Elóhista
Elóhista 1. A Pent egyik feltételezett irodalmi forrása. Nevét onnan kapta, hogy az 'elóhim istennevet használja (szemben a tetragrammatonnal). E forrás az őstörténet nélkül, az ősatyák korától kiindulva vizsgálja Izráel történetét (1Móz 15) a honfoglalásig; a forrás elejéről kétségkívül hiányzik a bevezetés, vége pedig vitatott a szakirodalomban. Ez okból, valamint a forrás belső egységének kételyéből kifolyólag szoktak inkább forrástöredékről beszélni az Elóhista esetében.
Jóllehet a forrástöredékhez tartozó szövegek jó része vitatott, a tudomány mai állása szerint az Elóhista anyagát a következő részekben találjuk: 1Móz 15; 20-22; 24-27; 39-50; 2Móz 1-14; 17-20; 23–24; 31-33; 4Móz 11-14; 20-24; 32; 5Móz 31; 5Móz 34. (Az egyes interpolációktól e fölsorolás eltekint.) A klasszikus forráselmélet ezt az elhatárolást a Jahvistától az Elóhim istennév használatán kívül más stiláris sajátosságokban látja: az Elóhista emórit mond, ahol a Jahvista kánaánit, Hórebet, ahol a Jahvista Sínait, 'ama-t ír a jahvista sifha helyett stb.
Az elóhista irat keletkezési helyéül Bétel jelentőségének hangsúlyozása miatt az É-i országrészre (esetleg Efraimra) szoktak utalni, igaz, ez vitatott. Keletkezési idejének közelebbi meghatározása igen nehéz, mivel alig van hozzá támpont. Terminus ad quem föltétlenül a deuteronomista redakció (Kr. e. 6. szd.), míg a prófétai irodalom nagyméretű befolyása nem engedi, hogy a Kr. e. 8. szd. kezdeténél előbbre keltezzük e művet.
Az elóhista forrástöredék teológiai sajátosságai éppoly bizonytalanok, mint elhatárolása, keletkezési ideje és helye. Az alábbi jellegzetességek is állandó kritika tárgyát képezik:
Jellemző az Elóhistára az álom kijelentéshordozó jellegének hangsúlyozása (vö. 1Móz 28,11-22); különösen feltűnő az erkölcsi érzékre történő appellálás (2Móz 1,15kk); jellemző motívum a kánaáni vallás elleni polémia is.
Az Elóhista szellemtörténeti elhelyezésekor a prófétasággal való rokonságra szoktak utalni. Ennek része, hogy különös teológiai hangsúlyt kap az elhívás (szemben a kiválasztással, amelynek jelentőségét ugyan nem tagadja az Elóhista, de nem is hangsúlyozza ilyen mértékben), ld. pl. József vagy Mózes elhívástörténetét. Központi kérdés számára az utódok (és így: elődök) tárgyalása; így kapcsolódhat a Bétel-ciklus az ábrahámi örökséghez (1Móz 35,12). Jellemző a heves polémia az idegen istenek ellen (1Móz 35,2.4), ami szintén prófétai ihletésre utal. A 2Móz Mózes alakjából karizmatikus vezetőt csinál, a Bír-hoz hasonlóan.
Az 'elóhim istennév kiválasztásánál szívesen gondolnak arra, hogy az Elóhista univerzális módon minden isten fölé emeli Jahvét; polémiája nem Baal és Jahve párharca, hanem az absztraktum celóhim minden földöntúli lény fölé emelése. Izráel Istene mindenhol (a fáraó előtt éppúgy, mint a kánaáni népekkel való harcban) a legnagyobb Isten; e mozzanat henoteisztikus jellege elvitathatatlan.
A forráselmélet szerint a Jahvistát és az Elóhistát egy redakció dolgozta egybe (»Jehovista«; példaként ld. a József-ciklust). Ha ilyen volt, úgy ez bizonnyal az É-i országrész pusztulása után, de a D-i eleste előtt lehetett. E redakció jellemzője a nemzeti öntudat.
2. A Zsolt egyik redakciója, amely - mint azt néhány zsoltár-dublett, így pl. 14 = 53 mutatja a tetragrammatont az 'elóhim istennévvel helyettesítette. E redakció a 42-83. zsoltárokat érintette. (Ld. még MÓZES ÖT KÖNYVE).
KaI
