Hitetlen
Hitetlen Olyan valaki, aki valamilyen tényben, kijelentésben, hitigazságban, vagy magának Istennek a létezésében nem hisz, ill. azokban nem bízik, erősen kételkedik.
a) Hitetlenség az ÓSZ-ben
A hitetlenség fogalmán az ÓSZ az 'áman: hinni ige tagadó alakjával fejezi ki: nem hinni. A viszonylag ritka előfordulási helyek egy részében ez a fordulat egyszerűen valaminek hétköznapi értelemben vett el nem hivését jelenti (1Móz 45,26; 1Kir 10,7; 11,20).
Azokban az esetekben, amelyekben a hitetlenség fogalma Istennel áll összefüggésben, az úgyszólván kizárólag Isten népére vonatkozik, a hitetlenség tehát nem istentagadást jelent, a hitetlen fogalma nem azonosítható a pogánnyal. A hitetlenség ebből következően elsősorban bizalmatlanságot fejez ki, amelynek következménye az engedetlenség (4Móz 14,21; 5Móz 1,32; Zsolt 78,22kk; 106,24). Ilyenformán a hitetlenség nem lelki értelmű fogalom, hanem inkább gyakorlati magatartás, amelynek következménye Isten büntetése. Mózes és Áron hitetlenségük miatt nem mehetnek be az ígéret földjére (4Móz 20,12); a fogság a nép hitetlenségének következménye (2Kir 17,14); a hitetlenség Isten megsemmisítő ítéletét vonhatja maga után (Ézs 7,9).
b) Hitetlenség az ÚSZ-ben
Az ÚSZ-ben a hitetlen/hitetlenség fogalmát a piszteüein: hinni, ill. a pisztosz főnévből képzett, de önálló szemantikai jelentőségű szavak fejezik ki (apisztein, apisztia, apisztosz). Az ÓSZ-gel ellentétben tehát a hitetlenség fogalma önálló terminusként jelenik meg.
Az ev-okban a hitetlenség Izráellel és Jézus tanítványaival, követőivel kapcsolatban szerepel. Jézus »hitetlen és elfajult nemzedéknek« nevezi kortársait, tanítványait is közéjük értve (Mt 17,17 par). Feltámadásában először követői is kételkednek (Mk 16,11.14 par) - ő viszont az ebben való hitet az üdvösség kritériumává teszi (Mk 16,16 par; vö. Jn 20,27). Ez a gondolat ismétlődik meg a Jel 21,8-ban is.
Az eddigiektől különböző értelemben jelenik meg a »hitetlen« fogalma Pál leveleiben, mindenekelőtt a korinthusi levelekben. Bár tartalmában itt is a Jézusban mint Krisztusban való hit a kritérium, de itt a pogányokról, a nem keresztyén kívülállókról van szó. A korinthusiak egyik alapproblémája volt a pogány környezettel való kapcsolat kérdése, mind közösségi, mind egyéni szempontból. Pál megrója őket azért, mert belső ügyeiket a kívülállók elé viszik (1Kor 6,6) - ugyanakkor nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy valaki fenntartsa családi kötelékeit akkor is, ha házastársa hitetlen (1Kor 7,12kk). Az alapfeltétel a békesség (15). Ez azonban semmiképpen nem jelenthet hitbeli engedményt a hívő részéről (2Kor 6,14kk). Általában a hitetlenekkel való viszony kérdésében nem merev külsőleges szabályok az irányadóak, hanem a békesség, a missziói lelkület és a keresztyén szabadság. El lehet fogadni meghívásukat, s ha ez botránkozás nélkül lehetséges, lehet együtt enni velük (1Kor 10,25kk), ugyanakkor a nyelveken szólás ellen az egyik legfőbb érve az, hogy az a hitetleneket megbotránkoztatja, és, ellentétben a prófétálással, eltaszítja őket a gyülekezettől.
Róm 9-11 részeiben Pál apostol részletesen foglalkozik Izráel hitetlenségének kérdéskörével. E probléma végső megoldását abban az isteni szándékban ismeri fel, hogy a pogányok hitre jutása után végül maga Izráel is megtartatást nyerjen (Róm 11,17-27).
SzCs
