Hatalom
Hatalom Erő, képesség, jog valaminek a megcselekvésére, végrehajtására. A szó a B-ban elsősorban Isten lényének és uralmának kifejezésére szolgál. Ő rendelkezik hatalommal mindenek felett. Az Ő kezében van az erő és a hatalom (1Krón 29,12; 2Krón 20,6; Mt 6,13; Jel 19,1). Az Ő hatalma kizárólagos (ApCsel 1,7), nem fogható hozzá semmilyen más erő (Jób 36,22). Mindenhatósága nyilvánul meg a teremtésben (Ézs 45,12; 48,13; Jób 26,13; Jer 27,5; 32,17; Róm 1,20), a teremtett világ megtartásában és kormányzásában (Jób 12,9-10; Zsolt 62,12; 66,7; 68,35). Az ÓSZ-ben Isten hatalma elsősorban a történelemben, a választott nép történetében válik nyilvánvalóvá. Izráel hitének alapja Isten csodálatos szabadító tette a Vörös-tengernél (2Móz 15,6.13.16; 5Móz 3,24; 9,26.29; 4Móz 14,13; 2Móz 32,11). Ezt a hatalmat más népek is megismerik (Zsolt 77,15-16; 106,8). Ebben a szabadító hatalomban bízik a hívő ember (Zsolt 46,1; 2Sám 22,32). Isten kezében van a hatalom megsegítésre és az elbuktatásra, a büntetésre egyaránt (2Krón 25,8; Róm 9,15; 2Thessz 1,9). Ő a Hatalmas, akit egyedül illet meg ez a név (Lk 1,49; Mk 14,62). Tőle független hatalom vagy hatalmasság nem létezik, legyen az földi vagy mennyei. Még az Isten akaratával szembehelyezkedő emberfeletti hatalmasságok sem önállóak. A B-tól idegen ez a dualizmus. Isten adja a királyok, fejedelmek, bírák, próféták hatalmát (Ézs 45,1; Dán 2,21; Zsolt 2,6; Jn 19,10; Róm 13,1kk; Ézs 6,9-10; Jer 1,6kk; 2Pt 1,21). Isten Szentlelke által részesíti hatalmában mindazokat, akiket kiválaszt és feladattal bíz meg (Mik 3,8). Isten Lélek, ezért hatalmasabb összehasonlíthatatlan módon minden teremtménynél (Ézs 31,3). Hatalmának nem mond ellent a választott nép sorsának kilátástalansága, vereség, fogság sem (Ézs 59,1). Hatalma nem öncélú, hanem a szövetség fenntartásáért és beteljesítéséért van. Ezért kapcsolódik össze a szabadít fogalmával és a szabadító alakjával (Ézs 9,5; 611kk).
Az ÚSZ Jézus Krisztusban látja Isten testet öltött szabadító hatalmát (Mt 1,23). Jézus egész élete és munkássága Isten mindenhatóságának tudatos hitét tükrözi: Istennél minden lehetséges (Mk 10,27; 14,35). Isten hatalma a végítéletben a halottak feltámasztásával válik majd mindenki számára nyilvánvalóvá (Mk 12,24). Jézus azonban már most messiási teljhatalommal lép fel. Általa törik meg a Sátán hatalma. Ő azért jött, hogy a Sátán munkáit lerontsa, s az embert kiragadja a bűn hatalma alól. Ennek bizonysága, hogy Isten Lelke által űzi ki az ördögöket (Lk 4,36). Neki van hatalma bűnöket megbocsátani, s ennek az igénynek a jogosságát gyógyítással igazolni (Mk 2,5-12 vö. Zsolt 103,3). Nem úgy tanít, mint az írástudók, akik a hagyományhoz igazodnak, hanem Mózeshez és a prófétákhoz hasonlóan közvetlenül Isten szájából veszi a tanítást (vö. Mt 11,27). Messiási teljhatalmának bizonysága a templom megtisztítása is (Mk 11,28). Ennek a hatalomnak engedelmeskednek a tisztátalan lelkek. Jézus az »erősebb«, aki Isten hatalmával megkötözi az »erős embert«, azaz a Sátánt (vö. Mk 3,22-30). Neki engedelmeskedik a szél és a tenger démoni ereje (Mk 4,41). Csodatettei azt bizonyítják, hogy ő a Lélek birtokosa (Lk 1,35; 4,14; ApCsel 1,8; 10,38), a Lélek által felkent Messiás (ApCsel 2,22). Csak a hit ismeri fel ezekben a jelekben Isten hatalmát; a hitetlenség viszont akadálya Jézus csodatetteinek (Mt 9,28; Mk 6,5). Jézus hatalma és tekintélye a küldetésébe, az Atyával való páratlan kapcsolatában gyökerezik (Jn 10,30; 17,2). Az egyszülött Fiúnak adatik a végső ítélettartás joga (Jn 5,27). Hatalmát azonban nem ítéletre, hanem szabadításra használja: abszolút szabadsága a világért végzett szolgálatban mutatkozik meg. Hatalma van életét letenni és újra felvenni (Jn 10,18). Áldozatával utat nyit a hívők számára az Atyához: hatalmat ad nekik, hogy Isten gyermekei legyenek (Jn 1,12). Ezzel a hatalommal hívja el tanítványait, s teszi őket képessé az ev. hirdetésére, a démoni erők legyőzésére, gyógyítására (Mk 6,7kk; Mt 10,1kk). Krisztusnak a halálból való feltámasztása és megdicsőítése Isten hatalmának felülmúlhatatlan bizonysága (Róm 1,4; 1Kor 6,14; 2Kor 13,4; Fil 3,10). A megdicsőítés által Krisztus »Istennek hatalma« (1Kor 1,24), aki az Atya nevében ténylegesen gyakorolja a hatalmat (Ef 1,20k; Mt 28,18kk; ApCsel 7,55-56; Róm 8,34; Kol 3,1).
A megdicsőült Úr hatalmat ad az övéinek, megerősíti azokat, akik bizonyságot tesznek róla (Fil 4,13; Ef 6,10; 1Tim 1,12; 2Tim 4,17). Az ev, a keresztről való beszéd maga is hatalom mindazok számára, akik hittel fogadják. Benne megtapasztalják Isten megelőző szeretetének hatalmát, amelyet azzal tett nyilvánvalóvá, hogy Krisztus meghalt értünk, amikor még Isten ellenségei voltunk (Róm 1,16; 5,8; 1Kor 1,18). A megdicsőült Krisztus Szentlelke által gyakorolja hatalmát a gyülekezetben. A Lélek tisztít meg és ítél (1Kor 5,4), megerősít, türelemre tanít, megtart a hitben (1Pt 1,5; Kol 1,11; Ef 3,16k; 2Thessz 1,11k). E hatalom sajátossága, hogy erőtleneket, a világ szemében nem sokat érő embereket választ ki, s tesz erősekké (1Kor 1,26-29; 2Kor 4,7; 6,4-10; 12,9k). Isten hatalma ott válik nyilvánvalóvá, ahol emberi mérce szerint nincs mit várni (Róm 4,17). Éppen a kereszt botránya és bolondsága által bizonyul Isten »erőtlensége« erősebbnek az emberek erejénél (1Kor 1,25). A keresztyén ember számára Krisztus szeretete a legnagyobb hatalom, amely megvéd minden hatalmassággal szemben (Róm 8,38k). Ez a hatalom nem puszta szó, vagy színlelt kegyesség, hanem Isten uralmának valósága (1Kor 4,19k; 2Tim 3,5).
A B hatalmat tulajdonít a démoni erőknek is (vö. DÉMONOK). Ezekkel az erőkkel a keresztyén gyülekezetnek is küzdenie kell. Az »erők és hatalmak« elleni harchoz kell felölteni az Isten fegyverzetét (Ef 6,10kk).
Az emberi hatalom (állam, világi felsőbbség) tekintetében a B azt tanítja, hogy az Istentől van (Róm 13,1kk; Jn 19,11). Vele szemben a keresztyén magatartás a törvényt betöltő szeretet (vö. Róm 13,10). Az emberi hatalom démonizálódhat, ha önmagát mindenek fölé helyezve totális igénnyel lép fel. A korlátokat nem ismerő elfajult hatalom Isten ítélete alá esik (vö. Jel 13).
BG
