Csapás
Csapás H. pökuddáh = »csapás, megpróbáltatás«, sefet = »ítélet«; g. diké = »ítélet«, ekdikészisz = »ítéletvégrehajtás«, kalenisz = »fenyítés«, timoria = »megtorlás«.
Isten dicsőségét helyreállító isteni vagy emberi intézkedés valakivel szemben, aki az előírt követelményeknek nem tett eleget, ill. vétett Isten vagy az ő rendje ellen.
Az ÓSZ-ben a jogrend (mispát) fogalmával áll szoros összefüggésben. Ez a jogrend pedig nem más, mint az egyénnek és a közösségnek a társadalomban és a természetben egyformán előnyös, harmonikus egyensúlyi állapota. Ebben az összefüggésben a jogrendnek bármiféle megsértése az egyensúlynak a megbomlásával jár együtt, ez viszont maga után von egy olyan ellenakciót, amely az egyensúlyt újra helyreállítja. A csapás nem más, mint fordított előjelű rendbontás. Nincs rá speciális kifejezés, hanem alkalmasint ugyanaz a szó jelölheti a vétséget, az egyensúly megbontását és a megtorlást is. Ez az alapja a szemet szemért elvnek (IUS TALIONIS) (2Móz 21,23.35; 3Móz 24,18-20; 5Móz 19,21).
A csapásnak, mint a jogrend helyreállításának különböző aspektusai vannak. Egyfelől mint önállóan ható erő az egyensúly megbomlását automatikusan semlegesíti, mint bosszúálló, megfenyítő, büntetéssel sújtó hatalom (Jer 48,21-ben a mispát megszemélyesített), amely minden rendbontó cselekedetre az adott körülményeknek megfelelő ellencsapással, a rendbontást korrigáló cselekedettel válaszol (Péld 11,6.31; 12,14; 13,21; Hós 4,1-3; Józs 7,1-12). A jogrendnek ezt a büntető, rendet csináló hatalmát az ÁTOK-formulák biztosítják és megerősítik (5Móz 27,15-26; 28,15-18; Bír 17,2). Ez a hatalom olyan erős, hogy pl. egy ismeretlen személy által elkövetett gyilkosság esetén a rossz következmények elkerülése végett különleges óvintézkedéseket kell foganatosítani (5Móz 21,1-9), mert az egyensúly megbontása következménnyel jár nemcsak a tettes, hanem az egész közösség vonatkozásában is.
Másrészt a jogrendnek az Úr a hordozója és a garanciája (Péld 16,11.33; 20 23; 22,12). Minden jogtipráskor Ő maga lép közbe és Ő állítja helyre a megbomlott egyensúlyt (4Móz 25,1-18; 5Móz 28,20-29; Józs 6,21-26; 1Kir 8,31k). Az ember csak mint az Úr sújtó kezének eszköze jön számításba (Józs 7,10-15).
Az idők folyamán egy megtorlási eljárási rend alakult ki (5Móz 13,13-18; 17,2-7; 19,16-21; 25,1-3). Ennek lényeges alapelve maradt mindvégig a ius talionis. Ez magában foglalja az emberi közvetítéssel megvalósuló rend helyreállítását: kártérítés megfizetését (2Móz 21,22; 5Móz 22,19.29), a gyilkos kiadatását (5Móz 19,11-13), a karok levágását (5Móz 25,11-12), a megbotozást (5Móz 22,13-19; 25,1-4). A bálványimádás, házasságtörés, emberrablás, a szülővel való szembeszegülés, a hamis tanúzás halálbüntetést von maga után. Másfelől a jogrend megsértése esetén, mint automatikusan ható következményekkel számolnak az átokmondások: boldogtalansággal, gyermektelenséggel, állatok, növények terméketlenségével, ellenségtől való szorongattatással, betegséggel, elemi károkkal stb. Ebben az összefüggésben a csapásnak mint a jogrend helyreállítójának az elrettentő, nevelő hatása a hangsúlyos.
Az ÚSZ-ben Jézus és különösen Pál szól a bűnösök feje felett lebegő csapásokról. A megtorlásról azonban mindig úgy esik szó, hogy a bűnbánat és a bűnbocsánat azt módosíthatja (Mt 20,28 par; 26,28 par; Róm 3,25). Azt is hangsúlyozza az ÚSZ, hogy egyedül Isten büntethet, az embernek meg kell bocsátania (Mt 5,25.30; Róm 12,19; Jak 2,13).
SzB
