Ékírás
Ékírás Az ókori MEZOPOTÁMIA írása, de elterjedt mindenfelé, amerre a mezopotámiai kultúra kisugárzott: Kisázsiában, Szíria-Palesztinába. A kánaáni városállamok királyai ékírással leveleztek urukkal, az egyiptomi fáraóval ( AMARNA-LEVELEK).
Feltalálói jelenlegi ismereteink szerint a sumérok. Előzményük a piktogramok voltak (Kr. e. 4. évezred vége). Ezek a tárgyak leegyszerűsített képét adják. A kép azonban nemcsak az ábrázolt dolgot jelenti, hanem a vele kapcsolatos igét is. A láb képe a lábon kívül az állást, járást és a teherhordást is jelenti.
Ezek a képek fokozatosan egyszerűsödtek, amit rendszerint kis, tenyérbe illő táblákká formáltak. Hegyes szerszámmal írták a jeleket az agyagba. Ha eltévesztették, az íróvessző másik, lapos végével eltörölték. A teleírt táblát napon kiszárították, fontos esetben kiégették, az írás így eltörölhetetlenné vált. Tízezrével maradtak ránk ilyen táblák. Ahol a vesszőt benyomták az agyagba, ott mélyebbre hatolt; egy kis vonalat húztak vele úgy, hogy mélységéből egyre vesztett: így álltak elő a néhány miliméteres, jellegzetes ékek. Néhány ilyen ék csoportjává egyszerűsödött minden ábra. Az ékírás a Kr. e. 3. évezred elején alakult ki. Átvették az akkádok, babiloniak, Elám, Urartu, a hóriták, hettiták. Saját ékírásos rendszere volt az óperzsáknak, Ugaritnak. Akkor is alkalmazták, amikor nem agyagra írtak, hanem pl. kőbe vésték.
Ideogramnak nevezzük az egy szót jelentő ábrát (ékcsoportot). Ezzel persze nem lehetett leírni ragozott alakokat, elvont fogalmakat, jelzőket, tulajdonneveket. Ezért az egytagú szavak jelét külön írásjelnek fogták föl és ezekből rakták össze a kívánt szót (szótagírás), mintha pl. a magyar borzasztó szót a borz, az ász és a tó szójeléből raknánk össze. Külön jel, a determinatívum mutatta, hogy az így leírt szó isten, hal, állat, növény stb. neve. A bizonytalanságot csökkentették azok a fonetikus jelek, amelyek egy-egy szó utolsó szótagját jelezték. Összesen mintegy hatszáz jel alkalmazásával mindent le tudtak írni, bár az olvasás néha a képrejtvény megfejtéséhez hasonlít. Az ékírás később egyszerűsödött, Ugaritból pedig ékírásos hangjelírás (ábécé) maradt ránk.
A múlt szd. közepén meginduló ásatások hozták napvilágra a szövegeket. Néhány évtized alatt megtörtént a megfejtésük. Ma már a tudósok mindent el tudnak olvasni és le tudnak fordítani, kisebb bizonytalanságoktól eltekintve, sőt töredékes szövegek helyreállítására, helyesírási hibák fölismerésére is képesek. Viszonylag hamar ment az olyan szövegek megfejtése, amelyeket ékírással, de addig ismeretlen nyelven írtak, föltéve hogy elegendő mennyiségű szöveg került elő.
Az első szövegek gazdasági természetűek voltak. A suméroknál már korán létrejöttek olyan nagy gazdálkodási egységek (a templom, majd a királyi palota körül), melynek készleteiről feljegyzéseket kellett készíteni. A ránk maradt szövegek jórészt jogi, gazdasági természetűek, szerződések, levelek, számtalan adatot szolgáltatva a mindennapi életről. E szövegek zöme még feldolgozatlan.
Hamarosan alkalmassá vált az ékírás elvontabb gondolatok följegyzésére is. Az ókori KÖZEL-K irodalmát, vallását, törvényeit, tudományát ismerhetjük meg a leletekből. Korán elkezdik a történelmi feljegyzéseket is. Mindez hozzájárul a B jobb megértéséhez. A rokonnyelvek megfejtése adatokat szolgáltat a B-i h. pontosabb megértéséhez. A B ezer szállal kapcsolódik korának kultúrájához, történelméhez. Ezek ismerete elősegíti a B saját üzenetének megértését. (Ld. még ÍRÁS, ÍR).
CP
