Hála
Hála Érzületben, gondolatban, szavakban vagy tettekben kifejeződő válasz, mellyel valaki a másik személye részéről tapasztalt kegyelmes, jóságos, jóindulatú cselekedetet, magatartást viszonozza.
1. Nyelvi háttér. Sem a h., sem a g. nyelvben nincs olyan szó, amely egyedül csak a hálát jelentené. Mindkét nyelvben a megfelelő szó elsődleges jelentése nem a hála, hanem az azt kiváltó »kegy, kedvezés, jóindulat«. Jelentésük csak később alakult úgy, hogy a »kegy, kedvesség, jóindulat« hatását, az arra adott választ, vagyis a »hálát« is magukba foglalták.
Az alapjelentés h. nyelven hén = »kegy, kedvezés, jóindulat«, majd »hála« főnévi formában az ÓSZ-ben 61-szer fordul elő, igei alakjában 56 ízben. A hála látható kifejezéseként itt említendő a »hálaáldozat« (tódáh), hálaének és az áldás (b-r-k igető) szavak idetartozó vonatkozása (ti. hálából áldozni valamit).
A g. nyelvben a »kharisz« szó elsődleges értelme ugyancsak »kegy, kedvezés, jóindulat«, akárcsak a h. megfelelőjének, a hén-nek. 155 ízben fordul elő az ÚSZ-ben, de csak az eredeti értelmére (kegyelem) adott válaszként jelenti azt, hogy »hála«. A másik g. főnév, amely ugyancsak a »khar-« tőből képzett, az »eukharisztia« = »hálaadás«. Főnévként 12-szer, melléknévként (»hálás«) csak egyszer, igeként (»hálát adni«) 24-szer fordul elő az ÚSZ-ben, érdekes azonban jelentését az ÓSZ g. fordításában a LXX-ban is nyomon követni.
2. Az ÓSZ ugyan - mint az 1.-ban láttuk a hén főnév, ill. a h-n-n igető száznál többször fordul elő, ebből azonban a h. kánonban »hála« jelentéssel csak ritkán használatos. Többször szerepel a »hálaáldozat« (tódáh) részeként (Zsolt 50,14.23; 107,22; 116,17; Jn 2,10). Hálát ad Istennek a szülőanya (1Móz 29,35), a győztes király vagy nép (1Krón 29,10; 2Krón 20,26), az istentiszteletet végző gyülekezet (Ezsd 3,11; Zsolt 79,13; 107,8; 108,4; 109,30; 118,28; 119,7; 147,7). Hálát ad - az élet különböző helyzeteiben - a kegyes egyén (Zsolt 42,6.12; 43,5; 57,10; 69,31; 119,62). Hálaéneket említ pl. Zsolt 136,22 (közösségi) és 116,13 (egyéni). Mi az alapja Isten iránt táplált hálájuknak? Az, hogy Isten jó, szabadító, kegyelmes, erőt ad stb.
A rabbinista irodalomban szerepel az a gondolat, hogy a jövőben minden áldozat meg fog szűnni, de a hálaáldozat sohasem szűnik meg.
Filón alexandriai zsidó vallásbölcselőnél központi téma az Isten iránti hála. A hála jutalma - szerinte - maga az a lehetőség, hogy hálát adhatunk.
3. A klasszikus g. nyelvben a Kr. e. 5. szd. óta van a kharisz szónak - elsődleges értelmén kívül (vö. 1.) - olyan jelentése is, hogy »hála«. Gyakori kifejezés volt a »hálát adni«, »hálásnak lenni«, »hálából, szívességből, ingyen« (eisz kharin) kifejezés. Az eu = »igazán, jól, nagyon«, meg a »kharisz« összetételei nagyon fontosak. Eukhariszteo = »hálát adni, hálásnak lenni, megköszönni«. Eukharisztia = »hálaadás«. Ez a főnév a g. »nagylelkűség« eszméjének felel meg. A szó hivatalos használatát a különböző híres emberek tiszteletére felállított emléktáblák mutatják. Itt valakinek a kedvező magatartását (pl. a császárét, akit »jótevőnek« neveztek, vö. Lk 22,25) viszonozzák hálával azok, akiket kedvezményekben részesített. A császárkultuszban a »hála« már tömjénezésbe, emberimádatba fordul át. Magánlevelek sokszor a gyógyítással kapcsolatban tudósítanak a volt betegek hálájáról valamely istenség vagy csodatévő iránt. A vallásos használatban kialakult az a vélemény, hogy a hálaima az egyetlen értelmes áldozat, amit Isten elé vihetünk. A sztoa bölcseleti irányzata már a hála erkölcsi megítélésével is foglalkozott.
4. Az ÚSZ-ben
a) A kharisz = »kegy, kedvezés, jóakarat« 155 előfordulási helyéből csak néhány esetben jelenti az erre adott emberi választ, vagyis a »hálát«. Lk-ban Jézus így nevezi a végidőkben az Istentől elnyerhető jutalmat, amit az ember kap (6,32-39). - Pál gyakrabban használja a »hála legyen pedig Istennek« szófordulatban (Róm 6,17; 7,25; 1Kor 15,57; 2Kor 2,14; 8,16; 9,15). »Hálaadással« részesül a jó lelkiismeretű ember a természet javaiból (1Kor 10,30). A lelki éneket Istennek mondott hálaadásként fogja fel (Kol 3,16). Lehet ez a szó a »hálaadomány« (hálából a rászorultaknak adott ajándék) szakkifejezése (1Kor 16,3; 2Kor 8,6.7.19).
b) Az összetett eukharisztia = »hálaadás« főnév (már említett igei és melléknevi formáit is ideszámítva), mintegy 50-szer fordul elő az ÚSZ-ben, viszont így - ellentétben a kharisszal - elsősorban a »hála« fogalmát fejezi ki és nem a »kegyelem«-ét. Pál 24-szer használja az igei formát, 12-szer a főnévit. Az ev-okban az ige fordul elő 11-szer, az ApCsel és a Jel néhányszor említik, az ún. katolikus levelekben nem fordul elő. Csak három helyen vonatkozik az emberek iránti hálára (Lk 17,16; ApCsel 24,3; és Róm 16,4), azonban az első és harmadik eset mégis összefügg az istenélménnyel. Minden további helyen Isten iránti hálaadás van az ÚSZ-ben.
c) A hálaadás különféle formái:
1. Pál leveleinek kezdete - kivéve Gal - mindig a gyülekezetért mondott hálaadással indul. Hálát ad, hogy az egész világon híre támadt a hitüknek (Róm 1,8), és tevékeny szeretetük összecseng (Ef 1,16; Kol 1,3; 1Thessz 1,2; 2Thessz 1,3; Fil 1,3), hogy kegyelemben részesültek (1Kor 1,4), hogy az ev ügyének részesei, mert kiválasztottak (2Thessz 2,13), reménységük kitartó (1Thessz 1,2). Fontos, hogy Pálnál mindez nem egyszerű bevezető formula, hanem a hálája tárgya a levél fő témáját adja meg.
2. Az intelmek során Pál olvasóit hálaadásra buzdítja. Ezzel jellemzi a keresztyén életet (Ef 5,20; Kol 3,15.17; 1Thessz 5,18). Sem a kérő, sem a közbenjáró imádság nem nélkülözheti az egyidejű hálaadást (Fil 4,6; Kol 2,7; 4,2; 1Tim 2,1).
3. Valami módon a keresztyén ember minden hálaadása Krisztusért (személyéért és váltságművéért), sőt Krisztus által mondott hálaadás (Róm 1,8; Ef 5,20).
4. Az apostol a lelki ajándékokért is hálát ad leveleiben. A növekvő kegyelemért (2Kor 4,15), a végidei örökségben részesedésért (Kol 1,12), az emberi igehirdetés Isten szavaként történő elfogadásáért (1Thessz 2,13), a nyelveken szólás ajándékáért (1Kor 14,18), a gyülekezettől kapott adományért (2Kor 9,11k) mond hálát.
5. Tanít arról is, hogy a hála tettekben, magatartásban nyilvánul meg (1Thessz 3,9; Ef 5,4; és hiánya: Róm 1,21).
6. Az étkezés előtti hálaimáról az ev-okban, a levelekben és az ApCsel-ben egyaránt szó esik. Ez a korabeli zsidó szokásoknak megfelelt. Szerepel a »megvendégelés-történetekben« (Mk 8,6 par). A hajón tartott étkezésnél (ApCsel 27,35) és más összefüggésekben (Róm 14,6; 1Kor 10,30; 1Tim 4,3). Az úrvacsoránál döntő mozzanat volt (Lk 22,17.19; 1Kor 11,24: Mk 14,23; Mt 26,27).
7. Egyéb helyek. A nyelveken szólással együtt is mondtak hálaimát (1Kor 14,16k). Jézus hálaimája a halott-támasztás hatalmáért (Jn 11,41). A farizeus saját »kiválóságáért« mond hálát, de ez nem kedves Isten előtt (Lk 18,11). - DOXOLÓGIA (istentiszteleti dicsőítő szavak) olvashatók a Jel himnuszaiban (4,9; 7,12; 11,17). A »minden emberért« mondott hálaadással találkozunk az 1Tim 2,1-ben, Isten kegyelmes és egyetemes üdvakaratára tekintettel.
BJ
