Fogadalom
Fogadalom Önként vállalt elkötelezés Istennek hálaáldozat bemutatására. Az ÓSZ-ben gyakran előfordul, bár a prófétai és bölcsességirodalom csak ritkán és inkább kritikusan szól róla. A h. szakkifejezés: neder vagy néder (a n-d-r gyökből = fogadalmat tenni). A LXX és az ÚSZ az eukhé-t használja, de az ÚSZ-ben az ApCsel 18,18 és 21,23-on kívül nem fordul elő.
Különleges alkalmak és élethelyzetek indítottak ilyen fogadalomtételre. Ebben a szükségállapotban feltételes fogadalmakat tettek: ha könyörgésük meghallgatásra talál, ha megmenekülnek, ha vállalkozásuk sikerül stb., hálaáldozatot mutatnak be az Úrnak, aki megsegítette őket (1Móz 28,20; 4Móz 21,1-3; Bír 11,30; 1Sám 1,11; Jób 22,27; Zsolt 66,13kk; Jón 2,10). A feltétlen fogadalmukat hálából tették, mivel megtapasztalták Isten jótéteményét (Jón 1,16). Nem is volt szükség konkrét esetre ehhez: az istenfélő ember vagy család úgy is kimutatta kegyességét, hogy rendszeresen teljesítette fogadalmát: hálaáldozatot mutatott be az Úrnak. Ez történhetett naponként (Zsolt 61,9) vagy évenként (1Sám 1,21). A zsoltárok felhívnak fogadalomtételre, hogy ez is buzdítsa a híveket istenfélelemre (Zsolt 50,14; 76,12).
A fogadalomról legtöbb esetben az áldozattal együtt olvasunk. A különféle áldozatok lehettek fogadalmi áldozatok (3Móz 7,16; Péld 7,14), ill. a fogadalmi áldozat is egyfajta áldozat volt (3Móz 22,18kk; 5Móz 12,6kk; Zsolt 66,13; Ézs 19,21). Mivel önkéntes volt - a mózesi törvények nem írták elő, csak szabályozták - szigorúbban vették annak végrehajtását. Óvtak a meggondolatlan fogadalmaktól (Péld 20,25). A nők fogadalma érvényesítéséhez a pap, ill. a férj jóváhagyása kellett (4Móz 30,4kk). A fogadalom teljesítésére felhívják a figyelmet (Náh 2,1; Zsolt 76,12; Préd 5,4). Maga Isten is számonkéri azt (5Móz 23,22; Préd 5,3). Absolonnak a fogadalom teljesítése volt az ürügy összeesküvése megszervezésére (2Sám 15,7). Az istenfélők tudatában voltak az ilyen kötelezettség teljesítésének (Zsolt 22,26; 56,13; Jer 44,25).
A fogadalmi áldozattal az Úrnak szentelték annak tárgyát. Ez lehetett ember is, állat is, tárgy is. A názírfogadalomban valaki magát szentelte az Úrnak bizonyos időre; önmegtartóztató életet kívánt ez (4Móz 6). Pál esetében is názírfogadalomról volt szó (ApCsel 18,18; 21,23). Az elsőszülöttet is az Úrnak szentelhették (1Sám 1,11). A különleges fogadalmakról, az Úrnak szentelt dolgok megváltásáról szól 3Móz 27.
Fogadalmi áldozatul csak tiszta ajándékot lehetett vinni az Úr elé (5Móz 23,19). Mal 1,14-ben már ennek az áldozati formának a megromlásáról olvashatunk. Ugyanez tükröződik Mt 15,5kk és Mk 7,9kk-ban is.
BGY
