Fohászkodik
Fohászkodik Az ÓSZ-ben a fogalom egy belső, szavakban ki nem fejezhető szorongásnak a meghatározására szolgál. Egy olyan fenyegető előérzetre vagy tényre való reakció, ami ellen az ember tehetetlen. Izráel fiai fohászkodnak robotmunkájuk miatt (2Móz 2,23 - Károli), a nép fohászkodik akkor, ha istentelen uralkodója van (Péld 29,2), az állatok is fohászkodnak, ha nincs legelőjük (Jóel 1,18).
A fohászkodás és a fenyegető veszedelem között olyan szoros a kapcsolat, hogy a betegségektől vagy súlyos veszedelemtől fenyegetettek azt mondhatják: belefáradtam a sóhajtozásba (Zsolt 6,7). A fohász önmagában még nem imádság, inkább a szükségnek a kifejezése, de Isten nem hagyja válasz nélkül: a szegények fohásza feljut Istenhez (Zsolt 12,6). Ezért lehet az imádságban azt kérni, hogy a szükségben lévők fohászkodására figyeljen oda (Zsolt 79,11; JSir 3,5). Amikor Isten népének szükségére rátekint, akkor egyben megszünteti a fohászkodást is, az Úr szabadítása által megszűnik a bánat és a fohászkodás (Ézs 35,10; 51,11).
Az ÚSZ-ben Jakab arra kéri olvasóit, hogy ne fohászkodjanak egymás ellen (Jak 5,9), a Zsid írója pedig arra inti a gyülekezetet, hogy tanítóinak ne adjon okot a fohászkodásra (Zsid 13,17).
Jézus Krisztus azokat a hatalmakat, akik miatt az ember fohászkodni kényszerül, megfosztotta hatalmuktól, ezért a fohász többé nem a szorongattatott kiáltása, hanem arra irányuló imádság, hogy Isten részesítse az embert Krisztus győzelmének javaiban. Mivel nem tudjuk, hogy mit kellene kérnünk imádságainkban, segít nekünk Isten Lelke kibeszélhetetlen fohászkodásokkal (Róm 8,26). Isten gyermekei azért fohászkodnak, mert még nem jutottak el az üdvösség teljességére (Róm 8,24).
SzB
