Halottak feltámasztása
Halottak feltámasztása G. egeiro = felkelteni; zóopoieó = élővé tenni, megeleveníteni. Az ÓSZ-ben a halottak feltámasztásának gondolata nem központi jelentőségű. Ellentétben a meghaló és feltámadó pogány istenekkel, Jahve, Izráel Istene fölötte áll a természeti élet ciklikus változásainak. Az ősi kollektív szemlélettől távol állt az egyes ember feltámadásának a gondolata. Izráelnek mint népnek az örökkévalóság megmaradása fontosabb, mint az egyes ember sorsa. Csak miután a népnek mint egésznek a léte veszélybe került (a fogság idején), vált hangsúlyossá az egyén sorsának az alakulása, az individuális eszkhatológia gondolata. Jóllehet a feltámadás gondolata csak viszonylag későn nyert megfogalmazást, de az ÓSZ-i izraelita hitvilág központi témái közé tartozik régtől fogva. Ennek bizonyítékai: a betegség az izraelita gondolkodás számára a halál egyik megjelenési formája és következésképpen a felgyógyulást a halálból való feltámadásként értékelték (Zsolt 16,10; 116,8; 118,17). Ismeretes továbbá néhány, Illés és Elizeus próféta által véghezvitt halottfeltámasztási eset (1Kir 17,17-22; 2Kir 4,18-37; 13,20-21). A Jahvéba - mint olyan Istenbe, aki számára minden lehetséges - vetett hitből következik, hogy uralma a halottak birodalmára is kiterjed (Zsolt 88,12). A halottak feltámasztásának gondolata összefügg a »megjutalmazás-tan«-nal, mely szerint a vértanúk és kegyesek a jelen világban elmaradt jutalmukat a halál után nyerik el (Ézs 53,10-12; Dán 12,1kk). Az utóbbi helyen találkozunk a kétszeri feltámadás gondolatával. A késői zsidóságnál a feltámadás gondolata a fő dogmák közé tartozik, amit azonban nem fogadott el mindenki (vö. SZADDUCEUSOK).
Az ÚSZ a halottak feltámasztásánál nem a g. filozófia dualista antropológiájából, hanem az ÓSZ-nek az ember test-lélek egységéről szóló tanításából indul ki: Istennek, mint Teremtőnek, hatalma van a test és lélek felett egyaránt (Mt 10,28 és par) és ezért mindkettő feltámad a halál után (1Kor 15,44). Jézus meghalt testileg-lelkileg és feltámadt a teste és a lelke egyaránt. Ennek bizonysága, hogy a sírja üres maradt (Mt 27,50k par; 28,6 par). Húsvét utáni megjelenései (Mt 28,1kk; Lk 24,13-53; Jn 20,1-21,23) azt bizonyítják, hogy van húsa, vére, sebhelyei vannak, eszik, a tanítványok találkoznak vele. Jézus feltámasztását úgy értékeli az ÚSZ, hogy az által Isten győzött a bűn és a halál fölött. Az ÚSZ szerint a feltámadás valóságos, testi és győzelmi jellegű.
SzB
