Egyházfegyelem
Egyházfegyelem Olyan lelkigondozói eszköz, mely a négyszemközti szóbeli intéstől a gyülekezetből történő kizárásig vezethet. Célja mindig az egyház jó rendjének megtartása, a megtévedt egyháztagok jó útra térítése.
1. A lelkigondozó-fegyelmező beszélgetés néhány szakkifejezése az ÚSZ-ben
Az elég gyakori (8 eset) noutheteó = inteni ige, a belőle származó főnévvel (3-szor) együtt a »rendetlen«, a keresztyén élet ritmusából kiesett egyháztagok figyelmeztetése. Az apostol inti őket (1Thessz 5,12), ugyanakkor biztatja is, hogy másokat intsenek (1Thessz 5,14). Ez az intés hasonló az apai figyelmeztetéshez (1Kor 4,14k), célja, hogy mindenki ügyeljen a gyülekezet építésére (1Thessz 5,11). Biztatni = paranoutheó a kislelkűeket kell (1Thessz 2,12). Nagyon fontos az elegkhó = inteni, feddeni. Teológiai értelme: valaki elé odatartani bűneit és őt megtérésre felszólítani. Ez történhet négyszemközt (Mt 18,15; Ef 5,11), de lehet egyházkormányzati tevékenység (pl. 1Tim 5,20). Ez magának a Szentléleknek is egyik tevékenysége (Jn 16,8). Maga Jézus ezt sohasem gyakorolta, de mással kapcsolatban használta ezt a szót. Az epitimaó = szidni, ráförmedni, megfélemlíteni, olyan fegyelmező eljárás, amit Jézus egy ízben alkalmazott: amikor tanítványai a samáriai falu elpusztítását kívánták tőle (Lk 9,55). Különben Péter illette így őt (Mt 16,22) vagy ő a gonosz lelkeket (Mt 17,18), a tanítványok másokat (Mt 19,13). Kifejezetten egyházfegyelemre vonatkozik a Lk 17,3-ban. Legfontosabb és leggyakoribb a parakaleó = 1. segítségül, maga mellé hív. Eredetileg jogi kifejezés (pl. Mk 1,40; 5,23); 2. inteni, buzdítani, emlékeztetni (2Kor 10,1; 1Thessz 2,12); 3. kérni, könyörögni (ApCsel 19,31); 4. biztatni, bátorítani, vigasztalni (2Kor 1,4; 7,6; Kol 4,8); 5. jó szót szólni, barátságosan beszélni (Lk 15,28; 1Kor 4,13).
2. Jézus tanítása az egyházfegyelemről
Jézus mindig akkor figyelmeztette tanítványait, ha azok vagy kicsinyhitűek voltak (Mk 8,26) vagy másokkal szeretetlenek (Mk 10,14), esetleg az Atya akaratát nem értették (Mt 16,23). Az egyházfegyelmezés útját Mt 18,15-18-ban írja le: előbb a négyszemközti intés, azután 2 vagy 3 tanú előtt, aztán nyilvánosan a gyülekezetben, végül a »kívülvalónak tekintés«. Ugyanitt szó esik a tanítványok fontos egyházfegyelmi tevékenységéről, az »oldás és kötés« jogáról (vö. Mt 16,19, ahol Péter kapja ugyanezt). Ez a bűn alóli feloldásra vagy annak megkötésére vonatkozik. Ellenzi Jézus a tanítványok túlbuzgó egyházfegyelmi szándékait (Mk 10,38-41). Ő az önfegyelmet fontosabbnak tartotta egymás fegyelmezésénél (Mt 18,8-10).
3. Pál apostol szükségesnek tartotta, hogy a gyülekezetek tagjai figyelmeztessék egymást (Gal 6,1). Az egész gyülekezettől Isten rendje szerinti életet követel. A legsúlyosabb esetben a kizárásról is szó lehet, vagy a kapcsolattartás megszüntetése (2Thessz 3,6.14) vagy a »Sátánnak átadás« (1Kor 5,5) formájában. Ez utóbbi esetben életveszélyes megkísértésnek kitevésre gondolhatunk (vö. 2Kor 12). A kizárás célja kettős: a gyülekezet megtisztítása és a bűnös megtérése. Az egyházfegyelem a keresztyén élet és tanítás megrontóira vonatkozik (1Tim 6,20-21). Az egész gyülekezet gyakorolhatja az apostollal együtt (1Kor 5,4). Ugyanakkor az egész gyülekezet alávettetett vezetői fegyelmező szavának (1Thessz 5,12k). Ám a tisztséget viselők nem lehetnek önkényeskedők, velük szemben nagyobbak az apostoli követelmények (vö. 1-2Tim és Tit).
4. A jánosi iratokra jellemző: a tanítványok szőlővesszők, ha nem teremnek Krisztusban gyümölcsöt, az Atya »lemetszi« (Jn 15,2) őket. A 3Jn az egyházfegyelemmel visszaélés ellen tiltakozik (9-10). A Jel 2-3-ban gazdag anyagot találunk a 7 kisázsiai gyülekezet egyházfegyelméről.
BJ
