Bér

Teljes szövegű keresés

Bér Elvégzett munkáért, teljesítményért járó fizetség (1Móz 29,15), illő jutalom (2Móz 2,9), valamilyen szolgáltatás ellenértéke, ára (2Sám 24,24; Jón 1,3; Róm 4,4).
A B alapelve: méltó a munkás a maga bérére (1Tim 5,18), és hogy valóban meg is kapja, arra Isten ügyel. A napszámosok napról napra éltek. Fontos volt, hogy rendszeresen megkapják a napszámjukat (Jób 7,2k). A munkavállalók, köztük a legszegényebbek bérének pontos fizetésével foglalkozik a törvény (3Móz 19,13; 5Móz 24,14k), a próféta (Mal 3,5), az apostoli levél (Jak 5,4). Még az állatokra is kiterjed Isten gondoskodása (5Móz 25,4).
Az Úr szolgálatában álló PAPOK, LÉVITÁK fizetéséről több rendelkezés van. Ki is mondja, hogy ez az ő bérük (4Móz 18,31). Megadja Isten a pogány nagyhatalom bérét is azért a munkáért, amit az ő szolgálatában végzett (Ez 29,18-20). Jézus azzal tiltja meg apostolainak önmaguk biztosítását, hogy megígéri: a szükségest szolgálat közben megkapják (Mt 10,8-10). Az igehirdetés, tanítás szolgálatát végzőknek fizetést kell kapniuk a gyülekezettől (Gal 6,6; 1Tim 5,17k).
Isten megfizet az ember cselekedetéért. A bűn fizetsége, zsoldja: halál (Róm 6,23). Isten megjutalmazza az akarata szerinti magatartást, a hitet (1Móz 15,1), törvényének megtartását (Zsolt 19,12). A Péld egyik alapgondolata, hogy az embernek szavai és tettei szerint fizetnek (12,14), az Úr jutalmazza az Őt félőket (22,4). A rossz állapotok Isten büntetése. De aki megtér és lankadatlanul cselekszi Isten akaratát, annak meglesz a jutalma (1Krón 15,1-7). A kiállott szenvedéseket is az Úr jutalmazza meg (Jer 31,16). Bőséges a tanítványok jutalma az üldözésekért (Mt 5,12), jutalmat kap az, aki prófétát, tanítványt befogad, vagy csak egy pohár friss vizet ad nekik (Mt 10,41k). Aki az Isten országáért bármit elhagy, sokszorosát kapja érte már ebben a világban, a jövendőben pedig örök életet (Lk 22,28-30 vö. Róm, 6,23).
A jutalmazás mégsem mechanikus. Lehet fáradozni haszontalanul is (Préd 1,3). Isten, a Teremtő nem vonható felelősségre, ha időlegesen nem jutalmazza a hűséget és istenfélelmet (ld. Jób, különösen 40-42). Mindenesetre a földi szenvedés pillanatnyi és kicsi, a dicsőség, amit megszerez, minden mértéket meghaladó, nagy (2Kor 4,17).
Isten kegyelme nem fizetségért történik (Ézs 55,1). Jósága az utoljára munkába állóknak is annyit fizet, mint az elsőknek (Mt 20,1-16). A jutalmazást Krisztus Jézusban várjuk (Róm 6,23; Fil 3,14).
Vannak az életben is megfizethetetlen dolgok: a bölcsesség (Jób 28,15kk; Péld 3,13kk), amelynek forrása Isten; a derék asszony, akit ugyancsak Isten adhat (Péld 31,10.30); a kegyességből való megelégedettség (1Tim 6,6k). A szolgálatnak maga a szolgálat a jutalma (1Kor 9,18-23). A talentumok példázatában a hűséges szolgát sokra bízza ura (Mt 25,14-30). Az intésre hallgató atyafi szintén nyereség (Mt 18,15).
Súlyosan elítéli a B a bűnös nyerészkedést: a megvesztegetést (2Móz 23,8; 5Móz 16,19; Ézs 5,23 stb.), a jogtalanul szerzett vagyont (Ám 3,10 stb.), a szent dolgokkal való visszaélést (Mik 3,11), általában a hamis szerzeményt (Péld 11,18). Tragikus, ha Isten népe a bálványimádásért fizet bért a csábítónak (Ez 16,30kk).
A tévtanítók még az ev-ot is a nyerészkedés eszközének tekintik, mérhetetlen károkat okozva ezzel a gyülekezeteknek (1Tim 6,5; Tit 1,10kk; 2Pt 2,1-3; Júd 11). A presbitereknek nem szabad nyerészkedésből végezni a gyülekezeti szolgálatot (1Pt 5,17k).
CP

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem