Időszámítás
Időszámítás A B-i teremtéstörténet szerint Isten a Napot és a Holdat egyebek közt azért teremtette, hogy meghatározói legyenek az ünnepeknek, a napoknak és az esztendőknek (1Móz 1,14). Nemcsak mi, hanem az ókor népei is valóban e két égitest járásához igazodtak az idő mérésénél, a hónapok és évek számolásánál. A Napnak (égitestnek) egy látszólagos Föld körüli járása adja meg egy (éjszakából és nappalból álló) napnak az időtartamát. De az ún. szoláris, azaz Nap-év tartamát is róla lehet meghatározni: ez az a nagy időegység, amely alatt a Nap az állatöv csillagképein végigvándorol, s ez 365 és negyed nap. Egyiptomban az év tizenkét 30 napos hónapból állt, megtoldva 5 kiegészítő nappal (a néhány órás különbség miatt bekövetkező lassú időeltolódást később korrigálni kellett). Mezopotámiában viszont a lunáris, azaz Hold-évet vették alapul az idő számításánál, amely szintén tizenkét hónapból állt. Egy Hold-hónap azonban csak valamivel több, mint 29 és fél nap, a tizenkét hónapos Hold-év tehát csak 354 és egyharmad napot tesz ki. Így a Nap-évhez képest 11 nap a különbség, ami problémát jelent az új évkezdet napjának, valamint az ünnepeknek a kalendárium szerinti meghatározásánál. A kétféle hónap-beosztású évet közelíteni kellett egymáshoz, s ezt úgy oldották meg, hogy a 12 hónapos Hold-évet két-három évenként egy tizenharmadik szökőhónappal toldották meg.
Izráelben szintén a Hold-év volt a kalendárium alapja. A hónap kezdete mindig az újhold megjelenésének estéje. (Jellemző, hogy a hónap és az újhold h. neve azonos: hódes, ami összefügg a hádás = »új« melléknévvel.) Az újhold esti megjelenéséből következően a hónap 29, vagy 30 napból állt. Ugyancsak az újhold esti feltűnéséből következik, hogy a nap estével kezdődött, és egy éjszakából és egy nappalból állt. Ezeknek a hosszúsága az évszakoktól függően változott. Mérésükre nem is a mai értelemben vett (60 perces) órát használták; az órának megfelelő h. szó az ÓSZ-ben nincs, az ÚSZ-i szó sem egészen azonos értelmű a mienkkel. (Dán-ben van egy arám szó, amely nem pontosan egy órát, csak egy rövidebb időtartamot jelent, vagy azt, hogy »még abban az órában«, Dán 4,16; 5,5; vö. Mt 8,13 stb.) A napkeltétől napnyugtáig terjedő időszakot ugyan az ÚSZ korában 12 órára osztották (Jn 11,9), ezek az órák azonban nyáron hosszabbak, télen rövidebbek voltak. ApCsel 2,15-ben a napnak 3. órája kora délelőtti időpontot jelöl. Ugyanilyen időpontban történt Jézus keresztrefeszítése is (Mk 15,25), és 9 óra körül, azaz délután 3 óra tájban halt meg (Mt 27,46). Az ÓSZ-ben csak a napszakokat nevezték meg: reggel, délben, este vagy pl. az esti áldozat idején (1Kir 18,29). Az éjszakát az ÓSZ-i korban három őrségváltásnyi időszakra osztották (Bír 7,19), az ÚSZ-ben viszont római szokás szerint négy őrváltási időszak volt (Mt 14,25).
A hét napból álló hétnek, mint nagyobb időegységnek az eredete ismeretlen, voltaképpen nem illik bele sem a Nap-év, sem a Hold-év rendszerébe; a Hold négy fázisváltozását csak megközelíti, de nem felel meg annak. Ellenben a hetes szám régtől fogva teljességet kifejező kerek szám (a planéták száma; néha jelképes, egyenesen isteni vonatkozású, Zak 4,10b; Jel 5,6). A nagy ünnepek tartottak egy hétig (3Móz 23,6kk.34kk). Nagyobb időegységeknél is jelen van a hetes szám, vagy annak többszöröse: a »hetek ünnepe« (3Móz 23,15k), a szombatév (3Móz 25,2kk), a hétszer hét évet követő »jubileumi év« (3Móz 25,8kk). - A hét napjai közül csak egynek volt külön neve, ez a hetedik nap, a sabbát, a szombat, a nyugalom napja; a többi napokat csak sorszámmal jelölték. Ugyanezt látjuk az ÚSZ-ben is (Mt 28,1). A szombaton kívül némelykor az azt megelőző napot »az előkészület napjának« nevezi (Mt 27,62; Lk 23,54).
Az ÓSZ-ben a hónapok régi, kánaáni eredetű nevei közül csak négyet ismerünk: Ábib (= kalász) a tavasz első hónapja, az árpaaratás kezdete (2Móz 23,15), az utána következő hónap neve Ziv (= virágzás 1Kir 6,1.37). A nyár végére esett az Étánim (= állandó, folytonos; a legszárazabb hónap, amikor már csak az állandó forrásból táplálkozó folyókban volt víz 1Kir 8,2), a rá következő hónap neve pedig Búl (= sűrű eső, 1Kir 6,38). - Ismerünk egy, a Kr. e. 10. szd.-ból származó naptárt, az ún. gézen »paraszt-kalendáriumot«, amelyben ilyen elnevezések következnek egymás után: szüret, korai vetés, kései vetés, len-aratás, árpa-aratás, búza-aratás, szőlőmetszés, gyümölcsérés. Ezek azonban láthatóan nem hónap-nevek, hanem mezőgazdasági munkák elnevezései. Hasonló meghatározásokkal az ÓSZ is él: a búza-aratás idején (Bír 15,1), az árpa-aratás kezdetén (Ruth 1,22) stb.
Egyébként az ÓSZ történeti könyveiben a hónapok sorszám szerint vannak említve, különösen a Jósiás király halála után keletkezett irodalmi rétegekben. Ekkor kezdődött a babiloni befolyás kora, s Babilóniában volt szokás sorszám szerint utalni az év hónapjaira. Így pl. Nebukadneccar hadserege Cidkijjá király 9. évének 10. hónapjában kezdte meg Jeruzsálem ostromát, a 11. év 4. hónapjában fogták el a menekülő Cidkijját. Ugyanezen év 5. hónapjában gyújtották fel és pusztították el a jeruzsálemi templomot, továbbá a 7. hónapban gyilkolták meg Gedaljá helytartót (2Kir 25,1.3.8.25 vö. Zak 8,19). - A fogság utáni iratokban megjelennek a babiloni hónapnevek is (Ezsd 6,15; Neh 1,1; 2,1; Zak 1,7; 7,1). Mivel néhány esetben a hónap neve mellett a sorszám is szerepel, felsorolhatjuk a 12, ill. 13 hónap babiloni eredetű neveit:
1. Niszán (Ábib): március-április
2. Ijjár (Ziv): április-május
3. Sziván: május-június
4. Tammuz: június-július
5. Áb: július-augusztus
6. Elúl: augusztus-szeptember
7. Tisri (Étánim): szeptember-október
8. Marhesván (Búl): október-november
9. Kiszlév: november-december
10. Tébét: december-január
11. Sebát: január-február
12. Adár: február-március
13. Adár-séni (= második Adár): szökő hónap.
A kettős magyar hónapnév azt jelenti, hogy az előbb állónak az újholdján kezdődött az ÓSZ-i hónap, és tartott a következő újholdig. Mivel pedig - mint láttuk - a Hold-hónap csak mintegy 29 és fél napig tart, ezért az egymás után következő években más-más napra esett ugyanazon hónap kezdete, így maga az újév napja is. Három év elteltével már több mint egy hónapnyi időeltolódás következett volna be. Ezen segítettek a »második Adár« szökő hónap közbeiktatásával, mégpedig egy 19 éves cikluson belül olyan elosztással, hogy minden 3., 6., 8., 11., 14., 16. és 19. év volt tizenhárom hónapos szökőév.
Országonként különbség volt az évkezdet megállapításánál. Egyiptomban az újév napja július közepén volt, amikor a Sirius csillag feltűnése a hajnali égbolton egybeesett a napfelkeltével. Mezopotámiában az első tavaszi újhold napjával kezdődött az év, ez a már látott Niszán hónap elseje, márciusban. Izráelben, úgy tűnik, eredetileg őszi évkezdet volt. A régi ünnepi kalendáriumokban két helyen is azt olvassuk, hogy az őszi betakarítás ünnepét az esztendő végén, ill. »fordulóján« kell megtartani (2Móz 23,16; 34,22), ebből következik, hogy az újév napja is őszre esett, mégpedig - a babiloni eredetű hónap-nevet használva - Tisri hónap elsejére. A babiloni befolyás ezt is megváltoztatta. 3Móz 23,5 szerint a páska ünnepét az első hónapban kellett megtartani; a termés begyűjtésének ünnepe, a sátoros ünnep pedig 3Móz 23,34 szerint a hetedik hónapban volt megtartandó. Kialakult tehát egy olyan időszámítás, amelynél a mezőgazdasági év kezdete ősszel volt, az ünnepes és általában a hivatalos kalendárium szerinti újév napja pedig tavaszra esett.
Az évnél nagyobb időszakok mérésére - ami átvezet a kronologikus időszámításhoz -, különösen az ilyen periódusok kezdőpontjának megállapítására, többféle megoldás készült. A legtöbb országban nagy uralkodók vagy csak az egymás után következő királyok uralkodása kezdetétől számították az éveket, és azokhoz viszonyítva rögzítettek fontos eseményeket. Ez történt az ÓSZ-ben is a királyság korában (pl. 1Kir 14,25; 2Kir 18,13 stb.), sőt az Izráel és Júda királyairól szóló párhuzamos történetírás olyan pontosságra törekedett, hogy az egyik ország királyának trónraléptét a másik ország királya megfelelő uralkodási évéhez viszonyította (1Kir 15,1; 16,8 stb.). Különféle okok miatt ez a szinkronba állítás nem pontos, és a többi B-n kívüli rendszerekkel együtt csak relatív kronológiát eredményez. A fontosabb relatív kronológiák a következők: Asszíriában a 9-7. szd.-ból maradt fenn egy lista, melyben minden év az országnak egy vezető tisztviselőjéről kapta a nevét (köztük a királyok trónralépésének éve az illető királyról volt elnevezve). Hasonló volt ez ahhoz a római szokáshoz, mely szerint az éveket a konzulokról nevezték el. Rómában azonban volt egy másik számítási mód is, amelynél »a város alapításától« (ab urbe condita) számítva keltezték az eseményeket. Görögországban a Kr. e. 3. szd.-ban kezdték az ún. olimpiádokkal - négyéves periódusokkal, az olimpiai játékok rendezésének megfelelően való időszámítást. Fontos számítási mód volt a Közel-K-en az ún. Szeleukida-éra, melynek kezdőpontja Kr. e. 312, ekkor szerezte meg 1. Szeleukosz Nikátor a hatalmat Szíria-Mezopotámia fölött. A középkorban a zsidók a 10. szd.-ban kezdték a »világ teremtésétől« számítani az éveket, a kezdő év az ő számításuk szerint Kr. e. 3761. Keresztyén talajon a 6. szd. közepén tértek rá a Krisztus születése előtti, ill. utáni keltezésre. DIONYSIUS EXIGUUS számítása szerint Jézus születése Róma alapítása után 753-ban történt. Ez lett a keresztyén Európában az abszolút kronológia alapja - jóllehet bizonyos számítási hiba miatt Jézus születése dátumát később korrigálni kellett (ld. KRONOLÓGIA). Az egzakt történetírás ezért használja Kr. e. és Kr. u. keltezés helyett az időszámítás előtti (i. e.) és időszámítás szerinti (i. sz.) meghatározást.
Végül 1Móz 1,14 szerint a Nap és Hold rendeltetése az is volt, hogy meghatározói legyenek az ünnepeknek. Az ÓSZ-ben ünnep volt az újhold (4Móz 28,11), a nagy ünnepek közül pedig holdtöltekor volt a páska és az őszi sátoros ünnep kezdete (4Móz 28,16) egyik a tavaszi, másik az őszi napéjegyenlőséget követően. Mivel az ÚSZ szerint Jézus kereszthalála közvetlenül a páska előtt volt, ezért a húsvét-pünkösdi ünnepkör egyházunkban is a tavaszi napéjegyenlőséghez igazodik (ld. ÜNNEPEK). (Ld. még KRONOLÓGIA)
TK
