Gondol, gondolat
Gondol, gondolat Jelentése: hásab, dámáh, zákar, mahasábáh, mözimáh, logizomai, noeo, logiszmosz, noéma, noészisz, ennoia. Az embert közvetlenül érő érzéki tapasztalatok, látott, hallott, észlelt hatások nyomán végbemenő folyamat, amelynek során fogalmakat, ítéleteket alkot, személyeket, dolgokat hasonlít össze, azok között összefüggéseket állapít meg, kapcsolatrendszereket épít ki magában. Miután a gondolatok a szívben jönnek létre, titokban is maradhatnak, de az esetek többségében beszédben vagy cselekvésekben kifejezésre jutnak.
A B különbséget tesz Isten gondolatai és az emberi gondolatok között.
Isten gondolatai mások, mint az emberé: minden tekintetben felette állnak az ember gondolatainak annyival, mint az egek a földnek (Ézs 55,8-9). Tökéletesek, mentesek minden tévedéstől, rossztól, nagyok, drágák, kedvesek az ember számára. Minden gondolata áldás (Zsolt 40,6; 139,17). Mindenható erejével érvényt szerez gondolatainak: amit gondol, azt meg is teszi, elvégzett tanácsát megvalósítja (Ézs 14,24; 46,11). Isten gondolatai olyan mélyek, hogy az ember nem képes felfogni, meg kell alázkodnia és úgy kell csodálnia azokat (Zsolt 92,6-7).
Isten szüntelenül gondol az általa teremtett világra, különösen az emberre: minden gondolata az ember életét és békességét szolgálja: gondját viseli, gondoskodik mindenről, amire földi életében és örök életében szüksége van (Zsolt 40,18; Jer 29,11-13). Gondol az emberrel kötött szövetségére, a benne foglalt ígéreteire (Zsolt 105,42; 106 45).
Isten legcsodálatosabb gondolata az ember örök üdvössége: erről a bűneset után sem tett le (1Móz 3,15; 1Tim 2,4; 1Jn 3,8). Ezzel együtt az ítélet is ott van Isten gondolatai között, de azzal a szándékkal, hogy a kilátásba helyezett ítélettel állítsa meg az embert, ha inkább a gonoszt cselekszi, mint a jót, s ha vétkezett, megtérjen: a megtérés elhárítja az ítéletet (Ézs 66,18; Jer 26,3-6; 51,29; Mik 2,3; Jel 18,5).
Az EMBER megkapta Istentől azt a képességet, hogy - Isten képére és hasonlatosságára teremtett lévén - hozzá hasonlóan gondolkodni tudjon: ehhez értelmet és ítélőképességet kapott. A bűneset következtében azonban képtelenné vált arra, hogy Istennel együtt tudjon gondolkozni (2Kor 3,5). Megmaradt az a képessége, hogy gondolkozzék, terveket, szándékokat, elképzeléseket alakítson ki, saját gondolatrendszerében elmélkedjék, állást foglaljon, ítéletet alkosson, felismerésekre jusson (2Sám 13,33; 14,23; 1Kir 5,5; 2Krón 28,10; Neh 6,6; Jób 4,13; 20,2; Zsolt 31,14; 52,4; 77,4; 78,39; 140,5; Péld 24,9; 31,16; Ézs 65,2; Náh 1,9), de arra képtelen, hogy megértse Isten gondolatait (Zsolt 78,42; Jer 23,27). Az ember gondolatai mulandók, álnok, Isten szemében utálatos, ellenséges, tévedésekkel tele, lázadó gondolatok (Eszt 8,3; 9,25; Zsolt 10,4; 49,12; 56,6; 90,9; Péld 15,22; 15,26; Náh 1,9). Mivel bűnös, szívének minden gondolata gonosz (1Móz 6,5; 50,20; 2Sám 21,5; Neh 6,2; Zsolt 140,3; Mt 15,19; Mk 7,21).
Isten ennek ellenére sem hagyja az embert elveszni, s hogy megtarthassa, számontartja az ember minden gondolatát (1Krón 28,9; Jób 21,17; Zsolt 94,11; 139,2; Mt 9,4; 12,25; Lk 6,8; 11,17), leleplezi azokat (Ám 4,13; Lk 2,35; 2Kor 2,11), az ember csalárd gondolatait meghiúsítja (Jób 5,12; 17,11; Zsolt 33,10). Azt akarja, hogy a bűnös ember hagyja el a saját gondolatait, térjen az Úrhoz, akinél bőséges a kegyelem, van megbocsátás (Ézs 55,7). Ehhez azonban arra van szükség, hogy az ember új szívet kapjon, amelyben már Isten Szentlelke uralkodik a gondolatok felett is. Az újjászült ember szívét és elméjét megújítja, úgyhogy képes megvizsgálni, mi az Isten gondolata, akarata (Róm 12,2), sőt gyönyörködik Isten gondolataiban (Zsolt 139,17). Az új ember gondolatai s azok nyomán a cselekedetei is már kedvesek Istennek (Zsolt 19,15).
IE
