Füst
Füst A füst az égést kísérő, látható jelenség: az égéstermékek egy részének (korom, vízgőz, gázok) a levegőben általában felfelé szálló keveréke. A Szentírás többféle jelentést tulajdonít e fizikai jelenségnek.
1. Amikor Isten leszállt a Sínai-hegyre, hogy Mózest küldetése teljesítésében segítse és a szövetség törvényét a népnek átadja, a »hegy egészen füstbe borult« (2Móz 19,18). Ézsaiás prófétai elhívásakor a megjelenő Urat a füsttel megtelt templomban látja és hallja (Ézs 6,4). Isten hatalmától és dicsőségétől füsttel telt meg a mennyei szentély is János bizonyságtétele szerint (Jel 15,8).
Ezekben az esetekben a füst az Isten jelenlétét, dicsőséges és felséges voltát jelzi (Jel 8,4; 19,3).
2. Néhány helyen arról olvasunk, hogy Isten ítélő tettét kíséri a füstjelenség. A Sodomát és Gomorát elveszítő ítéletről Ábrahám felszálló füstből értesül (1Móz 19,28). Ézsaiás látomásában Edóm pusztulását gomolygó füst jelzi (Ézs 34,10).
A nagy Babilon bukását is füst hirdeti (Jel 18,9-18), mint Istennek az utolsó időkben való más ítéletes tetteit is (Jóel 3,3; Jel 9,2-3; 14,11).
3. A levegőben előbb-utóbb szétoszló füst alkalmas jelezni a világ s a benne levők mulandóságát (Zsolt 37,20; 102,4; Ézs 51,6; Hós 13,3).
4. Utalást találunk a B-ban arra, hogy Izráelben üzenetközvetítést végeztek füstjelekkel. Nyilván háborúk idején volt ennek jelentősége (Józs 8,20; Bír 20,38-40).
5. Jelentős szerepe van a füstnek, a füstölésnek Izráel istentiszteletén. Az áldozatbemutatásnak természetszerűen kísérője. Emellett szándékosan is létrehoztak füstöt az áldozó helyeken. Az égőáldozati oltárokon bemutatott áldozathoz tömjént hintettek s az áldozatra szánt étel egy részével azt is elégették (3Móz 2,1.2.16; 6,8). Az égést így illatos füst kísérte.
Az izráeli szent helyen (sátor, templom) külön füstölőoltár is volt, szemben a szentek szentjében levő frigyládával, amitől csak a kárpit választotta el. Ezen az »aranyoltáron« naponta kétszer füstölőáldozatot, vagy illatáldozatot mutattak be (2Móz 40,5.26). Erre a szolgálatra a papokat sorshúzással osztották be (Lk 1,8-9). Az illatáldozat bemutatása idején a templomban csak e magasztos feladat elvégzésére kijelölt pap tartózkodhatott. A gyülekezet a pitvarban imádsággal kísérte az általa nem látható áldozati cselekményt (Zsolt 141,2; Lk 1,10; Jel 5,8; 8,3k). A legfontosabb illatáldozat az volt, amit a főpap a nagy engesztelési napon a szentek szentjében mutatott be. Az engesztelő áldozatok csak úgy voltak bemutathatók, ha az illatáldozat füstfelhője beborította a ládát (3Móz 16,12-24).
Az illatáldozati oltárról pontos leírást ad a B (2Móz 30,1.5; 37,25-28). Ugyancsak részletesen ismerteti a füstölőszer elkészítésének módját (2Móz 30,34-36). Ilyen füstölőanyagot az áldozati szent használaton kívül más célra készíteni tilos volt.
Arról valóban nem tudunk, hogy valaki a maga számára ilyet készített volna. Annál inkább tudunk arról, hogy Izráel Salamon korától kezdve évszd.-okon át illatáldozatot mutatott be a templomon kívül, pogány bálványisteneknek (ld. különösen 1-2Kir; 1-2Krón; Jer; Hós). Az Úr iránti hűtlenség egyik legnyilvánvalóbb bizonyítéka ez a gyakorlat.
KI
