Bízik,
Bízik, bizalom H. 'emuna, betab, bittahon; g. pisztisz, pepoitheszisz. Bizonyosság annak jövőbeli lelkiismeretességében, megbízhatóságában, jóakaratában és hűségében, akire a bizalom irányul. A bizalom tárgya elvileg lehet személy vagy tárgy. Nemcsak egy speciális vallási magatartást jelöl, hanem általában egy bizonyos lelki tevékenységet (Ézs 59,4), aminek a következtében az emberek megbíznak egymásban (2Kor 7,4; Gal 5,10).
A bizalom szoros rokonságban van a hittel és a hűséggel, azonban nem lehet egészen egyszerűen velük azonosítani. Aki hű gondolkozásában és tetteiben egyenes úton jár, állja a szavát, méltó a bizalomra. A hit és a bizalom, mindkettő ugyanazt a valóságot előfeltételezik, mégis a két fogalom nem foglalja magában kölcsönösen a másikat. Míg a hitnél az engedelmességből fakadó cselekedet a döntő, addig a bizalom főként a szükségben mutatkozik meg, mint annak a váradalma, hogy a segítő közbelép.
Az ÓSZ-ben a bizalom fogalma rokon a reménységgel (Jer 17,7). Alapját Isten ígérete képezi (1Móz 32,10), amiben az ember bízhat, ráépítheti egzisztenciáját. Isten hű marad ígéreteihez (2Sám 22,31), ez az ő igazsága (az 'emet-et hűséggel fordítjuk). Az embertől viszont azt várja el, hogy bízzék benne (Ézs 7,9), vagyis az isteni ígéret legyen egzisztenciájának alapja. Ennek az Isten által igényelt emberi viszonyulásnak integráns része a bizalom.
Mivel a bizalom Isten ígéreteire épít, ezért a jövőre tekint előre, s ott van benne kezdettől fogva az eszkhatológiai irányultság is. A kijelentéstörténet folyamán végül is bizonyossággá fejlődik és az ÚSZ-ben - elsősorban Jézus Krisztusban és az ő megváltói tevékenységében megtalálja beteljesülését. Az ÚSZ-ben a bizalom alapja Istennek Krisztusban megbizonyított tettei, legfőképpen a halálból való feltámasztása (2Kor 1,9.20; Ef 3,12; Róm 4,24).
A szó igazi értelmében csak Isten hűséges (5Móz 7,9; 32,4), Ő a változhatatlan (Jak 1,17), aki soha nem változtatja meg szavát (Zsolt 33,4). Ezért joggal várja el Isten, hogy az ember bízzék benne (Ézs 26,4; Zsolt 84,13; Jer 17,7). Mindaddig, amíg az embernek nincsenek az Istennel kapcsolatosan az előzőekkel ellentétes tapasztalatai, ilyen bizalommal kell ráhagyatkoznia. Isten a bizalomra segítségével válaszol (1Krón 5,20; Dán 3,28; Jer 39,18). Akik benne bíznak, azok megtapasztalják, hogy Ő hű marad (Péld 3,9). Úgy ismerik meg, mint segítőt, szabadítót (Zsolt 17,7), pajzsot (Zsolt 18,31) és életük megmentőjét (Jer 39,18).
Isten Fia ugyanolyan hűségesnek bizonyult, mint az Atyja (Zsid 2,17; Jel 1,5; 3,14; 19,11), éppen olyan változhatatlan (Zsid 13,8) és Igéje megáll, amíg be nem teljesedik (Mt 24,35). Ezért lehet neki és Igéjének engedelmeskedni (Lk 5,5). Ugyanakkor ő mutat példát az Atyában való bizalomra. A földön, a kísértések között bizonyította meg az Atyában való törhetetlen bizalmát (Zsid 2,13). Bizonyságát adta annak, hogy keresztre feszíthették, ellenségei a kereszten csúfolhatták, ő mindvégig rendíthetetlenül megőrizte Istenbe vetett bizalmát (Mt 27,43) és elvetette, hogy önmagán segítsen és önmagába vesse bizalmát (Mt 27,40).
Az Isten és az ő Fia hűségéről való prédikálás az elé a döntés elé állítja az embert, hogy erre a hűségre bizalommal válaszoljon. Ez a döntés törést jelent az ember számára, mert az ember természeténél fogva arra hajlamos, hogy - minden csalódás ellenére - bizalmát egy másik emberbe, a gazdagságba vagy valamilyen hazugságba vesse (Mk 10,24; Zsolt 44,10; Jer 29,31).
A B szerint nem lehet bízni az emberben, akármilyen hatalmas legyen is (Zsolt 118,8.9), akkor sem, ha hozzánk közelálló (Mik 7,5). Azért sem, mert az ember halandó (Jób 8,9; Zsolt 103,15k; 146,3k), nincs is ereje arra, hogy másokat megtartson (Jób 38,31-35), az ember ráadásul természeténél fogva megbízhatatlan (Zsolt 41,10; 118,8.9; Jer 12,6). Aki Isten helyett az emberekben bízik, magára vonja Isten átkát (Jer 17,5).
Nem lehet bízni a bálványokban sem, mert azok nem élnek, nem látnak, nem hallanak, segíteni nem tudnak (1Sám 12,21; Ézs 44,9.20; 46,6-7; Jer 2,28; 11,12). Nincs értelme annak sem, hogy valamelyik állatnak az erejében, vagy az emberi kéz vagy elme alkotásában bízzunk, mert ezek éppen a szükségben vallanak kudarcot, kiderül róluk, hogy hiábavalók (Zsolt 20,8k; 33,16k; 76,7; Ézs 31,3; Jer 17,5). Hiába bízik az ember a test szépségében is, mert az elmúlik (Zsolt 103,15k; Jób 14,1k; Ézs 40,6k), ugyanúgy a földi gazdagságban is hiába bízunk vagy a hatalomban, mert egyik elrepül, mint a madár, a másik elmúlik, mint a mező virága (Péld 23,4; Jak 1,10) és összeomlik egy szempillantás alatt (Dán 2,20-21.31-34; 4,16-22; 5,25-30). Az emberi bölcsességben is hiába bízunk, mert az is hiábavalóság (Préd 2,15) és megszégyenül (Jób 5,8.13; 1Kor 1,19; Ézs 5,21; 44,24k; 1Kor 1,20), éppen általa lesz bolonddá az ember (Róm 1,22). Az Istenbe vetett bizalom azt a bizonyosságot táplálja a bűnös emberben, hogy Isten megbocsátja bűneit (Zsolt 26,1-3; 57,8; 62,9; 94,14; 108,2; 121,2-3; Náh 1,7; Zsolt 5,5; 78,38; 103,8; Jóel 2,13; Jn 4,2; Ez 18,23; 33,11; Lk 8,48; 2Pt 3,9).
A B használja a bízni szót olyan esetekben is, amikor mi ma »bizalmába fogad«-ot, »bizalommal közöl«-tet vagy »eljegyez«-t mondunk. Az utóbbi esetben azt fejezi ki, hogy az illető hűséget fogad az eljegyzés, ill. a házasságkötés alkalmával (Mt 1,18; Lk 1,27; 5Móz 28,30). Használatos átvitt értelemben is Isten és Izráel viszonyára vonatkoztatva (Jer 31,3; Hós 2,21). A Jn 2,24-ben Jézus nem bízta magát rájuk, azaz nem bízott meg bennük. Végül használatos a szó olyan értelemben is, hogy valakire rábíznak valamit: vagyont (Lk 16,11), tisztséget (Gal 2,7; 1Thessz 2,4), az ev-ot (1Tim 1,11; 6,20).
SzB
