Bölcsességirodalom
Bölcsességirodalom H. hákám = »bölcs«, hokmá = »bölcsesség«; g. szofosz = »bölcs«, szofia = »bölcsesség«.
A bölcsességirodalom az egész ókori K-en ismert volt. A sumér kultúrából nagyszámú bölcs mondás maradt ránk, melyek gyakorlati tanácsokat adnak a világ rendjének megfelelő életfolytatásra, és - Jób-hoz hasonlóan - az ebből adódó problémákat tárgyalják pl. vita formájában. Listák maradtak ránk, melyekben a világ jelenségeit az oktatás céljára rendezett formában gyűjtötték össze. - Egyiptomban a bölcsességirodalom legfontosabb fogalma a maat, mely világrendet, ősrendet, helyes és jogos rendet jelent. Ezt kell a bölcsnek megértenie, és ehhez kell alkalmazkodnia. Egyiptomban a bölcseket főleg diplomatáknak képezték ki, más országokba különböző megbízatásokkal. Ezért volt szükségük földrajzi, természetrajzi, nyelvi stb. ismeretekre. A bölcsre az jellemző, hogy nem szól elhamarkodottan, tud hallgatni; a maatnak megfelelően, a helyzethez illően válaszol. Egyiptomi hatást mutat Péld 22,17-23,11. - Kisebb népek körében is művelték a bölcsességirodalmat. Így pl. olvasunk az edómiták (Jer 49,7; Abd 8), a K-en lakók (1Kir 5,10), a tírusziak (Ez 28,3.17) és a szidóniak (Zak 9,2) bölcsességéről. Maga Jób sem volt izráeli; Úr földje (Jób 1,1) egyes textusok szerint edómi terület (JSir 4,21), mások szerint arám terület, a Jordánon túli rész (1Móz 10,23; 22,21; Jer 25,20).
Izráel sok mindent átvett a környező népek bölcsességirodalmából; sőt mivel a bölcsességirodalom nagy része szóbeli formában élt, a hatások még nagyobbak lehettek, mint ahogyan az írott emlékek mutatják. Izráelben is ismerték azt a praktikus és hasznos bölcsességet, amit életbölcsességnek nevezhetünk. Már a családban elkezdődött a bölcsességre tanítás és nevelés. Ennek jelentőségét nem szabad lebecsülni. Péld 1,8 és 6,20 együtt említi az apát és az anyát, figyelmeztetve intésük megfogadására. Itt azokra az élettapasztalatokra és foglalkozáshoz tartozó ismeretekre kell gondolni, amit a szülők továbbadtak gyermekeiknek. A tanítót atyának nevezték tanítványai, ő pedig azokat fiainak szólította. A jó mesterembert bölcsnek tartották (2Móz 31,3; 35,31; 36,1.2), éppen így a jó vezetőt (Ézs 10,13; Jer 50,35), a varázslót (1Móz 41,8; Ézs 44,25), sőt a cselszövőt is (2Sám 13,3). Általában a bölcs jól alkalmazkodik a világ és az emberi társadalom rendjéhez, kerülve a súrlódásokat és veszélyeket.
Dávid és Salamon korától kezdve Izráelben is volt királyi udvartartás, ehhez hozzátartozott a »bölcsek«, a diplomaták kiképzése. Salamonról olvassuk, hogy híres volt bölcsességéről. A királyi udvarban listába szedett ismeretekre utal az 1Kir 5,9-14. Sába királynője a rejtélyek megfejtésében tette próbára Salamont (1Kir 10,1kk). A királyi udvarban képzett bölcseknek higgadtaknak, türelmeseknek, nyugodtaknak kellett lenniük (Péld 14,29; 17,27), akik nem hirtelen haraggal, szenvedélyesen intézik az ügyeket (Péld 15,18).
Ézsaiás és Jeremiás igehirdetésében megjelenik az ilyen bölcsesség kritikája: (Ézs 5,20.21; 29,14: 31,1-3; Jer 8,8.9; 18,18). A »bölcs« politikusok ugyanis csak a földi erőviszonyokra figyelnek, a pillanatnyi helyzethez alkalmazkodva kötnek kétes értékű szövetségeket egy-egy nagyhatalommal. Pedig - mondja Ézsaiás maró gúnnyal - Ő »is« bölcs (31,2). Az idézett jeremiási textusok szerint a »bölcsek« elferdítik az igazi bölcsességet, az Úr igéjét.
A bölcsességirodalom hatása a Zsolt-ban is látható. Főleg az 1; 19; 34; 37; 49; 73; 90; 91; 119; 127. és 128. zsoltár, meg az ALFABETIKUS AKROSZTIKHONok tartalmaznak a bölcsességirodalomból ismert gondolatokat és problémákat.
A prófétákénál is erősebb kritika éri a bölcsek tanítását Jób és a Préd-ban. A dogmává merevedett hagyományos tanítás szerint a bölcsesség hasznos. Aki bölcs, azt nem érheti baj. Csak az kerül bajba, aki a meglévő rendet megsérti. Jób és Préd azonban a tapasztalat alapján mást mond. Megeshet, hogy az igaz bajba kerül; és az is, hogy a bűnös érvényesül. Az ember bölcsességével nem tud úrrá lenni az események felett, hanem el kell ismernie gyengeségét, kicsiségét - és főképpen Isten nagyságát, erejét, bölcsességét és szeretetét. Jóbot szeretetével győzte meg Isten: ha ugyanis a teremtett világnak gondviselője, mennyivel inkább az embernek! - Éppen az a B-i bölcsességirodalom specifikuma, hogy a bölcsesség kezdetének (= legjavának) az istenfélelmet mondja (Jób 28,28; Zsolt 111,10; Péld 1,7; 9,10). Isten adta Salamon bölcsességét is (1Kir 3,5-14), ez a bölcsesség személyesen szólít meg és hív minden embert (Péld 8,9).
A késői zsidóság a bölcsességet a törvény ismeretével azonosította.
Az ÚSZ-ben a bölcsesség szavát Jézus szólaltatja meg (Mt 11,25-30). Ő nagyobb Salamonnál (Mt 12,42). Bölcsessége nemcsak tanításában látható, hanem kereszthalálában is (1Kor 1,18-24; 3,19). Ezzel Isten bolondsággá tette a világ bölcsességét. Csak a keresztről szóló beszéd hirdetése és az ennek nyomán keletkező hit által lehet üdvözülni (1Kor 1,21). Ezért Pál nem hirdet emberi bölcsességet, csak a megfeszített Jézus Krisztust (1Kor 2,1-4). Ezt állítja szembe a gyülekezet hitét veszélyeztető gnosztikus, emberi bölcsességgel (1Kor 2,6-16; 12,8). Ezt jelenti ki a Lélek. Isten bölcsessége, mely az Ő tetteiben és útjaiban is látható (Róm 11,33k), Jézus Krisztusban lett a mienk (1Kor 1,30).
