Holttest
Holttest A h. kifejezések gövijah és nöbélah, a g. ptóma, szóma. Izráelben részletesen kidolgozott törvények és szokások szabályozták a halott ember testével való bánásmódot. Aki holttestet érintett, az tisztátalanná vált (3Móz 21,1; 4Móz 5,2; 19,11-13). Ennek ellenére a hottest további sorsa nem volt közömbös az izráeliek számára. A holttest temetetlenül hagyása a legnagyobb szerencsétlenségnek számított (2Kir 9,10; Ézs 14,19; Jer 16,4). Temetéskor gondosan meg kellett tartani a temetkezési szokásokat, törvényeket. Először megmosták a holttestet, majd illatos kenőcsökkel kenték be és gyolcsokba tekerték (Mt 27,59; Jn 11,44; 12,7; 19,40; ApCsel 9,37). A bebalzsamozás nem volt szokásban Izráelben, de Kánaánban sem. Csak Jákóbról és Józsefről említi a B, hogy bebalzsamozták őket, ez a szokás azonban az egyiptomi környezetből érthető. Itt ui. a halottat bebalzsamozták (1Móz 50,2.26). A holttest elégetése büntetésszámba ment (3Móz 20,14; 1Kir 13,2). Általában sírba helyezték a holttestet, lehetőleg nyolc órán belül, vagy legalábbis még aznap (Mt 27,57kk; Jn 11,39; ApCsel 5,6; vö. 5Móz 21,22kk). A sírhely a korábbi időkben a ház körül is lehetett (1Sám 25,1). Szegényeket, idegeneket és halálra ítélteket közös sírba temettek (Jer 22,19; 26,23).
