Bárák

Teljes szövegű keresés

Bárák A név jelentése: »villám, villámlás«.
Abinóam fia, akit Kedes-Naftaliból hívatott Debóra, a prófétanő. Isten megbízásából adta az utasítást Báráknak, hogy gyűjtsön sereget, vonuljon velük a Tábor hegyére, ahonnan majd ütközetet kell vezetnie Jábin, kánaáni király hadseregparancsnoka, Sisera ellen. A feladat teljesítését ahhoz a feltételhez kötötte, hogy Debóra is vele megy. Debóra kész volt vele menni, de ez a kishitűség azt a következményt vonta maga után, hogy a győzelmi dicsőség nem Bárákot illette. A harc lefolyásáról található a B-ban egy prózai leírás (Bír 4), és egy költői feldolgozás, Debóra éneke (Bír 5). Bárák alkalomszerűen összetoborzott seregével szemben szervezett, vas harci kocsikkal felszerelt sereg állt szembe, Sisera hada. A győzelem Isten csodája volt. Természeti jelenségek jöttek segítségül, a Kison patak megáradása. A fővezér legyőzése, Sisera leterítése valóban nem Bárák tette lett, hanem egy asszonynak a műve, Jáélnak, a kéni Heber feleségének. A menekülő Siserát sátrába hívta és orvul végzett vele, majd az odaérkező Báráknak jelentette.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem