Csillagjós, csillagász
Csillagjós, csillagász Az ókori királyi udvarok jellegzetes alakjai, akik a varázslókkal, igézőkkel, jelmagyarázókkal, jósokkal és egyéb bölcsekkel együtt a MÁGUSOK tudós papi rendjét alkották. Válságos helyzetekben, fontos döntések meghozatala előtt a király felkereste vagy maga elé hívatta őket, és kikérte tanácsukat (1Móz 41,8; 2Móz 7,11; 8,14-15; 2Krón 33,6; Dán 2,2; 4,3k; 5,7; vö. Mt 2,4). Ha segíteni tudtak, hallatlan megbecsülésben volt részük (1Móz 41,38kk; Dán 5,29), de ha nem, akkor az életük is kockán forgott (Dán 2,5kk). A csillagjósok (kaszdín) és csillagászok (gázörín) legfőbb feladata a horoszkópkészítés volt (a h. gzr = meghatároz), de segítségül hívták őket az álomfejtéshez (Dán 2,2kk; 4,3k) vagy az írások megfejtéséhez is (Dán 5,7). Tudományuk azon a hiedelmen alapult, hogy a csillagok állásából következtetni lehet egy adott időpont kedvező vagy kedvezőtlen voltára, ill. az akkor lejátszódó események (fogamzás, születés, házasságkötés, vadászat, háború) várható kimenetelére. Az ASZTROLÓGIA klasszikus földje Babilónia volt (Ézs 47,12k), ezért a csillagjósokat sok helyütt egyszerűen káldeusoknak (kaszdín) nevezték.
Izráelben a VARÁZSLÁS minden fajtája bűnnek számított. Isten törvénye tiltotta (2Móz 22,17; 5Móz 18,9-14), és Isten emberei irtották (1Sám 28,9; Mal 3,5). Isten kínálata az orákulummal szemben a prófétáknak adott kijelentés, a varázslással szemben pedig a szívből fakadó könyörgés és engedelmesség. Egyiptomban Józsefet, Babilóniában Dánielt mágusnak tartották (1Móz 41,1-5; Dán 4,6), ám ők maguk tettek bizonyságot arról, hogy bölcsességük egyetlen forrása az Isten kijelentése (1Móz 41,16; Dán 2,27-28).
Csillagjósok voltak a NAPKELETI BÖLCSEK is, akiket Isten a »maguk nyelvén« szólított meg és vezetett el a Krisztusban adott kijelentésig.
HI
