Galilea
Galilea Palesztinának a Jordántól Ny-ra eső, legészakibb tájegysége (h. gálil = körzet, vidék). Nagy részét a Galileai-hegyvidék teszi ki, mely az ország legmagasabban fekvő területe (Dzsebel Dzsermák: 1208 m). A hegyvidék É-on a Libánonba megy át, D-en pedig fokozatosan ereszkedik alá a Jezréeli-síkságba. E völgysíkság (a Genezáret-tó környékével együtt) az ország legtermékenyebb tája. A síkságot Ny-on a Karmel, K-en a Tábor, az ún. Kis Hermón és a Gilbóa-hegy zárja le. Galilea K-i határa a Jordán, ill. a Húle- és a Genezáret-tó, amelyet Galileai-tengernek is neveznek (Jn 6,1). Említsük még meg, hogy Josephus Flavius két részre osztotta Galileát: az É-i Felső-, és a D-i Alsó-Galileára.
A honfoglalás után ezt a területet Ásér, Naftáli, Zebulón és Issakár törzse kapta meg (Józs 19; 20,7; 21,32) - később ide költözött Dán törzsének egy része is (Bír 18), de ezek a törzsek csak igen lassan tudták birtokba venni örökségüket, és sokáig együtt laktak a kánaániakkal (Bír 1,30-33; 4,2). Nem kedvezett nekik a történelem alakulása a következő szd.-okban sem. Az 1Kir 9,11 szerint Salamon király 20 galileai várost ajándékozott a tíruszi Hírámnak, a templomépítéshez nyújtott segítségéért. Az ország kettészakadásakor Galilea az É-i országrész (Izráel) területére esett, s így lett célpontjává a D-iek által fölbérelt arámok rablótámadásainak (1Kir 15,20). Az az asszír hadjárat, amely Kr. e. 722-ben véget vetett Izráel létének, először Galileát (és Gileádot) érte el (2Kir 15,29). Az utána visszamaradt kisszámú zsidóság később összekeveredett az innen-onnan beszivárgó pogány népcsoportokkal - innen a »pogányok Galileája« elnevezés (Ézs 8,23; Mt 4,14-15). A többségre jutott idegenek a Makkabeus-szabadságharc idején szembefordultak a zsidókkal, s Makkabeus Simon csak úgy tudta megmenteni a galileai zsidóságot, hogy áttelepítette őket Júdeába (1Makk 5,14-23). A szabadságharc győzelme után, I. Arisztobulosz és Alexander Jannaiosz uralma alatt, Galilea újra a zsidók kezére került. Sokan visszatelepültek oda, az ott lakó itúreaiakat pedig a körülmetélkedés és a mózesi törvények átvételére kötelezték. A római korban Galilea sűrűn lakott országrész volt, Josephus szerint 204 településsel. Mivel a rómaiak csak Júdeát, Pereát és Galileát rendelték Hirkanosz főpapsága alá, a közbeeső Samária miatt Galilea elkülönült Júdeától. Ez az elkülönülés csak fokozódott az ún. negyedes fejedelmek idején, mikor is a galileai tetrarkha Szepphoriszból, majd Tiberiásból kormányozta a maga »birodalmát«. Ezekben az időkben Galileának külön története volt, s egy külön nyelvjárása is, amelyet a jeruzsálemiek azonnal felismertek (Mt 26,73 par). A nép vezetőinek nem volt nagy véleménye Galileáról (Jn 1,46; 7,52), ám a »galileai Jézus« (Mt 26,69) éppen itt kezdte meg missziói munkáját (Mt 4,12kk), innen hívta el tanítványait (Mt 4,18-22; Mk 2,13kk; Jn 1,44; ApCsel 1,11; 2,7), itt tette a legtöbb csodát (Kánában, Nainban, Kapernaumban, Magdalában, Bétsaidában és Korazinban), s itt akart találkozni a tanítványaival feltámadása után is (Mt 28,7.16k).
A galileai keresztyénekről nem sokat tudunk (ApCsel 9,31). Annál többet viszont az ottani ZÉLÓTA-mozgalmakról. A B is említi ezeket (Lk 13,1; ApCsel 5,37), de különös részletességgel számol be róluk Josephus Flavius, aki maga is részt vett bennük. Jeruzsálem eleste után a zsidó vallási és szellemi élet súlypontja Galileára tevődött át (vö. TALMUD)
HI
