Felügyelő, felvigyázó

Teljes szövegű keresés

Felügyelő, felvigyázó Olyan tisztség, melynek hordozója valamilyen közösség dolgait ellenőrzi, irányítja, azért felelősséget vállal.
1. Az ÓSZ-ben a pákid, felügyelő, kormányzó, a pákad »gondoskodni valamiről, törődni valamivel, utánanézni« igéből. Tisztségként a főnév csak Neh 11-ben és 2Krón 34-ben fordul elő 5 helyen. A többi 11 előfordulása eltérő értelmű.
2. A Jézus korabeli zsidóságban a »felügyelő«-t az ún. DAMASZKUSZI IRAT möbakkér-nek nevezi, a qumráni szekta irataiban is így szerepel. Ez nem papi ember volt, hanem a közösségen belül volt nagy szerepe a felvételek, a fegyelmezés, a diakónia ügyeiben. Az volt a célkitűzés, hogy közössége »pásztora« legyen.
3. A klasszikus g. nyelvben az episzkeptomai igéből (ez egyszeri utánanézést fejez ki), vagy az episzkopeó igéből (mely tartós, ismétlődő jellegű) származik az episzkoposz = felügyelő főnév. Először egy bizonyos istenség tevékenységét jellemezték vele, aki a szerződések megtartására és a piacra ügyelt. Később átvitték az emberi tevékenységre, pl. felügyelet valamilyen állami szervezetnél. A g. egyesületi jogban így nevezték azt, aki a kultuszközösség külső ügyeit intézte.
4. Az ÚSZ-ben, ha nem PÜSPÖKöt jelent, akkor Krisztusra vonatkozik, »lelkünk felvigyázójára« (1Pt 2,25). Mellette a »pásztor« szó szerepel, ami mutatja, hogy a »felügyelő« nem hatalmi, nem is adminisztratív, hanem gyülekezeti tagokkal törődő feladat volt. A feladat és az egyházi állandó tisztség közti átmenetnek tekinthető az ApCsel 20,28, ahol a presbiterek egyik szerepe, megbízatása a felügyelet. (Ld. még PÜSPÖK).
BJ

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages