Fáklya
Fáklya Világítóeszköz. Elkészítése úgy történt, hogy fadarabokat olajba, vagy más, zsírtartalmú anyagba mártva azzal átitatták, és összekötözték. Az így elkészített fáklyával elsősorban a lakáson kívül, köztereken, utcákon világítottak (Jn 18,3). Háború esetén az ellenség hadi létesítményeinek felgyújtása céljából, ill. rémület keltésére is használták. Így a Bír 7,16kk beszámol arról, hogy Gedeon serege úgy támadja meg Midján táborát, hogy cserépfazekakba rejtett fáklyákkal közelítik azt meg, majd a fazekak összetörése és a hirtelen fellobbanó fény biztosítja a támadás meglepetésszerűségét és így sikerét.
A fáklya szerepel úgy, mint Isten megjelenését kísérő fényjelenség: az Ábrahámmal kötött szövetség megpecsételéseként Isten »füstölgő kemence és tüzes fáklya« képében vonul át a kettévágott húsdarabok között (1Móz 15,17). Isten követei, angyalai megjelenésekor is szerepel a fáklya, mint ezek rendkívüli küllemének érzékeltetését alámasztó kifejezés (Ez 1,13; Dán 10,6). A képes beszédben egyébként is a fénylő ragyogás kifejezése (Náh 2,5).
Átvitt értelemben a fáklya az égető szükség kifejezését is jelöli (Zak 12,6): Júda törzsfői fáklyaként fogják égetni a körülöttük lévő népeket. Jób 41,11 szerint a krokodil szájából fáklyák jönnek elő (vö. LEVIÁTÁN).
A fáklyát is jelentő h. Lappid, ill. g. lampasz kifejezést az ÚF több, világítóeszközt jelentő szóval fordítja.
A lombsátrak ünnepének 2. napjára virradó éjjel sor került egy, az éneklő papok és laikusok által végrehajtott, zenei kísérettel és zsoltárok éneklésével kísért fáklyás táncszertartásra.
