáikat senki sem vásárolta.
Az ApCsel többször említi ezt az Ázsia-provinciát, annak városait vagy lakóit, így már az első pünkösdkor (ApCsel 2,9). Az István diakónussal vitázók közt ott vannak a ciliciaiak és ázsiaiak (ApCsel 6,9). Pálnak már említett harmadik térítői útjáról fel van jegyezve, hogy milyen nagy hatása volt az apostol munkájának Efezusban és »egész Ázsiában« is (ApCsel 19,10.26k). Megvolt persze működésének a reakciója, mégpedig nemcsak az említett bálványszoborkészítő pogányok részéről; főként azokra a szenvedésekre emlékezik Pál, amelyeket a zsidók ellenkezése miatt kellett elszenvednie (ApCsel 20,18; vö. 2Kor 1,8). Még nehezebb helyzetbe került, amikor Jeruzsálembe visszaérkezve a templomban megjelent, és a társaságában levőket az »ázsiai zsidók« g.-nek vélték (21,27), akiknek szigorúan tilos volt a templom területére lépni. Ezzel kezdődött el Pál életének utolsó szakasza, cézáreai fogsága és Rómába kerülése.
Végül hogy Pálnak mennyire szívéhez nőttek az ázsiai keresztyének, az kitűnik abból is, hogy leveleiben, a köszöntésekbe belefoglalja őket is (Róm 16,5; 1Kor 16,19).
(A Jel elején említett hét várost Ld. a nevük alatt.)
TK
