Felemel, felemeltetés
Felemel, felemeltetés 1. A felemelés mint gesztus igen gyakran fejezi ki közvetlenül vagy közvetett módon az embernek Istennel való kapcsolatát. Különös jelentősége van a kéz felemelésének. Ez mindenekelőtt az imádság testtartásához tartozik (5Móz 32,40; Zsolt 63,5; 141,2; JSir 2,19; 3,41). Kifejező a szentély felé emelt kéz képe (Zsolt 28,2; 134,2). Istenhez tiszta kezeket kell emelni (1Tim 2,8). A felemelt kéz az eskü testtartása is, ez kifejezi, hogy annak Isten a tanúja és megerősítője (1Móz 14,22; Dán 12,7). Maga Isten is felemelt kézzel esküdött meg ígéreteire (Neh 9,15; Ez 20,28). Felemelt kézzel történt az áldás is. Így áldotta meg Áron Izráelt (3Móz 9,22) és Jézus a tanítványokat (Lk 24,50). Mózes felemelt keze, ill. botja Istentől kapott különleges hatalmának, megbízatásának kifejezője. Így tudja véghezvinni a tíz csapást Egyiptomban (2Móz 7,20; 9,29), így nyitja meg a tengert az Egyiptomból menekülők előtt (2Móz 14,16). Felemelt botja fakaszt vizet a pusztában a sziklából (4Móz 20,11). Az Amálek elleni csatában felemelt keze biztosította Izráel számára a győzelmet (2Móz 17,8kk).
A felemelt tekintet az Isten iránti bizalmat és a benne való reménységet fejezi ki (Jób 22,26; Zsolt 121,1; 123,1). Akinek tiszta a lelkiismerete, ill. akinek nincs oka a félelemre, az felemelt fővel járhat (1Móz 4,7; Jób 11,15; Zsolt 27,6; vö. Bír 8,28; Zak 2,4). A megváltásukra várók felemelhetik fejüket (Lk 21,28).
2. Isten kezének felemelése jelenti esküjét (Neh 9,15; Ez 20,28), hatalmát és kegyelmét (Zsolt 118,16; Ézs 26,11), de ítéletét is (Zsolt 89,43; 106,26; JSir 2,17).
Isten felemeli a szegényt (1Sám 2,7 kk; Zsolt 113,7), a megalázottakat (Lk 1,52) és felemel a halálból (Zsolt 9,14). Ezékielt látomása idején a Lélek emeli fel és ragadja el (Ez 3,12; 11,1; 43,5). Isten emelte fel Dávid királyságát (1Krón 14,2). Az Úr szolgája magasra emelkedik (Ézs 52,13).
3. Feltámadása után Jézus a tanítványok szeme láttára emeltetik a mennybe (ApCsel 1,9). Ez azonban nem csak fizikai értelemben vett felemeltetést jelent, hanem azt, hogy az Atya jobbjára ül, fejedelem és üdvözítő lesz (ApCsel 2,33; 5,31). Jn Jézusnak mint Emberfiának a keresztre feszítését értelmezi úgy, mint felemeltetést (Jn 3,14; 8,28; 12,34). (Ld. még FELMAGASZTAL).
SzCs
