Futár
Futár A futárokat csak az ÓSZ említi. Tisztük egyrészt a királyi parancs gyors továbbítása. Amikor Hámán Ahasvérós király nevében tollbamondja a zsidók kiirtásáról készült parancsot, ezt a lovasfutárok - a királyi posta alkalmazottai - bőrtokba rejtve viszik valamennyi tartományba, hogy a parancs Adar hó 13-áig eljusson a birodalom minden városába. Amikor megérkeztek Susán városába, »kihirdették a törvényt«. Vagyis nemcsak írásban vitték a király üzenetét, hanem szóban is (Eszt 3,13-15). Ahasvérós lovas futárai a királyi ménes postalovain vágtattak (Eszt 8,10). Ezékiás király és a vezető emberek leveleivel is futárok mentek egész Izráelbe és Júdába, ahol városról városra jártak, de kinevették és kigúnyolták őket (2Krón 30,6.10).
Tisztükhöz tartozott az is, mivel K-en ez az előkelőség jele volt, hogy valaki előtt e célra felfogadott emberek futottak. Egyiptomban a királynak és a főembereknek volt joga kengyelfutókat alkalmazni. Izráelben a királynak volt meg az a joga, hogy »futnak harci kocsija előtt« (1Sám 8,11). Így értjük meg, hogy a lázadó Absolon is azzal akarja igazolni a hatalmát, hogy »szerzett magának egy harci kocsit és ötven embert, akik előtte futottak« (2Sám 15,1). Ezt a szokást a szentíró azonban gonosz, pogány dolognak tekinti.
A futár rendszerint egyedül fut, mint ahogy Dávid őrállója látja (2Sám 18,24.26) és vagy örömhírt hoz, mint az említett futár (28.31) vagy gyászhírt, mint az a futár, aki Élinek vitte meg két fia halálhírét és az Isten ládája elvesztését (1Sám 4,12-18). Futárról van szó ott is, ahol a Károli fordítás »kengyelfutót« említ (Jób 9,25).
