Caesarea Maritima

Teljes szövegű keresés

Caesarea Maritima Palesztinai kikötőváros az ÚSZ korában Jaffa (Joppe) és Akkó (Ptolemaisz) között. Hogy megkülönböztessék Caesarea Philippitől, a kikötővárost »Caesarea Maritimá«-nak, »Caesarea Palestinae«-nak, »Caesarea Augustá«-nak vagy »Caesarea Stratonis«-nak hívták. Valamikor egy föníciai eredetű, Stratón nevű erődítmény állt itt, amelyet Alexandrosz Jannaeus meghódított, majd Pompeius római fennhatóság alá vont. Kr. e. 24-től kezdve Nagy Heródes építtette ki korszerű kikötővárossá. Az ő idejében épült a húszezer nézőt befogadó amfiteátrum, a kocsihajtók versenypályája, a helytartói palota és a város vízvezetéke. Itt volt a római helytartók székhelye.
Az ÚSZ többször említi Caesareát a keresztyén misszióval és Pál apostol fogságával kapcsolatban. Itt élt és dolgozott Fülöp evangélista (ApCsel 8,40; 21,8). Itt prédikált Péter Kornéliusz házában (ApCsel 10). Pál átutazóban látogatta meg a caesareai keresztyéneket (ApCsel 18,22; 21,8.16), majd két évet töltött a helytartó börtönében, vizsgálati fogságban (ApCsel 23-26).
Kr. u. 44-ben itt halt meg tragikus körülmények között Heródes Agrippa. A zsidó és nem-zsidó lakosság közötti feszültség miatt itt tört ki a rómaiak elleni felkelés (Kr. u. 66), amelynek leverése után itt ülte orgiáját a győztes Titus (Kr. u. 70). Itt végezték ki Akiba rabbit a Bar-Kochba-féle fölkelés vérbefojtásakor (Kr. u. 135).
Caesareával a keresztyén egyháztörténet fényes lapjain is találkozunk. 200 körül már püspöki székhely volt. Itt született Euszebiosz egyháztörténet-író, és egy ideig itt élt Origenész egyházatya. - A város romjait a mai Kaiszarije falucska mellett nemrég kezdték el feltárni.
HI

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem