Engesztel, engesztelés

Teljes szövegű keresés

Engesztel, engesztelés
1. Általános meghatározás
Az engesztelés az a folyamat, amelynek során két fél megromlott viszonyát helyreállítja. Teológiai jelentősége elsősorban Isten emberrel kapcsolatos kiengesztelődésének van. A kiengesztelés mögött az embernek az a felismerése áll, hogy Istennel szemben mintegy az adós viszonyába került, s így benne bűntudat alakul ki. A kiengesztelés módja vallástörténetileg széles skálán jelenik meg, amely a mágikus-mechanikus cselekményektől a spirituális-etikai magatartásformákig terjed. A kiengesztelés eszközei, módszerei közé tartozik az IMÁDSÁG, az ÁLDOZAT, amelynek esetében egyes vallások gyakorlata a kiengesztelés legfőbb eszközének az emberáldozatot tekinti, különösen olyan esetekben, amikor az isteni rend megsértése gyilkosság útján történt. Ezen túlmenően bizonyos aszketikus magatartásformáknak is lehet kiengesztelő célzata, és a BÖJT is irányulhat ilyen célra.
2. A kiengesztelés ÓSZ-i terminológiája
A kápar ige eredeti jelentése: »betakarni, beburkolni, elfedni«. Előfordul letörölni, eltörölni értelemben is. Ebből a jelentésárnyalatból fejlődött ki a kiengesztelés értelmében vett vallási terminus technicusszá. A kifejezés piél alakja használatos ebben az értelemben, mégpedig az ún. papi irodalmon (vö. PAPI IRAT) belül és azon kívül eltérő tartalommal. a) A papi iraton kívül szerepel úgy, mint két ember között lejátszódó esemény, amelynek során az egyik a másikat ajándék adásával megengeszteli (1Móz 32,21; vö. 1Móz 20,16). A bölcs ember kiengeszteli a király haragját (Péld 16,14), Dávid kiengeszteli a gibeóniakat (2Sám 21,3). Gyakrabban azonban Istennel kapcsolatos a kifejezés használata, aki kész a kiengesztelődésre, megbocsátja a bűnt (Zsolt 65,4; 78,38; 79,9; vö. Jer 18,23). Kifejezetten Izráellel, mint néppel, ill. kultuszi közösséggel, kapcsolatos több esetben is (5Móz 32,43; 2Krón 30,18k; Ez 16,63). Isten végső kiengesztelődése az eszkhatológikus váradalmaknak is tartalma (Dán 9,24). b) A papi jellegű irodalomban (papi irat, Ez 40,18, 2Krón 6,34; 29,24; Neh 10,34) az engesztelés elvégzője a PAP, és a kifejezés értelme: kiengesztelő cselekményt végrehajtani. 3Móz 16,1kk az engesztelési ünnep leírását tartalmazza. Konkrétan elkövetett bűnök esetében mind az egyén, mind a közösség vonatkozásában sor kerülhet az engesztelő áldozat bemutatására (3Móz 4,20; 5,26). Az engesztelés eszközeként szerepelnek: a vér (3Móz 17,11), az áldozat különböző fajtái: így a vétekáldozat (3Móz 4,20; vö. Ez 45,15), a jóvátételi áldozat (3Móz 5,16), és egyéb égőáldozati formák (3Móz 1,4; 14,20). Szerepel a kiengesztelés eszközeként az OLAJ (3Móz 14,18). A LÉVITÁK szolgálatának egyik összetevője az, hogy engesztelést szerezzenek Izráel számára (4Móz 8,19). Az oltárról származó TŰZ engesztelő hatása olvasható 4Móz 17,12-ben, 4Móz 31,50-ben pedig anyagi áldozathozatal az engesztelés érdekében.
3. A kiengesztelés tartalmi meghatározása az ÓSZ-ben
A kápar kifejezés olyan engesztelő cselekményeket juttat kifejezésre, amelyek egyfelől jól elkülöníthetőek a kisebb jelentőségű tisztulási aktusoktól, bűnvallásoktól, önsanyargatástól, noha az ilyen cselekmények a kiengesztelés előkészületeként szóba jöhetnek. Másfelől a kiengesztelés aktusai megkülönböztetendők az olyan szertartásoktól, amelyek célja a gonosztevőknek a nép közösségéből történő eltávolítása, kiiktatása, noha ezek mint a közösségért történő engesztelési cselekmények nyerik el végső értelmüket (Péld 21,18; vö. Ézs 27,9). A tulajdonképpeni kiengesztelési cselekmények olyan emberekkel, ill. embercsoportokkal kapcsolatosak, amelyek a gonosztétel szándéka nélkül tanúsítanak közösségellenes magatartást, követnek el vétket, ill. válnak tisztátalanná. A kiengesztelés módja változatos képet mutat. Lehet egy üsző feláldozása egy patak partján (5Móz 21,1kk), füstölési szertartás (4Móz 17,11k; Ézs 6,6k), emberek kiszolgáltatása (2Sám 21,3kk), tisztulási-mosakodási szertartások, amelyek esetében különleges szerepe van az IZSÓPnak (3Móz 14,6; 4Móz 19,6; Zsolt 51,4-9). Ez esetben vallástörténetileg babiloni hatás érvényesül, csak míg ott a betegség, addig az ÓSZ-ban a bűn hatásának elhárításáról van szó.
A kiengesztelés módozatainak sokfélesége és széles területet átfogó jellege ellenére az állapítható meg, hogy a babiloni fogság előtti időszakban a kiengesztelés gyakorlatának szerepe nem túlságosan jelentős, ami mindenekelőtt azzal az optimista szemlélettel függ össze, amely szerint Isten akarata, a TÖRVÉNY betölthető, megvalósítható, és így az Istennel való viszony megromlása elkerülhető.
Mind a kiengeszteléssel kapcsolatos nézetek, mind a rá vonatkozó gyakorlat gyökeres változáson ment keresztül a babiloni fogság idején, és az azt követő korszakban. Ézs 53. szerint mind Izráel, mind a »sokak« számára csak úgy következhet el az üdvösség korszaka, hogy az Úr szenvedő szolgája (vö. EBED JAHVE), mint aki egyetemlegesen magára veszi a bűn súlyát, elvégzi az engesztelés munkáját. Hasonló szemléletet tükröznek a kultuszi előírások is. Míg a kiengesztelési rítusok - bármennyire régiek is Izráel gyakorlatában - az ún. SZENTSÉGTÖRVÉNYben mellékes szerepet játszanak (vö. 3Móz 17,11; 19,22; 23,27k; 25,9), az Ez 40-48 részek és a papi irat szerint a kultusz középpontjába kerülnek. Ebben a folyamatban kétségkívül nagy szerepet játszik a Kr. e. 587-ben bekövetkezett nemzeti összeomlás, amely a prófétai ítélethirdetéssel is nyomatékosítva a népben egy elmélyült bűnösség-tudatot alakított ki, és ahhoz a félelemhez vezetett, hogy a nép bűnei nem lesznek-e akadályai egy újrakezdésnek. Ez csak a jeruzsálemi TEMPLOMban folyamatosan történő engesztelés által látszott lehetségesnek (Ez 43,7). Ez oly módon ment végbe, hogy az emberi bűn terhe papi közreműködéssel, kézráhelyezés útján átkerült egy állatra (3Móz 4,1kk). Itt is, mint az engesztelő rítusok esetében általában, különleges szerepe van a VÉRnek. Ahogy az egész népnek, a papságnak és az egyes embernek, úgy magának az oltárnak és a szentélynek is szüksége van a kiengesztelő áldozatra (Ez 43,18kk; 45,20). SZOMBATON, ÚJHOLDkor és minden ünnepen be kellett mutatni az engesztelő áldozatokat (Ez 45,17; 4Móz 28,1kk). A kultuszi év csúcspontja az ENGESZTELÉSI ÜNNEP (3Móz 16,1kk) volt, amelyen a FŐPAPért, a népért és a szentélyért végezték el az engesztelési szertartásokat, miközben az áldozati állat vérét a SZENTEK SZENTJÉben kellett széthinteni, a nép bűneivel megterhelt BŰNBAKot pedig a pusztába kellett küldeni. A kultusz átértelmezését az bizonyítja a legmeggyőzőbb módon, hogy gyakorlatilag majdnem minden régebbi eredetű, de továbbra is megmaradó kultikus cselekmény engesztelési jellegűvé színeződött: az égőáldozat (3Móz 1,4), a pap- és lévitaszentelés (3Móz 8,34; 4Móz 8,21), sőt, Ezékielnél az ételáldozat is (Ez 45,15kk). Ez utóbbi azért említésre méltó, mert az engesztelési rítusokkal kapcsolatos áldozatok szertartásaiból eredetileg hiányzott az áldozati lakoma. Az ugyanezt a vonalat képviselő és továbbfolytató KRÓNIKÁS szerint maga a PÁSKA is engesztelő áldozat jellegű (2Krón 30,13kk). Az engesztelési áldozatok következménye és hatása a megbocsátás Isten részéről (3Móz 4,20kk), a tisztaság (3Móz 12,7; Ez 43,26; vö. TISZTA), ill. a megszentelés (3Móz 16,19; 4Móz 6,11).
4. A kiengesztelés fogalma a júdaizmusban
A kiengesztelés szükségességének a gondolata az ÓSZ utáni korban két irányban alakult tovább, az egyik ezek közül a júdaizmus iránya. A zsidóságban tovább élt az a meggyőződés, hogy az ember bűne következtében szükség van az ember és Isten közötti kiengesztelődésre, és kifejezésre jutott a hála érzése is azért, hogy Isten az engesztelési rítusok révén lehetőséget adott a közte és az ember közötti megbékélésre. Ugyanakkor hangsúlyos az, hogy az Isten által elkészített lehetőség nem egyéb, mint az ember által elvégzendő - sőt elszenvedett - kiengesztelési teljesítmény. Mindaddig, míg a templom állt, ez a kiengesztelési cselekményrendszer ahhoz kötődött. A prófétai kijelentések hatására azonban az értelmezés egyre inkább eltolódott, és a mechanikus-kultikus cselekményekről a MEGTÉRÉS mozzanatára került a hangsúly: BŰNBÁNAT nélkül hiábavaló és eredménytelen minden kultikus szertartás. Ez volt az egyik fő oka annak, hogy a templom Kr. u. 70-ben történt elpusztulását a zsidóság vallási-teológiai vonatkozásban viszonylag könnyen viselte el. Mivel már egyre inkább élt az a felfogás, hogy nem az a döntő, ami a kultuszban formailag végbemegy, hanem az, hogy annak megcselekvése csupán bizonyíték és utalás a törvény iránti belső engedelmességre nézve, nem jelentett különösebb nehézséget az így kifejezésre jutó tartalmat más formákban megjeleníteni. Voltaképpen a Hós 6,6-ban kifejezésre jutó igény megvalósulásáról van szó: az áldozat helyére a szeretetnek és az istenismeretnek kell lépnie. Ennek megfelelően az engesztelési ünnep bűnbánati és böjti alkalommá vált.
Az ÓSZ-i kiengesztelés-fogalom továbbfejlődésének másik iránya az ÚSZ-ben ismerhető fel. (Ld. még MEGBÉKÉLTETÉS).
SzCs

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages