Baal-Peór

Teljes szövegű keresés

Baal-Peór 1. Hegycsúcs a móábi hegység nyugati szélén, Nébó közelében. A 4Móz 22,41 Baal magaslatának, a 4Móz 23,28 pedig Peór csúcsának nevezi, s nyilvánvalóan mindkét esetben Baal-Peórról van szó. Bálám itt áldotta meg Izráelt átokmondás helyett, a pusztai vándorlás végén (4Móz 24,1kk).
2. Város a Baal-Peór csúcs közelében. A honfoglalás után Rúben területéhez tartozott (Józs 13,20). A Nébótól 6-8 km-re volt ÉK-re. Ebben a városban volt Baal-Peór kultuszhelye. Ezért szerepel több helyen Bét-Peór (= Peór-háza) néven (Józs 13,20; 5Móz 3,29; 4,46; 34,6).
3. Kánaáni isten. A móábiak és a midjániak kiváltképpen tisztelték. Kultuszához hozzátartozott a mulatozás, ledér kicsapongás, az ún. szent paráznaság. Erre építette Bálám ravasz tanácsát, amit Báláknak adott: hívják meg Izráel fiait az áldozati lakomákra, s így ingereljék haragra Izráel Istenét népe ellen. Isten haragja fellángolt Izráel ellen, aminek következtében huszonnégyezer ember halt meg. A csapást Fineás, Eleázár fia, Áron unokája hárította el, aki leszúrta Zimrit, Simeon egyik nagycsaládjának a fejét, és Kozbit, akit a nép szeme láttára vitt sátrába. Erre az eseményre való emlékezés végigkíséri Izráel történetét, az ÚSZ is utal rá (5Móz 4,3; Hós 9,10; 1Kor 10,8).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem