Eladás

Teljes szövegű keresés

Eladás A h. miknáh, a g. agorázó fejezi ki azt a tranzakciót, amelynek során ember (rabszolga), állat, ingatlan vagy értéktárgy egy kölcsönösen megállapított ellenérték fejében gazdát cserél. Az adásvétel, mint jogi ügylet kicsiben (egyének között) és nagyban (államok között) általában ismert volt az ókori K-en. Az ügylet lebonyolításának legősibb és legegyszerűbb formája volt a cserekereskedelem, amikor is a különböző termékeket közvetítő eszköz alkalmazása nélkül közvetlenül kicserélték. Későbbi gyakorlat volt az árucikkeknek egy csereeszköz (általában ezüst, ritkábban arany) meghatározott mennyiségéért történő elcserélése. Az ingatlannak az adásvétele előírások betartása által szabályozott módon történt. A legrégibb időkben az ügyletet szóban, tanúk jelenlétében a város kapujában bonyolították le. (Részletes leírását ld. Ruth 4,1kk.) Az 1Móz 23,4kk ugyancsak szemléletesen beszéli el, hogyan vásárolt Ábrahám felesége holtteste részére temetkezési helyet. Miután alku révén kölcsönösen megállapodtak a vételárban, s ezt a vevő az eladónak tanúk jelenlétében átadta, gazdát cserélt a birtok. Jeremiás 32,11kk a későbbi szokásokat tükrözi, amikor már az ingatlan adásvételekor a megállapodást (szerződést) írásban, (esetleg agyagtáblán) rögzítették, azt tanúkkal hitelesítették, vagy a tanúk nevét megörökítették a szerződés szövegében, az okmányt lepecsételték és hiteles másolatot készítettek róla.
Ingatlan, állat, használati tárgyak, ruházat (Péld 31,24; ApCsel 16,14), élelmiszer (2Kir 7,1), illatszer (Énekek 3,6), fegyver, sőt jogosultság, igény (1Móz 25,31 Ézsau elsőszülöttségi joga) és ember (1Móz 37,36; 2Móz 21,2) is képezhette az adásvétel tárgyát. Még verebet is árultak (Mt 10,29), amit elsősorban a megtisztult bélpoklosok vásároltak (3Móz 14,4), a tisztulási szertartás kellékeként.
A kereskedelmet részben az utcai árusok, ill. maguk a kézművesek bonyolították le a lakóhelyükön (Jer 13,1; Mt 25,9; Mk 16,1; Lk 22,36; Jn 4,8). A gabonát és az élelmiszert többnyire a városkapuknál lévő piactereken árusították (2Kir 7,1), de a K-i szokásoknak megfelelően létezett bazár, árusbódé is az utcákon. Gyakran meghatározott utcákba (pl. a Sütők utcája Jeruzsálemben) vagy városrészekbe tömörítették össze a város összes kereskedőjét (1Kir 20,34 vö. »kereskedők háza« Neh 3,31). A kereskedelmi tevékenység a mindennapi élethez hozzátartozott (Lk 17,28; Jel 13,17).
Izráel népe a Szentföldön való letelepedésével kapcsolatba került az ott élő kánaániakkal és kereskedelmi szokásaikkal is. Egyben bekapcsolódott az ókori előázsiai kereskedelmi életbe. Az a tény, hogy hosszú időn át a kereskedelmi tevékenységet folytató ember megjelölése az ÓSZ-ben: »kanaánita« volt (Hós 12,8), arra utal, hogy zsidó ember ezt a foglalkozást nem űzte (Péld 31,24). Salamon döntő fordulatot idézett elő azzal, hogy megszervezte az állami kereskedelmet. Karavánjai távoli országokba is eljutottak, hasonló módon kereskedelmi flottájának a hajói is. Vitték-hozták az árut, s a haszonnal a királyi kincstárt gazdagították.
Megállapítható, hogy Izráel népe körében a fogság idejétől kezdve lett általánossá a foglalkozásszerű kereskedelmi tevékenység. Ettől az időtől kezdve tevékenykedtek zsidó emberek önálló kereskedőkként vagy egy-egy üzleti vállalkozás ügynökeiként. Az üzleti tevékenység később annyira elterjedt, hogy még a templom előcsarnokába is befészkelte magát (Mt 21,12 par).
A perzsa korszak előtt a vert PÉNZ használata nem volt szokásban. Helyette korong vagy rúd alakban öntött fémet (főként ezüstöt) használtak fizetési eszközként, amiből minden egyes alkalommal az erre a célra rendszeresített mérleggel a kereskedők maguk mérték ki a kellő mennyiséget. A vert pénz használatának a bevezetése a kereskedők számára előnyt jelentett, mivel nem kellett többé bajlódni minden alkalommal az ezüst kimérésével. Ennek ellenére csak lassan terjedt el a pénz használata.
Mint az ókori népeknél általában, Izráel népe körében is szokás volt az emberkereskedelem is (1Móz 17,27; 37,36; 2Móz 21,2; 3Móz 25,44-46; Ez 27,13). Főként a hadifoglyok képezték a kereskedelem tárgyát. Ismeretes volt olyan szokás is, hogy egy eladósodott, fizetésképtelenné vált ember családja tagjait, és ha adósságát így sem tudta kiegyenlíteni, önmagát is eladta rabszolgának (3Móz 25,38.40.47-54; 5Móz 15,12; Neh 5,5.8). Ugyancsak eladható volt a tolvaj is, ha nem tudta megtéríteni az általa okozott kárt. Törvény szabályozta azonban az izráelita rabszolgák helyzetét (3Móz 25,39k; 47-54). Izráelita embert vagy gyermeket tilos volt idegennek rabszolgaként eladni (2Móz 21,2; 5Móz 15,12-15.18). Az ágyassá tett rabszolganőt sem szabad többé eladni (5Móz 21,14). Józsefet 20 sekelért adták el testvérei (1Móz 37,28). Júdás 30 ezüst pénzért adta el Jézust a főpapoknak (Mt 26,15 par).
Az emberrablás és az elraboltnak rabszolgaként történő eladása halálbüntetés terhe mellett tilos volt (2Móz 21,16; 3Móz 25,42; 5Móz 24,7).
Eladásnak számított tulajdonképpen a leányok férjhezadása is (vö. HÁZASSÁG). A vőlegény ugyanis csak bizonyos jegyajándék adása, bizonyos összegnek a megfizetése (mátkapénz) vagy szolgálat teljesítése ellenében kapta meg a menyasszonyt (1Móz 24,52.53; 29,15.30; 31,15; 34,11.12; 5Móz 22,19; Józs 15,16; Bír 1,12; 1Sám 17,25).
Az ÓSZ-i törvény sok rendelkezést tartalmaz a kereskedés szabályozására vonatkozóan. Szigorúan tilos volt a hamis mértékek használata (5Móz 25,13). A próféták különösen élesen tiltakoztak a kereskedelmi tevékenység során elkövetett csalások, különösen is a szegények megkárosítása ellen (Hós 12,8; Mik 6,10). A kereskedelmi tevékenység szabályozását szolgálta az az intézkedés is, hogy szombaton és az újhold ünnepén tilos volt a kereskedés (Ám 8,5; Jer 17,19kk), továbbá az is, hogy az ősöktől örökölt földet és a lévitáknak fenntartott földet (3Móz 25,34) nem lehetett örökáron eladni, csak zálogba vetni (3Móz 25,23). Hasonlóképpen a fallal körülvett városban lévő lakóházak is egy esztendőn belül visszaválthatók voltak (3Móz 25,29k). E tilalom mögött az a hittudat húzódott meg, hogy az Úré az egész föld, Izráel népe csak jövevényként és zsellérként használhatja azt. Gyakorlatilag pedig a tulajdonszerzés korlátozását, ill. az elszegényedés megakadályozását szolgálta a rendelkezés.
Képes beszéd formájában az ÓSZ beszél arról, hogy az Úr népét ellenségének eladta (2Móz 15,16; Zsolt 74,2; Bír 2,14). A próféta pedig Izráel népének a fogságból való hazatérését úgy értelmezi, hogy Isten váltságdíjat fizetett érte és így magának megvásárolta (Ézs 52,3). Az ÚSZ arról tudósít, hogy az ember a bűnnek adta el magát (Róm 6,16.19k), de Krisztus a bűn hatalmában lévő embert kiváltotta (Róm 7,14). A Péld 23,23 úgy beszél átvitt értelemben a bölcsességről, Jel 3,18 az igazság fehér ruhájáról, Kol 4,5 pedig az alkalomról (kairosz), hogy az kereskedelmi tevékenység tárgyát képezheti, pontosabban: megvásárolható. Az ÚSZ-ben az 1Thessz 4,6 megköveteli, hogy a keresztyén ember minden (üzleti) ügyében hű és megbízható legyen. Jézus kiűzte a kereskedőket a templomból (Mt 21,12 par).
SzB

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages