Életkor
Életkor Az életnek a születés és halál közötti időtartamát nevezzük életkornak. Ezt az időt a Zsolt 90,10 átlagosan 70, vagy 80 esztendőnek említi. Kétségtelen, hogy a B-i őstörténetben és a patriarchák korában az évszámok 969 és 147 között szerepelnek. A fáraó előtti beszélgetésben az életkornak éppen ezt a süllyedését emlegeti Jákób (1Móz 47,9). A B-i tanítás szerint az 1Móz 3-tól egyre fogy a paradicsomi őserő, s vele rövidül az életkor. Leghosszabb élete Metúselahnak volt, 969 esztendő (1Móz 5,27). A hosszú élet Isten áldása (Zsolt 21,5). Általában az kapja, aki Isten akarata szerint él (Jób 36,11; Péld 3,2; 16,31).
A B csodálatosnak tartja a magas életkorral együtt járó tapasztaltságot, bölcsességet, és gazdag ismereteket (Jób 8,8; 12,12). Ézs 65,20 és Zak 8,4 szerint a boldog jövendő ígéretei között szerepel a magas emberi életkor. Ugyanekkor arról is tanít az ÓSZ, hogy nem az évek, hanem Isten lelke tesz bölccsé (Jób 32,7kk).
A magas életkorban meggyengülnek a szemek (1Móz 27,12; 1Kir 14,4), a test veszít a melegéből (1Kir 1,1), beteggé lesznek a tagok (1Kir 15,23), életkedve csökken (2Sám 19,36), a megfelelő fellépéshez már hiányzik az erő (1Sám 2,22kk; 8,1.5; Préd 12,1-7). Ezért különös kegyelemnek vallották, ha valaki magas korban még friss (Zsolt 92,15), életerős (5Móz 34,7). Szinte csodának számított, ha az asszony idős korban még szült (1Móz 18,14; 21,2; Lk 1,36). Isten az öreget sem hagyja magára (Ézs 46,4).
DJ
