Gyermek
Gyermek 1. Gyermek az ÓSZ-ben
Az ÓSZ szerint a termékenység, a gyermekáldás Isten ajándéka. Különösen szépen fejezi ki ezt a gondolatot a Zsolt 128: »Feleséged olyan házad belsejében, mint a termő szőlőtő; gyermekeid olyanok asztalod körül, mint az olajfacsemeték. Ilyen áldásban részesül az az ember, aki féli az Urat.«
A nagy család, számos gyermekkel Izráelben örömöt, szerencsét és különös áldást jelentett (5Móz 28,4; Zsolt 127,3; 128,3-4; Jób 5,25; Péld 17,6). Ha valamely házasság gyermektelen marad, abban Isten büntetését látják (1Móz 30,23; 1Sám 1,6.7; Ézs 47,9).
Az anya a gyermeket hosszú ideig szoptatta (1Móz 21,7) és csak két- vagy hároméves korában választotta el (1Sám 1,23). Gyakran az anya adta a nevet a gyermeknek (1Móz 25,25k; 29,32-35; 38,4; Bír 13,24; 1Sám 1,20; Ézs 7,14). Máskor az apa adja a nevet (1Móz 4,26; 5,23.29; 35,18; 41,51; 2Móz 2,22; 2Sám 12,24). A későbbi korokban a névadás egybeesik a nyolcadnapon történő körülmetéléssel (vö. Lk 1-59; 2,21). Az elsőszülötteket, mivel ezek az Úréi, tehát szentek voltak, a szent helyre kellett vinni és 5 ezüst sekelért megváltani (4Móz 18,15-16).
Az első életévekben mind a fiú-, mind a lánygyermekek az anyjuk oltalma és nevelése alatt állottak (Péld 6,20; 31,1). A fiúk nevelését később az apa vette át. Gazdagabb családokban nevelők is voltak (2Sám 12,25; 2Kir 10,1; Ézs 49,23). A mózesi törvény kötelezi az apát, hogy gyermekeinek elbeszélje Isten történelmi szabadító tetteit, amelyeket népével tett, és megtanítsa őket az Úr igéire (5Móz 4,9k; 6,7.20-25). Az ÓSZ nagy súlyt helyez a gyermekek istenfélelemben való nevelésére, amely a bölcsesség kezdete (Péld 1,7). Különösképpen a páskavacsora volt az a hely, ahol az atyáknak Isten csodálatos tetteit kellett elbeszélniök a gyermekeknek (2Móz 12,26.27).
A gyermekek az ÓSZ-i időben az atya tulajdonai voltak. Szabad volt neki ezeket (csak izráelitáknak) eladni (2Móz 21,7). Gyakran olvashatunk olyan gyermekekről, akiket az apa hitelezői az adósság elengedése fejében rabszolgaként megvettek (2Kir 4,1; Ézs 50,1; Neh 5,5). Az apa határozott a lányok férjhez adásáról, a fiúk megnősítéséről és súlyos esetekben joga volt halálbüntetés kiszabására is (1Móz 38,24; 5Móz 21,18-21). Általában az ítélet a közösség véneinek joga volt, ez megőrizte a gyermekeket az apa önkényétől. Az apának megtiltja a törvény, hogy az elsőszülött fiú jogát valamelyik fiatalabbnak adják az anyja kedvéért (5Móz 21,15-17).
A törvény többször megparancsolja a gyermekeknek a szülők tiszteletét (2Móz 20,12; 3Móz 19,3; 5Móz 5,16; Péld 1,8-9; 13,1). Az a gyermek, aki szüleit gyalázza vagy megüti, Isten átka alá és halálos ítélet alá esik (2Móz 21,15-17; 3Móz 20,9; 5Móz 27,16).
Az ÓSZ-i korban tehát a gyermek a nagycsalád védelmében nőtt fel, ahol gondoskodtak testi-lelki neveléséről és jólétéről. A család elszegényedése vagy hadifogságba esés esetén ki volt szolgáltatva a rabszolgaságnak.
2. Gyermek az ÚSZ-ben
a) Jézus és a gyermekek
A testet öltött Isten Fia, az »isteni gyermek« adja meg az ÚSZ-ben a gyermekről szóló tanítás alaphangját (Mt 1,18-24; Lk 2). Aláveti magát a törvénynek és engedelmeskedik szüleinek, de ugyanakkor mindkettőnek fölébe helyezi a mennyei Atya akaratának való engedelmességet (Lk 2,27; 43,51). Mikor nyilvános működését végzi, megáldja a gyermekeket (Mk 10,16) és lelkületüket a hívő ember példaképévé teszi: »ilyeneké a mennyek országa« (Mt 19,14; vö. Mt 18,3). Az igazi nagyság titka: »Kicsinnyé lenni, mint a gyermek (Mt 18,4). Az ev-i szóhasználatban a »kicsiny« és a »tanítvány« szinonim fogalmak (Mt 10,42; Mk 9,41). Boldog, aki befogad egyet a kicsinyek közül (Mt 18,5; 25,40), de jaj annak, aki megbotránkoztatja őket (18,6.10). Jézus szavai védik a gyermek Istentől kapott méltóságát.
b) Gyermek az apostoli egyházban
Az ÚSZ nem oldja föl az ÓSZ-i rendelkezéseket a szülők és a gyermekek viszonyáról, azzal a különbséggel, hogy egyformán inti a szülőket és a gyermekeket szeretetre és engedelmességre (Ef 6,1-4; Kol 3,20-21). A szülők akaratának határt szab a gyermeknek Istenhez és akaratához való közvetlen kötöttsége (Mk 3,33-35; Lk 9,59-62; 14,26).
Pál apostol azokat a gyülekezeteket, akik az ő igehirdetésére tértek meg, lelki értelemben »gyermekeinek« szólítja (1Thessz 2,7k; Gal 4,19k; vö. 1Kor 4,15). Hasonlóan szólítja meg János is az általa alapított gyülekezeteket: »gyermekeim« (1Jn 2,2.18. vö. Jn 13,33). Ez az apostolok és a gyülekezetek bensőséges kapcsolatát jelzi, de azt is, hogy mint lelki atyák által, általuk jutottak el Isten igazi megismerésére és születtek újjá a Krisztusban (1Kor 4,15; Gal 4,19).
A keresztyének valójában Isten gyermekei, háza népének tagjai: »Maga a Lélek tesz bizonyságot lelkünkkel együtt arról, hogy valóban Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekek, akkor örökösök is: örökösei Istennek és örököstársai Krisztusnak, ha vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt dicsőüljünk is meg« (Róm 8,16-17).
KE
