Bereniké

Teljes szövegű keresés

Bereniké I. Heródes Agrippa király szépségéről híres egyik leánya. Két leánytestvére közül Mariamne egy alexandriai zsidó felesége lett, míg Druzilla Félix római helytartóé (ApCsel 24,24). Bereniké először - minden törvény ellenére - feleségül ment nagybátyjához, Khalkis királyához. Amikor Kr. u. 48-ban özvegyen maradt, hazatért testvéréhez, a már uralkodó II. Heródes Agrippához. A kortársak arról suttogtak, hogy vérfertőző kapcsolat volt kettőjük között. Ezt Juvenalis római költő is megírta Szatíráiban. Hogy a vádaknak véget vessen, Bereniké rövid időre feleségül ment Polemonhoz, Cilicia királyához, de hamarosan ismét visszatért testvéréhez. Amikor Fesztusz lett Júdea új helytartója, a testvérpár tisztelgő látogatást tett nála - itt hallgatták Pál apostol beszédét (ApCsel 25,13).
A zsidó háború alatt a testvérpár találkozott és barátságot kötött Titusszal, a római hadsereg fővezérével, aki a háború végén Berenikét Rómába vitte, a saját palotájába. A római közvélemény nagyon felháborodott azon, hogy az ünnepelt hadvezér egy 15 évvel idősebb asszony rabja lett. Titusz a közvélemény nyomására Berenikét hazaküldte Júdeába. Amikor Titusz császár lett, Bereniké még egyszer megpróbált hozzá közeledni, de a császár véglegesen elutasította. (Ld. még HERÓDES; TITUSZ).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem