Démonok
Démonok Az ÓSZ-ben ritkán esik szó a démonokról, a gonosz, ártó hatalmasságokról. Ennek magyarázata a szigorú és következetes monoteizmus. A Jahvéban való hit kizárja a démonokban való hitet. A Jahve-hit kizárólagossága nem ismer el más hatalmat. Ezért a titokzatos, ijesztő vonásokat Jahve ölti magára, el egészen odáig, hogy »démonikus« hatalomként is meg tud jelenni (1Móz 32,25-31; 2Móz 4,24-26; Ám 3,6). A monoteizmus adta másik eshetőség, hogy a gonosz lélek Jahve követe. Így elmosódik a határ a démonok és az angyalok között (vö. 2Móz 12,23; Bír 9,23k; 1Sám 16,14k; 2Sám 24,16; 1Kir 22,21kk; 2Kir 19,35; Zsolt 78,49; 2Krón 20,22; Ez 9,2; Péld 16,14; Jób 33,23). A gonosz szellemeknek tilos áldozatot bemutatni (3Móz 17,7). A velük való kapcsolatkeresés hűtlenség Jahve iránt.
A gonosz szellemekben való babonás hit a szigorú tilalom ellenére is jelen van Izráel népe életében. Vannak olyan szokások és elképzelések, amelyeket velük kapcsolatosan az ÓSZ nem töröl el, de átértelmezi őket. Ilyen szokásokról beszélnek a házasélettel, a születéssel (3Móz 12,1kk; 5Móz 23,10kk; 5Móz 24,1-4; 25,11kk), a hadviseléssel (5Móz 20), a betegségekkel (3Móz 13), a földműveléssel kapcsolatban (1Sám 5,5; Zof 1,9). Az ÓSZ-ben említett gonosz szellemek így csoportosíthatók: 1. pusztai démon, bika alakú bálványszobor áldozóhalommal (Ézs 13,21; 34,14; 2Krón 11,15); 2. emberáldozatot követelő szellemek (5Móz 32,17; Zsolt 106,37); 3. Azázél fogadja a nagy engesztelési ünnepen a pusztába kihajtott bakot (3Móz 16,8; 16,26); 4. nappal és éjjel járó, betegséget hozó gonosz démon (Zsolt 91,5; 1Sám 16.14kk; 18,10); 5. Lilit, az éjszakai boszorkány (Ézs 34,14). Alakja egyre fontosabb az intertestamentális kor zsidósága számára. Erre az időre általánosan elterjedt az a felfogás, hogy a démonok léte az angyalok bukásának következménye (vö. 1Móz 6,1.4)
Az ÚSZ-nek a démonokkal kapcsolatos középponti kijelentése így hangzik: e világ fejedelme Krisztus által megítéltetett (Jn 12,31; 16,11). Ezért az istenellenes szellemi erőkre az utolsó ítéletben megsemmisítő büntetés vár (Mt 25,41; Lk 10,18; Róm 16,20; Jel 20,10). A démoni erők külön birodalmat alkotnak. Fejedelmük, aki a betegséget okozó tisztátalan lelkek és a halál ura (Jel 12,7.9; ApCsel 10,38; 2Kor 12,7-9; Zsid 2,14) az ördög, a Sátán, Beliál (2Kor 6,15). További elnevezései: a gonosz (Mt 6,13; Jn 17,15; Ef 6,16), az ellenség (Mt 13,25; Lk 10,19). A gonosz lelkek megszállhatják az embert, betegséget okozhatnak. Lakóhelyük puszta (Lk 8,29; Mt 12,43), romos, elhagyatott helyek és sírok (Mt 8,28; Mk 5,2). Az alvilág a démonok börtöne (Lk 8,31; Jel 9,1), ahol Abaddón, a Pusztító uralkodik (Jel 9,11). Innen jönnek felszínre a démoni vadállatok (Jel 9,3k). Emberi vagy vadállati alakot ölthetnek magukra, a test nyílásain át behatolva fejtik ki ártó hatásukat. A természeti elemeket is hatalmukba akarják keríteni. A tűz, a víz, a levegő is ártó hatalmuktól szennyezett (Lk 4,39; Mt 5,11-13; Jel 12,15k; Ef 2,2).
Jézus hatalommal bír a démonok felett. Ideig-óráig megpróbálnak ellenállni neki, de kénytelenek meghajolni ereje előtt (Mk 1,24; Lk 4,34; Mk 5,7), elárulják neki a nevüket is (Mk 5,9; Lk 8,30). Nem a fődémon, Belzebub segítségével, hanem Isten Lelke, Isten ujja által vívja ezt a küzdelmet (Mk 3,27; Mt 12,28; Lk 11,20). A démonok erejének megtörése Isten e világba betörő uralmának jele (Mt 11,4-6; 12,28; Lk 7,22k; 11,20). Jézus nevében a tanítványok is uralkodnak a tisztátalan lelkek felett (Mk 9,38-40; Lk 9,49k). Krisztus kereszthalála és feltámadása által Isten lefegyverezte a démonokat. Az ő hatalma alá vettetett minden hatalom már most mennyen és földön (Ef 1,20-22; Fil 2,9k; Kol 2,10.15; Zsid 2,8.14; 1Pt 3,22). (Ld. még TISZTÁTALAN LÉLEK).
BG
