Filozófia, filozófusok
Filozófia, filozófusok A philosophia g. szó, a bölcsesség szeretetét jelenti, átvitt értelemben a világ és a lét megértése utáni törekvést.
1. Filozófia és filozófusok az ókori g. világban
a) A g. ókorban általában a filozófia volt a tudomány gyűjtőneve. E tudomány első korszakára a Kr. e. 7. szd.-tól az 5. szd.-ig a természetfilozófia volt a jellemző, amely a koszmosz, a világegyetem keletkezését igyekezett megfejteni. Ennek a korszaknak legnagyobb alakjai voltak Thalész (625-545), aki szerint a víz minden valóság kezdete; Anakszimandrosz (611-545), aki szerint az apeiron, az ismeretlen őskáosz; Anakszimenész (585-525), szerinte a levegő az, amelyben minden valóság lehetősége szunnyad; Hérakleitosz (540-475), aki szerint a tűz, amely minden egyetemes változás ősanyaga. Ő már a változás belső ritmusa, egyetemes törvény után is kérdez, ez pedig a logosz. Püthagorász (Kr. e. 6. szd.) felfedezi a matematika és a geometria jelentőségét. Az anyagi és erkölcsi világ rendjét egyaránt ezekkel hozza összefüggésbe. Az eleai iskola (Elea D-itáliai g. gyarmatváros) Xenophanésszel (540-478) és Parmenidésszel felfedezi az ismeretelméletet és a lételméletet. Majd a szofisták az antropológia felé fordulnak, amely minden megismerésnek és cselekvésnek forrása, és relativizáló gondolkodással kimondják, hogy »minden dolog mértéke az ember«. Közben Démokritosz (Kr. e. 520-440) intuitíve kifejti az első atomtant, amely szerint az atom a valóság örökké azonos és változatlan tényezője. A szofisták relativizmusával szembefordul Szókratész (Kr. e. 469-339) és tanítványa Platón (427-347), a g. filozófia klasszikus korának két legnagyobb személyisége. Platón az ember megismerését a már előzőleg adott ideák világára vezette vissza, amelyekkel szembeállította az anyagot, a matériát. Ezek szerint a test halandó, a lélek halhatatlan. A legfőbb idea a jó ideája, maga az istenség. E klasszikus kortól kezdve Athén lett a filozófia központja hosszú szd.-okon át. A két nagy klasszikus művét folytatta és betetőzte az önálló tanítvány, a g. filozófia nagy enciklopédistája, Arisztotelész (Kr. e. 384-322), aki az egész valóságot célszerű egységbe (telosz) igyekezett összefogni és tudományosan kifejteni. Különösen fontosak természettudományos megfigyelései, ismeretelméleti, etikai és politikai írásai.
A hellénizmus, a világméretűvé vált g. kultúra korában is Athén maradt a g. filozófia központja a cinikusok, a sztoikusok és az epikureusok iskoláiban. Ezekben az irányzatokban az egyes tudományok már elváltak a filozófiától, a filozófia pedig nagy jelentőséggel volt a közéletre, amikor az mint világértelmezés, gyakorlati életbölcsesség, sőt, mint vallás jelentkezett, pl. a gnózis formájában. Ezekkel a hellénista filozófiai áramlatokkal találta magát szembe az őskeresztyénség már az ÚSZ-i korban, amelyeknek a végső mértéke az emberi elmével is kikutatható logosz, a világot mozgató belső törvényszerűség volt.
2. Filozófia és filozófusok a B és a vele rokon irodalom megítélésében
a) Az ÓSZ-ben az ősi K-i, egyiptomi, főleg gyakorlati életbölcsességtől, ill. annak hatásától világosan megkülönböztethető az ÓSZ-ben az égei-tengeri kultúrában kibontakozott g. és hellénista filozófia hatása, ill. ellenhatása. A K-i és g. bölcs mondásoknak a párhuzamai megtalálhatók az ÓSZ-i bölcsességirodalomban, különösképpen a Péld-ben, a hellénista filozófia hatása érződik a késői zsidó irodalomban, különösképpen Sirákh könyvében. A különösen időszerű theodicea kérdésére az ÓSZ is válaszol. A K-i rezignációval szemben Jób vallja: Isten hatalma és fensége mindenek felett való. A hellénista kétséggel küzd a Préd: bár látszólag az ember a kozmikus változásoknak van kiszolgáltatva, mégis a »bölcsesség kezdete az Úrnak félelme«. Hellénista zsidó kvietizmus jelentkezik ott, ahol a hívő az Úrra bízza a bosszúállást. A Makkabeusok heroikus sztoicizmusában a szenvedés mint indulat, szenvedély jelentkezik (4Makk). A g. filozófiával rokon a farizeusi idealizmus: nem az anyagi javak, hanem egyedül a Szentiratok adnak boldogságot (4Ezsd). A zsidó apokaliptikára is jelentős hatást gyakorolt a gnózis. Ld. a qumráni teológia gondolatait (ESSZÉNUSOK).
Az alexandriai zsidó tudományosság továbbment ezeknél a formai hatásoknál. Arisztobulosz szerint az arisztotelészi filozófia Mózestől származik és egyáltalán a g. műveltségnek zsidó eredete van. Alexandriai Filón (kb. Kr. e. 15 Kr. u. 45) ragyogóan bontakoztatta ki ezt a programot, amikor Platónt, Arisztotelészt igénybe vette az ÓSZ gondolatainak igazolására. Filón hermeneutikája igen nagy hatást gyakorolt a későbbi alexandriai iskolában az egyházi atyákra, Alexandriai Kelemenre és Origenészre.
b) Az ÚSZ sokkal polemikusabban viszonyul a filozófiához, mint az ÓSZ. Jézus az írástudók bölcsességét akadálynak tartotta a mennyek országába való bemenetelre (Mt 11,25). Pált Athénban az epikureus és sztoikus filozófusok gúnyolták (ApCsel 17,18.32). A korinthusi gyülekezetnek azt hirdeti Pál, hogy az a filozófia, bölcsesség, amivel a g.-ök dicsekednek, elkerülhetetlenül az ember magadicsőítéséhez vezet. Ezért nem alkalmas Isten kijelentése közlésére, ezért választotta Isten az apostoli igehirdetést, a kérügmát Krisztus kereszthalála és feltámadása örömhírének a meghirdetésére (1Kor 1,21kk.29kk). Az Ázsiában propagált gnosztikus filozófiát Pál hamis tanításnak ítéli. Ezek, emberektől és nem Krisztustól származnak és a világ elemein (princípiumain) nyugosznak (Kol 2,8.20). Ezek az emberek által választott erkölcsi eszmék legfeljebb mint árnyak utalhatnak az ev-ra (Kol 2,8.16.2.21.23). Egy agresszív, anyagiasságot hirdető filozófia ellen küzd Jakab apostol (Jk 1,5; 3,13-18). Valószínűleg a Flavius császárok alatt kibontakozó sztoikus és cinikus (künikosz) filozófiákkal kapcsolatos irányzatokról van szó.
A g. filozófia csak nyelvhasználatával hat az ÚSZ-re. Pál felhasználta a sztoikus és cinikus diatribé előadási módját, amely a publikum ellenkérdésére válaszol (Róm 3,1 stb.). Az első szd. végén az egyház az ev hirdetésében egyre többet találkozik a hellénista világ műveltjeivel, ezért bukkannak fel a késői apostoli levelekben a hellénista filozófia népszerű és általános közhasználatú kifejezései: pl. elmúlhatatlan, láthatatlan: 1Tim 1,17; Isten lénye: Zsid 1,3; a világosságok atyja: Jak 1,17; isteni természet: 2Pt 1,4. Csak a 2. szd. apologétái kezdik a hellénista filozófia fogalmait rendszeresen használni és apologetikai céljaikra felhasználni, pl. szerintük az igazi gnózis az ev.
KE
