Hadvezér

Teljes szövegű keresés

Hadvezér A hadsereg élére bátor, parancsolni tudó és a hadviseléshez értő vezér kellett minden korban és minden népnél. Kiemelkedő tisztség volt ez a nagy hódító államokban, Egyiptomban vagy Asszíriában és Babilóniában. De a B-i történetírás megőrizte kisebb kánaáni vagy Izráellel szomszédos népek hadvezéreinek a nevét is. A patriarcha-korban Abimelek király társaságában ott van tárgyalásai során Pikól hadvezére is (1Móz 21,22; 26,26); jól ismert kánaáni hadvezér volt Sisera (Bír 4,7), az arámoknál pedig az Elizeus által meggyógyított Naámán (2Kir 5,1).
Izráelben már a pusztai vándorlás idején ott van Józsué, aki egy-egy ütközet alkalmával a harcoló sereg élére állt vezérként (2Móz 17,9kk). Ő egyébként Mózes bizalmas embere volt, vele tarthatott kiváltságos útján az Úrhoz (2Móz 24,13; 32,17); amikor pedig Mózes a halálát érezte közeledni, egyenesen utódjának jelölte ki Józsuét (4Móz 27,18kk). Józsué lelkesedése és bátorsága akkor is kitűnt, amikor Kánaán kikémlelése után bátorította a csüggedő népet, hogy Isten segítségével megverhetik a legyőzhetetlennek vélt kánaániakat (4Móz 14,6-9). Isten szavai úgy jellemzik Józsuét, hogy »lélek van benne«, és ez a kifejezés nem kevesebbet jelent, mint azt, hogy Isten lelke erősíti, és ezért lesz eredményes vezéri tevékenysége. Izráel háborúinál ugyanis többről volt szó, mint csupán fegyveres küzdelemről, gyakran maga az Úr avatkozik bele a küzdelembe, és mindenesetre »fellelkesíti«, a győzelemre képessé teszi a hadvezért - ha méltó erre harcoló népe. A Bíráknál pl. ismételten olvassuk, hogy az Úr lelke szállt Gedeonra (Bír 6,34), Jeftére (11,29), Sámsonra (15,14), akik így vitték véghez hőstetteiket, szabadító harcaikat. Karizmatikus vezéreknek is nevezzük a bírákat épp azért, mert a Lélek ajándéka adatott nekik segítségül. Olykor ők maguk is úgy vallanak erről, hogy az Úr adta kezükbe az ellenséget (Bír 7,15; 12,13). Saul első nagy haditetténél is az Isten lelke szállt Saulra (1Sám 11,6); az vezette később is, míg csak engedetlenné nem vált Isten vezetésével szemben, akkor viszont azt a szomorú tényt olvashatjuk, hogy az Úr lelke eltávozott Saultól (1Sám 16,14).
Izráelben a hadsereg legfőbb vezére maga a király volt. A királyság bevezetésekor is ezt az igényt fejezték ki a nép vezetői, hogy a király gyakorolja az igazságszolgáltatást és ő vezesse népét a harcba (1Sám 8,20). Való igaz, hogy a királyok többnyire személyesen is jelen voltak a harcmezőn, sőt nem egy közülük ott is lelte halálát: Saul (1Sám 31), Aháb (1Kir 22,34kk), Jósiás (2Kir 23,29). Másfelől az is előfordult - főleg az É-i országrészben -, hogy egy-egy királyt államcsínnyel távolítottak el az ország éléről, s ilyenkor a hadsereg segítségével a fővezér, vagy valamelyik »tábornok« lépett (elődje holttestén keresztül) a trónra, így Omri (1Kir 16,16kk), Jéhú (2Kir 9), Menahém (2Kir 15,14), Pekah (2Kir 15,25).
A királyság korában, amióta állandó hadsereg fölött kellett rendelkezni, a fővezéri tiszt igen fontos volt, a fővezér tagja volt az államtanácsnak. Dávid és Salamon korából ismerjük Abnért, aki először Saul hadvezére volt, annak halála után azonban Dáviddal szemben Ísbóset mellé állt (2Sám 2,8). Végül mégis Dávidhoz pártolt (2Sám 3, 12kk), ám régi ellenfele, Jóáb megölte. Jóáb lett aztán Dávid hűséges fővezére, aki mindvégig kitartott mellette, Absolon lázadása idején is ő verte le a felkelőket. Viszont kegyvesztett lett a trónváltáskor, amikor Salamonnal szemben Adónijjá pártjára állt; végül is megölték, a hadsereg új fővezére pedig Benája lett (1Kir 2,35).
A B ugyan keveset beszél a részletekről, mégis nyilvánvaló, hogy a hadvezér feladata volt, hogy szervezze és számon tartsa a fegyveres haderőt. Értenie kellett a hadászathoz, hogy megfelelő taktikát tudjon alkalmazni akár támadó, akár védekező hadműveleteknél. Döntéseiben, parancsadásaiban határozottnak kellett lennie és következetesnek (vö. 2Sám 18,10kk; 19,6kk), személyes bátorságával pedig példát kellett mutatnia.
A királyság elmúltával, a babiloni fogság után hadsereget nem tarthattak fenn a zsidók, legfeljebb önvédelemből hordtak magukkal egyesek fegyvert (Neh 4,9kk). Hadvezérről sem lehet szó ebben a korszakban. Majd csak a Makkabeusok szabadságharca idején lép fel egy nagy hadvezéregyéniség, Makkabeus Júdás, aki a gerillaharcokkal indult felkelést általános nagy felszabadító háborúvá növelte. Sokkal nagyobb létszámú szír seregekkel szemben nyert csatákat, visszafoglalta Jeruzsálemet, végül maga is az egyik csatában esett el. Testvérei közül Jónátán és Simon vezérsége alatt folyt tovább a felszabadító háború a függetlenség kivívásáig.
A rómaiak ellen vívott nagy »zsidó háború«-nak (Kr. u. 67-70) nem voltak olyan eredményes hadvezérei, mint amilyenek a Makkabeus testvérek voltak. Elszántságban, fanatizmusban nem volt hiány, de a két név szerint is ismert zsidó vezér, Giskalai János és Simon bar-Giora egymással sem tudtak egyetértésre jutni, s a vég elkerülhetetlen volt. Az utolsó nagy Róma-ellenes felkelés vezére volt Simon bar-Kochba (132-135). Nagy seregeket nem tudott mozgatni, inkább gerillaháborút folytatott. Egyéniségét a néhány évtizede megtalált saját fogalmazású leveleiből is ismerhetjük. A Bar-Kochba = »Csillag fia« elnevezést kortársai adták neki (4Móz 24,17), amely e szabadságharc messianisztikus váradalmát tükrözi. A túlerővel szemben Bar-Kochba sem tudott tartós eredményt elérni, ő maga is az egyik csatában esett el.
TK

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages