Boldog, boldogság
Boldog, boldogság 1. A mindennapi szóhasználatban a boldogság a gondoktól és bajoktól mentes életet, a hiánytalanság és hibátlanság állapotát jelenti. Ez az állapot a maga teljességében az ember számára elérhetetlen. Abszolút értelemben csak Isten mondható boldognak. Míg a korabeli írások a g. isteneket rendszeresen a »boldog« jelzővel illetik, a B csak két helyen vonatkoztatja ezt a jelzőt Istenre (1Tim 1,11; 6,15).
2. A B az Istennel való kapcsolat rendezettsége, az Istenhez való közelség jelenti az ember számára a boldogságot. Ez az állapot végső fokon sohasem az ember produktuma. A boldogság Isten ajándéka.
a) Az ÓSZ-ben néhol úgy tűnik, hogy anyagi javak, földi dolgok tesznek boldoggá. Ezek azonban a törvény megtartásának, az Isten iránti engedelmességnek a következményei. A boldogság tehát az ember hűségének, istenszeretetének jutalma (Zsolt 1,1-2; 41,2; 84,13; 106,3; 112,1kk; 119,1-2; Péld 8,32kk; 20,7; 29,18).
Az ÓSZ-ben Istennel való együttlét maga a boldogság, függetlenül a kézzelfogható következményektől, a testi állapottól (Zsolt 2,12; 40,5; 65,5; 84,5-6; 146,5; Ézs 30,18). Boldogság és szenvedés együtt az ÓSZ-i ember számára alig elképzelhető. Jób könyve (5,17) és a fogságbeli Ézs (53) látja meg ezeknek az összefüggéseknek a lehetőségeit. b) Az ÚSZ-ben a boldogság elválaszthatatlanul hozzákapesolódik Jézus személyéhez és a Benne »egészen közel« jött mennyek országához (Mt 3,2; 4,17; Mk 1,15). Ő az Immánuél, az emberhez jött Isten. Magáról azt hirdeti, hogy az ézsaiási próféciát beteljesíteni küldetett (Ézs 61,1kk; Lk 4,18): a szegényeknek ev-ot hirdet, a szomorkodókat vigasztalja, az Úr kegyelmének esztendejét hirdeti s népe tagjait az igazság fiaivá teszi. Munkája nyomán a szegények Isten országa örököseivé lesznek, az éhezők bőven aratnak, a sírók életét nem ronthatja tovább a bűn, az igazság miatt bántalmazottak Isten oltalma alá kerülnek. Szegénység, éhezés, sírás, bántalmazás boldogságot von maga után Őáltala. Ez fogalmazódik meg az ún. boldogmondásokban (Mt 5,3-12; Lk 6,20.23). Ezeket más-más formában őrizte meg Mt és Lk. Lk a mezei prédikáció keretében négy boldogmondást ad úgy, hogy azokkal Jézus közvetlenül szólította meg a különböző állapotban lévő tanítványokat (ti szegények, ti éhezők, ti sírók, ti gyűlöltek). Mt-nál a Hegyi Beszéd kezdődik a nyolc boldogmondással. A megfogalmazás itt 3. személyű (a nyolcadik kivételével), tehát nem közvetlenül megszólító. Az első, a második, a negyedik és a nyolcadik lényegében megegyezik a Lk-ban találhatókkal. A további négy nem állapotra, hanem lelkületre, tulajdonságra tekint. Ezekben a boldogság emberi feltételei fogalmazódnak meg. Máté - mint az ev számtalan helyén - e ponton is kapcsolódik az ÓSZ-hez.
Az ÚSZ-i boldogság-fogalom Krisztus-centrikussága, az Isten királyi uralmához (Isten országa) való szoros kapcsolódása nemcsak az ev-okban, hanem a levelekben és a Jel-ben is felismerhető (Róm 4,7-8; Jak 5,11; 1Pt 3,14; 4,14; Jak 1,12; Jel 1,3; 14,13; 19,9; 22,7).
A boldogságról döntően mint már megnyert isteni ajándékról beszél az ÚSZ. Ez természetes, hiszen Krisztusban velünk az Isten. Általa Isten gyermekeivé, örökösökké lettünk. Mégis a boldogság egyszersmind várakozásra indító, reménységet ébresztő és tápláló ígéret is, eszkhatológikus vonást is hordoz. A boldogmondások is a jelen és a jövő idő váltakozását mutatják. Mindez azt jelenti, hogy Isten nem szűnt meg munkálkodni és ajándékozni. Az emberé lehet a világ végéig a várakozás öröme, boldogsága is.
KI
