Gedaljá

Teljes szövegű keresés

Gedaljá 1. Ahikám fia, Sáfán unokája. Jeruzsálem elesése után Nebukadneccar helytartóvá tette, s rábízta az országot és mindazok sorsát, akiket nem vittek fogságba Babilóniába. Gedaljá hittel vállalta ezt a feladatot a Jeremiás prófétával való kapcsolatából következően. Gedaljá apja volt az, aki megmentette Jeremiás életét, amikor az Úr házában mondott beszédéért meg akarták ölni (Jer 26,24). Ebből érthető, hogy Nebuzaradán Gedaljára bízta Jeremiást (Jer 39,11.14), s hogy Nebukadneccar választása rá esett.
Gedaljá Micpába tette székhelyét. Hamarosan gyülekezni kezdtek hozzá a szétszóródott haderő vezérei embereikkel (Jer 40,7k). Gedaljá teljesen Jeremiás szellemében bátorította a népet a békés munkálkodásra, s a Babilónia királya iránti hűségre (Jer 40,9k). Úgy tűnt, hogy eljött a békés újjáépítés ideje, s ez a munka Gedaljá személyében jó kezekben van.
Baalisz ammóni király azonban nem nézte jó szemmel Gedaljá tevékenységét, Júda újjáépítésének bontakozását. Felbujtotta Jismáélt, Netanja fiát, hogy ölje meg Gedalját. Jismáél Dávid házából származott, s nyilván sértette, hogy nem ő lett a helytartó, ezért volt kapható a gonosz cselekedetre. A vezérek figyelmeztették Gedalját a veszélyre, sőt Jóhánán titokban felajánlotta, hogy megöli Jismáélt. Gedaljá nem hitte el, amit vezérei mondtak. Így Jismáél egy lakoma alkalmával megölte Gedalját és embereit, sőt az ott tartózkodó káldeusokat is, a nép maradékát pedig foglyul ejtette. A vezérek a népet kiszabadították Jismáél kezéből, de félve a babiloni király haragjától, Egyiptomba menekültek. Ezzel teljes lett az ország pusztulása (Jer 40-41. r.).
2. A lévita Jedútún fia (1Krón 25,3k).
3. Zofóniás próféta nagyapja (Zof 1,1).
4. Pashúr fia (Jer 38,1.4.9).
5. Pap Ezsdrás korában (Ezsd 10,18).
NA

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem