Homlokkötő
Homlokkötő A szó jelentése: h. tótáfót, g. phülaktérion (a phülasszó = őriz igéből; amulett, imaszíj). A mai zsidók tefillának nevezik; ez imádságot jelent. A tótáfót szó 2Móz 13,16; 5Móz 6,8 és 11,18-ban fordul elő. 2Móz 13,9-ben a zikkárón = emlék szó áll helyette. A tótáfót (taftáfót) szó a nátaf = csurogni, csöpögni igéből ered; jelentése: csepp. Cseppalakú függőről van szó, mely a homlokra (»a két szem közé«) kötve az orrnyeregig ért le. Eredeti jelentése bizonyos istenség kultuszához tartozást fejezett ki, továbbá mint amulett, védelmet nyújtott ártalmas démonok ellen. B-i értelme az, hogy Izráelnek emlékeznie kell az egyiptomi szabadításra, sőt tovább kell adnia fiainak is a szabadulás örömhírét (5Móz 6,7; 11,19). Később a zsidók szó szerint értelmezték a parancsot és »megszélesítették imaszíjaikat« (Mt 23,5). Ez a vallásosság külső jelének számított. Egyesek nemcsak napjában háromszor, imádság alkalmával használták az imaszíjakat, hanem egész nap hordták azokat homlokukon és bal felsőkarjukon. Az imaszíjon kis irattartó tok volt, melyben 5Móz 6,4kk (a »nagy Söma«) szavai voltak pergamenre írva. Jézus ezt a szokást azért ítélte el, mert ilyen módon a farizeusok nem Istennek akartak tetszeni, hanem embereknek.
