Filón, Alexandriai

Teljes szövegű keresés

Filón, Alexandriai 1. Élete
Alexandriai Filón (Phülón) az ókori zsidóság legnagyobb hellénista filozófusa volt. Kb. Kr. e. 15 és Kr. u. 45 között élt. Gazdag alexandriai kereskedőcsaládból származott. Olyan feltevések is vannak, hogy Filón elődei prozeliták voltak, eredetileg egyiptomiak, akik áttértek a zsidóságba. A családnak szoros kapcsolatai voltak mind a császári házzal, mind Heródes dinasztiájával. Filón testvére Marcus Julius Agrippa, I. Agrippa királynál az alabarkha, a pénzügyeket intéző legfőbb királyi tisztviselő rangját szerezte meg. Később Claudius császár barátja és anyjának tiszttartója lett. Fia, Alexandrosz pedig Kr. u. 46-48 között procurator. Maga Filón az alexandriai zsidóközösségben fontos szerepet töltött be, a zsinagógában előadásokat tartott. Élénk figyelemmel követte kora világtörténelmi eseményeit, amelyekben különösen fontos számára a korai császárkorban jelentkező zsidó üldözés, amelyik Sejanus, Pilatus, Flaccus és Caligula működésében csúcsosodik ki. Filón tevékenységével az alexandriai zsidóság szellemi vezetőjévé lesz. Kr. u. 39/40-ben idős emberként küldöttséget vezet Rómába Gaius Caligula császárhoz, hogy biztosítsa az egyiptomi zsidóság polgárjogait, amelyeket Flaccus helytartó tevékenysége veszélyeztetett. Ennek az útnak az eseményeiről szóló híradás és tanulságait őrzi két műve: In Flaccum és a Legatio ad Gaium. Járt Jeruzsálemben is és látta a templomot, de csak annak előudvarába léphetett be.
2. Munkássága
Filón munkásságának gyökerei részben a hellénista kultúrában, közelebbről a g. filozófiában, másrészt az alexandriai zsidó exegétaiskolában találhatók meg. A ma ismert műveinek szövege a 6-11. szd. között ránk maradt kéziratokon alapul. Ezek részben a művek címeit is megőrizték. Filón az óegyházban is nagy tiszteletben állott, az egyházi atyák közé számították és műveiből Florilegiumot (Ékes mondások gyűjteményét) és Katénát (Lánckommentárt) állítanak össze. Az előbbit Damaszkuszi János, az óegyház utolsó nagy dogmatikusa, az utóbbit a bizánci korban Gázai Prokóposz készítette. Sok neki tulajdonított töredéket még nem sikerült azonosítani. Eredeti művei nem terjedhettek többre, mint amelyeket Eusebius a 3. szd.-ban Cézárea könyvtárából ismert.
Filón tudományos fő műve a Genezishez írt nagy allegorikus kommentárja. Nem tudományos, hanem katechetikai jellegű az eredetileg örmény nyelven fennmaradt két műve: Questiones in Genesin és a Questiones in Exodum, amely valószínű, hogy a Pent végéig terjedhettek, de a többi részük elveszett. A mózesi törvényadásról szólnak De opificio mundi, De decalgolo, és a De specialibus legibus című művei. A kozmopolita bölcs szól az Ábrahámról és Józsefről írt műveiben, de ugyanehhez a műfajhoz tartozik a Mózesről írt két könyve (Theiosz anér), és az örményül ránk maradt írásai az erényről, megjutalmazásról, a büntetésről, az áldásról és az átokról. Külön műfajt képez a zsidóságtól elfordult unokaöccsével, Tiberius Alexanderrel folytatott dialógusa: Quod omnis probus liber sit. Ebben kapunk részletes leírást az esszénusokról, valamint az Apologia című művében. Az erényekről (Peri aretón) írt könyve egy öt részből álló teológiai-politikai röpirat. A De vita contemplativa (amely a therapeutákról tudósít, ld. ESSZÉNUSOK) és a De aeternitate mundi valószínűleg eredetiek, de a Liber antiquarum biblicorum nem eredeti, csak neki tulajdonított irat.
3. Filón gondolatvilága
Filón a zsidó és a g. gondolkodás szintézisére törekedett. Sikerült is neki egy olyan szintézist létrehoznia, amelyet egységes kegyesség jellemez. Ezt azonban gyakran áttöri a különböző kultúrák eltéréséből adódó kettősség; Filón gondolkodásában szilárd helye van az ÓSZ Istenének, aki feltétlen Úr a világ és az ember felett. A világ (koszmosz noétosz), a megismerhető világegyetem és a mennyei ember (anthróposz uraniosz) mintegy Isten képmása (eikón). Az univerzum Platónhoz hasonlóan szellemi jellegű, amely rokon az őt éltető erővel, a Logosszal, amely mellett hozzá hasonló, de vele nem egyenlő szerepet játszik az értelem (nousz, logiszmosz), a szellem (pneuma) és a gondolkodás (phronészisz). A Logosz valójában a világegyetem központja, aki megvolt, mielőtt Isten a világot megteremtette, de maga is Isten teremtménye. Ő az Isten igazi képmása, a tapasztalati világ viszont mintegy a Logosz képmása, egy második eikón (mimema), szűkebb értelemben maga az ember. Az ember ősképe a »mennyei ember«, aki a földi ember jobbik része, akiben együtt van a két nem, bár nem androgün jellegű.
A Logosz Filón monotheizmusa ellenére szinte egy második isteni személy szerepét tölti be. Isten első, idősebb fiának számít, míg vele szemben az érzékelhető világ (koszmosz aiszthétosz) csak Isten második, fiatalabb gyermeke, amelyet a Logosz mintegy ruhaként öltött magára. A Logosz a makrokozmoszt és a mikrokozmoszt nemcsak áthatja, hanem annak feje is. Epikurosz-ellenes hangsúllyal hirdeti, hogy a világot Isten teremtette, és csak ez az egy, Isten által teremtett világ létezik. Ezzel a gondolatmenettel Filón Mózesnek és szerinte Mózes szellemi utódjának, Platónnak a művét is előkészítette.
Isten a világot a maga erői, igéi (logoi) által kormányozza, amelyek az isteni értelem tulajdonságai, de a világgal szubsztanciálisan egyek is lehetnek, mint megszemélyesített isteni attribútumok, hiposztázisok, amelyek Isten és a világ között állanak, de nem válnak soha istenekké, jóllehet, olykor a theodicea szerepét is betöltik. Ezeknek a gondolatoknak a néphit ad tartalmat: lelkek, angyalok és démonok vannak az Isten és az ember között. A lelkek részben Istennél maradnak, részben inkarnálódnak, részben lesüllyednek. A Logosz mint főangyal adja meg mindennek a jellegét a világon. Ő határozza meg kinek-kinek a nemét, helyét és sorsát. Ő köti egybe a mennyei és a földi világot, Istent és az embert. Az ember halhatatlan lélekből és halandó testből áll, de a lélek nem egy démonizált világba, gonosz testbe jön, hogy aztán a halállal megszabadulva visszatérjen mennyei hazájába. Filón dualizmusa B-i dualizmus marad, amelyikben a gonosz nem önálló princípium, csak engedetlen teremtmény. Ez az alapvető különbség a gnózis és Filón megváltástana között.
A Logosz amikor elhelyezi az embert a földi világba, egyúttal mint fiatalabb istenfiúnak részt ad neki a mennyei emberből is, azaz saját képmásából (eikón) és kaput nyit előtte, hogy dinamikus kapcsolatba lépjen az univerzum rendjével és magasabb régióival. Ezért Filón a Logoszt egyben Szabadítónak (szótér) is nevezi. A Logosz az embert a tudatlanságtól és az engedetlenségtől szabadítja meg.
Filón, mint az egész zsidóság, szilárdan kitart a szabad akarat mellett. Az ember a jó és rossz közötti különbséget a lelkiismeret által ismeri fel. A lelkiismeret részben az értelmes gondolkozással (logiké dianoia), részben a szívbe adott isteni Logosszal (Logosz Theiosz) egyenlő. A bűnt részben a megtérés (metanoia), részben a zsidó rituális megtisztulási előírások pontos megtartásával lehet levetkezni. A B-i tanácsokat Filón heteronómia és szinkretizmus nélkül egyedül a kijelentés alapján nyújtja. Ezek a tanácsok a pneumatikusok számára a nagy hierofanta, Mózes útján hozzáférhetőek.
Azok, akik a kegyes életben előrehaladnak, az isteni lelket (pneuma theion) kapják, ill. a bölesességet (szophia). Az ember egészen szünergista módon, szigorú kegyességi gyakorlatokkal (aszkeszei) és tudománnyal (matheszei) jut el a tökéletességre. Mivel azonban a zsidó ember számára teljességgel lehetetlen az Istennel való misztikus egység, az »unio mystica«, Filón szerint az így tökéletességre jutott embert a hit (pisztisz) köti össze Istennel. Ez a hit egyben teljes bizalom is Isten gondviselő hűségében. A teljességre jutott hívő még nem bűntelen, de erényei által a kitartás és rendíthetetlenség által uralkodik érzékei felett. A hívő jutalma kívülről nézve a hitvalló bátorság (parrészia), befelé pedig Isten látása (horaszisz vagy theória). Az eksztázis kivétel marad. Ennek az állapotnak az elérése a kijelentés közvetett célja a történelemben, amelynek a pogányok megtérítésében kell folytatódnia, amely jele a várt, de még késlekedő végső kinyilatkoztatásnak.
Filón számára magától értetődő volt, hogy ezeknek a tanításoknak a Tórában van az eredete, a prófétákat és a zsoltárokat keveset idézi. Az írásmagyarázatnak a módja, a hermeneutikája, amellyel mindezt eléri, az allegorizálás, amelyiket előzőleg a sztoikus filozófia használt a g. mítoszok magyarázatánál és Arisztobulosz honosított meg a zsidóságban. Amikor Filón a LXX-t úgy allegorizálja és szimbolizálja, hogy belőle és a g. filozófiából egységes rendszert hoz létre, eleget tesz hellénista zsidó kortársai elvárásának azzal, hogy az isteni kijelentést és az értelem törvényszerűségeit összeegyezteti, a Tórát pedig felhasználja a zsidó apologetika céljaira, ugyanakkor abban az igazság első történelmi manifesztációját mutatja fel és bizonyítja.
Filón a Tórán kívül felhasználja Platónt, a sztoikus filozófiát, Cicerót, Senecát és Plutarkhoszt. A Logosz tana is a hellénizmusból való, de önálló ÓSZ-i jelleggel felruházva.
Filón örökségét felhasználja a későbbi ókeresztyén alexandriai iskola és annak két nagy mestere: Alexandriai Kelemen és Origenész, valamint a »Latin Filón«, Ambrosius és a NY legnagyobb ókori teológusa, Augustinus is.
Filón mint nagy szintetikus gondolkodó - akiben a zsidó kegyesség és g. gondolkodás egyesül - így lesz a késői antik vallásosság példaképévé.
KE

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages