Hiposztázisz
Hiposztázisz Olyan, az ÚSZ korában népszerű, bölcseleti fogalom, ami a rejtett valóság láthatóvá válásához, érzékelhetőségéhez vezet. A g. hüfisztémi igéből ered, ennek jelentése: aláállítani. Visszaható értelemben: aláállni, a földre süllyedni. Főnévi alakja: hüposztászisz, melynek igen sokrétű jelentése van.
Az ÓSZ-ben 15, egészen különféle h. szó felel meg annak, amit a LXX g. szövege a hüposztászisz kifejezéssel fordít. (Pl. Zsolt 69,3 mocomad, vö. LXX-ban Zsolt 68,3 = »feneketlen iszap«; Ez 19,5 tikváh = »remény, kilátás«.)
A nem-egyházi g. nyelvben fizikai, dologi, magatartásbeli és bölcseleti dolgokra vonatkozhatott. Fizikai értelemben: üledék; dologi értelemben: az alatta álló, az alap, az anyagi alap; az emberi magatartásra vonatkozólag: önmagának valami alá helyezése, kitartás, remény, bizalom, ellenálló erő. Bölcseletileg az igealak jelentése: érzékelhetővé válni, elkülönülni, jelenséggé válni, azaz a rejtett állapotból a megragadhatóvá, érzékelhetővé válás folyamatát fejezték ki vele. A főnévi alak pedig: alap, valóság, létforma, lényeg. Így lehet az, hogy a g. filozófusok szerint Isten, aki a Világszellem, a világ hüposztászisz-ának ősoka. Nagy szerep jutott a hüposztásziá-nak az ókori dogmafejlődésben.
Az ÚSZ-ben összesen 5 esetben fordul elő. A 2Kor 9,4 szerint: »ne szégyenüljünk meg... ebben a bizodalmunkban«. Lehetne azonban »kockázatnak, vállalkozásnak« fordítani, ha tekintetbe vesszük, hogy a szó az »anyagi alap«-ra is vonatkozik. Mindkét szó illik ide, ahol a szegények javára végzett gyűjtésről ír az apostol. A 2Kor 11,17 »a dicsekedés merészségéről« szól, ezt ugyancsak a hüposztászisz-szal fejezi ki.
Sokkal elvontabb a szó jelentése a Zsid-ben, ahol háromszor szerepel. Az 1,3-ban a hüposztászisz fontos KRISZTOLÓGIAi fogalom. A szerző szerint Isten Fia: Isten dicsőségének visszatükröződése és hüposztászisz-ának lenyomata: »lényének képmása«. A két kifejezésben a részgondolatok (Isten dicsősége, ill. lényege) párhuzamban állnak egymással. A hüposztászisz itt Isten olyan ősképe, mely a »lenyomat« vagy »képmás« (azaz Krisztus) alapjául szolgál. Az előbbi az utóbbiban válik kézzelfoghatóvá, láthatóvá és hallhatóvá. Van olyan vélemény, hogy ez esetben arról a »megvalósulásról« beszél a szentíró, amely az elrejtett Istent nyilvánvalóvá teszi.
Ennél kevésbé elvont a szó jelentése a Zsid 3,14-ben. Arra biztatja az író az olvasókat, hogy »részeseivé lehetünk a Krisztusnak, ha azt a bizalmat (hüposztászisz-t), mely kezdetben élt bennünk... megtartjuk«. Itt tehát a szó jelentése: bizalom, reménység. Ezt kell a keresztyén embernek a jó kezdet után mindvégig megtartania. Voltak olyan kéziratok, melyek nem így értették, ami abból látszik, hogy a személyes névmás birtokos esete hozzácsatolásával így írták a szöveget: »ha az ő lényét (hüposztászisz-át), mely kezdetben élt bennünk... ». Egy kézirat pedig egyenesen a hit (pisztisz) szóval cseréli fel a hüposztászisz-t, tévesen. A legjobb, legrégibb kéziratok viszont a »bizalom« értelmében használják a Zsid 3,14-ben.
Végül a Zsid 11,1 a hitről mondja, hogy az »a remélt dolgokban való bizalom (hüposztászisz) és a nem látott dolgok létéről való meggyőződés«. Itt megint gondolatpárhuzamokat találunk. Nyilvánvaló, hogy e helyen a hit természetét határozza meg a szerző, előbb a még nem létező, de remélt, majd a már létező, de még láthatatlan dolgok tekintetében. A hit számára mindkét terület: valóság. A hüposztászisz tehát itt: »bizalom, várakozás«, esetleg: »zálog, szavatosság, garancia«, kevésbé valószínűleg: »megvalósulás«.
Isten tehát a maga lényét nem a teremtés, nem a Törvény, hanem »az ő Fia« által jeleníti meg: a Fiú az Atya láthatatlan lényének képmása.
BJ
