Gamáliél

Teljes szövegű keresés

Gamáliél Neve h. gamli'él. Jelentése: »Isten jót tett velem«.
Farizeus, írástudó, korának legtiszteltebb törvénymagyarázója, a Nagytanács tagja, Jézus és Pál apostol kortársa. A Nagytanácsban annak a mérsékeltebb farizeusi irányzatnak volt a vezetője, amelyet nagyapja, a híres Hillél rabbi alapított.
Személyiségének megfelelően (toleráns, jószívű és kiegyezésekre hajló volt) a törvény emberi oldalát hangsúlyozta. Enyhítette a szombattartás szigorú előírásait, szabályozta a válási szokásokat, mégpedig úgy, hogy az inkább a nőket védje, és a zsidóságot a környező pogányság iránti nagyobb megértésre nevelte.
Az ÚSZ is a keresztyénséggel szemben mérsékelt magatartást tanúsító farizeusként említi. Az ApCsel 5,34-10 szerint arra ösztönözte a Nagytanácsot, hogy ne alkalmazzon véres, megtorló intézkedéseket a Jézus nevében tanító apostolokkal szemben, hanem hadd döntse el az idő, hogy a keresztyénség Isten kedve szerint való mozgalom-e (hasonló magatartást tanúsítanak a farizeuspárti írástudók ApCsel 23,9-ben).
ApCsel 22,3 szerint Pál apostol tanítómestere volt.
Gamáliél Kr. u. 50 körül halt meg. Megkülönböztetendő hasonlóan híres és megbecsült unokájától (Kr. u. 90-110 körül, Jamnia), akit II. Gamáliélnek nevezett el az utókor.
VG

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages