Betesda

Teljes szövegű keresés

Betesda Jeruzsálemben a Juhkapunál lévő tó neve (Jn 5,2). Két részből állt, egy É-i, és egy D-i tóból. Ezeket négy oszlopcsarnok vette körül, az ötödik pedig elválasztotta őket egymástól. A tónak gyógyító erőt tulajdonítottak, a néphit csodás elemeket társított a tó vizének mozgásához, és az itt bekövetkezett gyógyulásokat azzal magyarázta, hogy időnként angyal száll le a tóra, felkavarja annak vizét, és aki elsőnek lép be ezután a tóba, az meggyógyul. Némelyek az 1Kir 1,33-38-ból ismert Gihón forrásra, a mai Mária forrásra gondolnak. Az 1956 óta folyó ásatások alapján megerősített az a feltevés, hogy Betesda, Jeruzsálemben a templomtér É-i városfalának K-i oldalán lévő tó, gyógyfürdő volt.
LSK

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages