Fenyít, fenyítés
Fenyít, fenyítés A h. múszár és a g. paideia kétféle értelemben fordul elő a B-ban: mint büntetés, fenyítés (Jer 30,14) és mint nevelés, fenyítés (Zsid 12,8; 2Tim 3,16). A kettő között az a különbség, hogy a büntetésben inkább a rossz cselekedet megtorlásáról van szó, a nevelésben viszont inkább a megjavítás, a nagyobb rossztól való visszatartás nevelő szándéka jelentkezik.
Minden embert neveléssel kell bevezetni az életbe és a hibás cselekedeteire dorgálással, fenyítéssel kell felhívni a figyelmét. Az ÓSZ szerint jaj annak, aki meggyűlöli az intést és kivonja magát alóla (Péld 5,12-14; 15,10). A bölcs fiú megfogadja az apai intést (Péld 13,1), megszívleli és hallgat az okos beszédre (Péld 23,12). Minél jobban nő azonban az ellenállása annak, aki fenyítés alatt áll, annál erősebb eszközöket kell alkalmazni a megfenyítésére. »Ne sajnáld megfenyíteni a gyermeket, nem hal bele, ha megvered bottal« - olvassuk a Péld 23,13-ban. Mert a fenyítés az életre tartja meg őket (Péld 6,23; 23,14). A B úgy beszél a fenyítést nem alkalmazó szülőről, mint aki nem szereti gyermekét (Péld 13,24; Zsid 12,9-10). Az ÚSZ még azt is hozzáteszi, hogy a fenyítés keménysége ne keserítse meg a gyermekeket (Kol 3,21). Vagyis a nevelésnek az Úr tanítása szerinti fegyelemmel kell történnie (Ef 6,4). Ez a fenyítő nevelés aztán józan, önmegtartóztató magatartást eredményez (1Tim 2,9; Tit 1,8; 2,2.4.6.12).
De a fenyítés nemcsak egyes emberekre vonatkozik. Az ÓSZ idején az Úr türelemmel hordozta népét, de a fenyítés minden eszközével közbelépett, amikor népe megszegte a szövetséget (3Móz 26,23-26). És mindenütt végrehajtotta a fenyítést, ahol erre szükség volt. Gondoljunk Kórah lázadására, vagy az érckígyó történetére (4Móz 16; 21,4-9). Ezért adta időnként idegen népek szolgaságába (Bír 2,11-15; 3,7-8) végül fogságra is a népét, ami aztán a szétszóratását jelentette (Ez 6,8).
Ugyanilyen világos Isten fegyelmező szándéka az ÚSZ-i gyülekezet felé is, amelyet szent és feddhetetlen állapotban kíván látni együtt is (Ef 5,27) és külön-külön is (1Tim 6,11-12). Ezért fenyítés nélkül Isten senkit sem ismer el a fiának (Zsid 12,6-11; Jel 3,19).
De Isten nemcsak fenyíti a gyülekezetet, hanem azt is elvárja, hogy a gyülekezet a maga soraiban is gyakorolja a fenyítést. Ezért állította szolgálatba a felügyelőket (episzkopoi, ApCsel 20,28), ill. a gyülekezet »angyalait« (Jel 2,1.8.12), akik azért felelősek, hogy a gyülekezetben ne legyen bűn és tévtanítás. A fenyítés itt is »helyreigazítás« (Gal 6,1), a »tévelygés útjáról való megtérítés« (Jak 5,19-20). És a gyülekezetnek ezen a ponton a legvégső döntéstől sem szabad visszariadnia (Mt 18,15-18; 1Kor 5,3-5.13).
Természetesen a fegyelmezés nem születhet elszabadult indulatokból. Amikor Roboám megfenyegette a népet: »Apám ostorral tanított fegyelemre benneteket, én pedig szeges korbáccsal foglak megtanítani« (1Kir 12,11), ennek az indulatos beszédnek a vége az ország kettészakadása lett. - Végül, mivel a fenyítést az ÚSZ idejében általában megvesszőzés és megostorozás formájában hajtották végre, a Lk 23,16 Jézusnak a Pilátus előtti megostorozását is fenyítésnek nevezi. (Ld. még FEGYELMEZÉS).
BF
