Feddés

Teljes szövegű keresés

Feddés Az elegkhó, elegxisz, elegkhosz, elegmosz fordítására használt fogalom. A feddés egyfajta nevelői módszer, határozott figyelmeztető szó, amely eszmélteti az embert mulasztására, vagy más jellegű bűnére. A feddés célja nemcsak a bűn felfedése, tudatosítása és az elmarasztalás kifejezésre juttatása, hanem a bűn jóvátételére szóló ösztönzés, az ítélet elkerülése érdekében tett nevelői módszer. Ebben a módszerben a bűn leleplezése, és a bűnt elkövető személy elmarasztalása párosul a megtérésre hívó szóval. A feddés a fenyítésnek egy szelídebb formája, amelynek célja a helyes útra térítés. A legenyhébb fegyelmi büntetésnek számít. Isten ez által próbálja meg eltéríteni az embert rossz szándékaitól, ill. tetteitől (Jób 5,17; 33,14-18). A próféták által sorozatosan megszólalt Isten figyelmeztetése (Jer 5,3; Ez 33,7-11; Ám 5,10). Izráelben gyakorlat volt a nép körében az egymás iránti felelősség megnyilvánulásának konkrét jeleként a feddés (3Móz 19,17; Péld 9,8; 12,1; 15,31; Zsolt 141,5). Nemcsak az Úr elhívott szolgáinak a tiszte ez, hanem a nép valamennyi tagjának kötelessége.
Az ÚSZ szerint Jézus tanítványai esetében is szóvá teszi azt, amit nem tart jónak, és igényli gondolkodásmódjuk megváltozását (Mt 16,23 par). Nemcsak ott, és akkor marasztalja el őket, igényelve részükről a változást, amikor a feddés kifejezés szerepel a ránk hagyományozott szövegben, hanem olyan esetekben is szó van erről, ahol és amikor ehelyett más fogalom található (Mt 16,8kk; 17,17).
A feddés Jézus tanítványainak is kötelessége. A feddés módjára nézve Jézus útmutatást ad. A bűn feltárásának, és a megtérésre szólító szavak közlésének először négyszemközt, azután egy vagy két tanú jelenlétében kell megtörténnie, ha ez nem járt eredménnyel, akkor a gyülekezet közösségében (Mt 18,15-17; Ef 5,11). A feddés egyéni akció és gyülekezeti funkció. A kettő egymást kiegészíti.
A bűnös iránti felelősség a gyülekezet vezetője részéről abban nyilvánul meg, hogy nem huny szemet a bűn felett, hanem szóvá teszi, helyteleníti, igyekszik jobb belátásra juttatni a vétkezőt. A feddés a pásztori munka egyik lényeges része (2Tim 4,2).
A feddés célja az, hogy a gyülekezet tagjai egészségesek legyenek a hitben (Tit 1,9.13; 2,15), a kegyelem által teremtett lehetőséggel helyesen éljenek az életben. A helyes keresztyén élet olyan lehetőség, amely a bűnnel, és a tévtanításokkal szembeni küzdelemben lesz valósággá a pásztor felelősségteljes munkája nyomán. Ha ez folyamatosan történik négyszemközt, sok esetben elkerülhetők a további lépések.
A feddés normája és alkalmas eszköze a teljes Írás (2Tim 3,16k). Jézus Krisztus feddése megtérésre indító szó, a szeretet jegyében való figyelmeztetés. Az ÚSZ szerint minden feddés célja az ítélet megelőzése, bűnbánatra és megtérésre szólítás.
LSK

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem